Új mikro NégyHarmados objektív a láthatáron: Panasonic Leica DG SUMMILUX 9mm f/1,7 ASPH.

0

„Micro FourThirds is dead” – hangzik sok internetes fotós portál fórumában, pedig a helyzet más. Szó nincs arról, hogy vége lenne a mikro NégyHarmadnak és már ne volna érdemes ebben gondolkozni.
Tény persze, hogy mióta a Panasonic a full-frame szegmensben is érdekelt, kicsit kevesebb erőforrást tud szentelni a micro FourThirds rendszernek és persze az is igaz, hogy az Olympus képalkotó üzletágának kiszervezése is picit megrepesztette a rendszerbe vetett bizalmat.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy nem csupán a mikro NégyHarmados rendszernél estek vissza a fejlesztések. Azt sajnos el kell fogadni, hogy az egyre szűkebb érdeklődésre számot tartó fotós piac nem fogja tudni azt a fejlődési ütemet finanszírozni, ami eddig (pontosabban a Covid előtti évekig) volt.

De hogy a mikro NégyHarmad halott lenne, az több szempontból is könnyű cáfolni. Egyrészt az OM Digital Solutions által nemrégiben bemutatott OM System OM-1 zászlóshajó is azt jelzi, hogy igen komolyak a szándékai az Olympus utódjának, másrészt a Panasonic is mutatott be új fényképezőgépeket és objektíveket a rendszerhez – igaz, ez főképp a magasabb kategóriákban jelentkezett, így a valaha volt legnagyobb felbontású m4/3 gép, a 25 Mpixeles, idén megjelent GH6 is ilyen, de a tavaly debütált Leica DG Vario-Summilux 25-50mm f/1,7 ASPH sem az amatőrök ligájában indul.
A legutóbbi m4/3 objektívet az OM Digital Solutions mutatta be idén februárban, az M.Zuiko Digital ED 40-150mm f/4 PRO és 12-40mm f/2,8 II PRO egyaránt a felső kategóriát erősítik.

A mostani pletykák szerint a következő mikro NégyHarmados objektívet a Panasonic mutatja majd be, ez pedig nem lesz más, mint a Leica DG SUMMILUX 9mm f/1,7 ASPH. ultranagy látószögű, nagy fényerejű fixe. Hogy ez mennyire lesz hiánypótló? Nagyon!
Eddig ugyanis ez a gyújtótávolság rektilineáris objektívvel csak zoomban volt elérhető (pl. Panasonic Leica DG Vario-Elmarit 8-18mm f/2,8-4 ASPH vagy Olympus M.Zuiko Digital ED 7-14mm f/2,8 PRO), fix gyújtótávolságú, rajzolatában mindenképpen a zoomok előtt álló objektívből csak halszem típus volt kapható a piacon mint a Panasonic, mint az Olympus (OM System) kínálatában.
Most pedig jön egy állítólag rektilineáris (vagy legalábbis nem halszem, szóval minimum részben rektilineáris) objektív.

Azért ez elég jól hangzik, nem? Pláne ha hozzátesszük azt, hogy az árát 500 amerikai dollárra teszik.
Sajnos további részletek egyelőre nem állnak rendelkezésre és a pletyka forrása is egy olyan lap (5channel), ahová bárki küldhet be anyagot, így benne van a pakliban, hogy mindez csupán kacsa.

A Panasonic mindazonáltal nem adott ki jó ideje ütemtervet a mikro NégyHarmados rendszerhez, így nem tudjuk azzal alátámasztani e hírt, hogy az ütemtervben szerepel egy ultranagy látószögű fényerős fix.