Címlap 2010

Archívum

Phottix – kis helyen sokminden

A kiállítás szélén lévő 9-es pavilonban a kisebb cégek, szerényebb standjai kaptak helyet. Mint például a távol-keleti Phottix területe. Az apró standon igyekeztek minden fontosat bemutatni viszonylag széles kínálatukból. Nemrég teszteltük...

Pixel – zsebmágus

A hong-kongi Pixel a Phottixhoz hasonló ázsiai gyártó, apróbb fotós kiegészítőkre szakosodva. Ők azonban termékkínálatukat inkább a távkioldókra és a rádiós vakuvezérlőkre alapozzák, legalábbis a Photokinán szinte csak ilyen termékekkel voltak jelen. ...

Gitzo (Manfrotto) – akiknél leragadtunk

A Manfrottohoz igyekeztünk, de leragadtunk a Gitzóknál, de úgy, hogy egyetlen Manfrotto állványra sem emlékszem. Egy cégcsoportról van amúgy szó, sőt a Kata termékekkel is rokon a Vitec Group által birtokolt vállalat. Nem hiába...

Futottunk még…

Jártunkban-keltünkben azért sok lencsevégre való akadt, de a hatalmas kiállítási terület miatt nem volt időnk és lehetőségünk a több ezer standot bejárni. Épp ezért hol céllal, hol céltalanul elkattintottunk pár fotót az érdekesebbnek hitt,...

Nagy (kicsi) booth babe mustra (16+)

Az előző Photokina végén meg lettünk róva, hogy kevés a csajos kép. Sajna a Photokina nem igazán erről szól. Pedig szólhatna, ha már a nagy bejelentések többségét előre megkapja mindenki. A termékeken és unalmas...

Sigma – időutazás

A Sigma standon tényleg úgy éreztem magam mint egy időutazó.  Nem túl régre, csak úgy két évvel ezelőttre utaztam, pont az elmúlt Photokina idejére. Ugyanis a körítés szinte egy az egyben ugyanaz volt mint...

Cewe – fotókönyv nagyhatalom

Nem terveztük meglátogatni, de megállított a Fujifilm mellett található CEWE stand. Annyi szép fotókönyv hívogatott nagy polcokon elnyújtózva, hogy kénytelenek voltunk belelapozni néhányba. A cég egyébként Magyarországon is terjeszkedik, elsősorban a fotókönyv szegmensben, de...

Datacolor – faragott AF

A napot a Datacolor standon kezdtük, mivel fülest kaptunk, hogy lesz valami bemutató, és útba is esett. Viszonylag kicsi, világos, jól áttekinthető kiállítóterületükön ismert és új termékeik fogadtak. Az ismertebbek közül a Spyder monitorkalibrálót...

Fujifilm – behúzták az X-et

Bár tegnap már jártunk a sajtótájékoztatójukon, azért a Fujifilm standra is ellátogattunk. Már csak azért is, mert akkora, hogy nem érdemes kerülgetni. Nem is akartuk, hiszen a cég egy igen komoly újdonsággal rukkolt elő...

Sanyo – játékszenvedély, önkisülés nélkül

A 4-es pavilon emeletén a Sanyo kiállítóterepébe bontlottunk. Úgy tűnik imádnak játszani, mert a területük jó részét egy hatalmas játékautó versenypálya foglalata el. Tavaly gumikacsákkal játszottak. A pálya körül piros Sanyo kezeslábasba öltözött segítők...

NÉPSZERŰ CIKKEK

10 kreatív ötlet fotózáshoz

Meríts ötleteket te is Jordi és Arnau Puig videójából.

Magyar fotós szervezetek és intézmények

Magyarországon nem csak a fotózásnak, de a fotós szakmai szervezeteinek is van hagyománya. Ezek neveivel leggyakrabban pályázatok vagy kiállítások anyagaiban találkozhatunk, miközben a kisebb klubok mellett jelentős szerepük van a fotós közélet alakításában.

Objektívgomba ellen intim betéttel?

Újra és újra visszatérő téma az objektívek gombásodása, amelynek elkerülésére többféle javaslatot is láttunk már. De tényleg megelőzhető a gombásodás pusztán intimbetétbe csavarással? ...

1,5 percben a fényképezés mérföldköveiről

A barcelonai Portero Delantero egyszerű, de annál látványosabb animációt készített az 1900-as évektől napjainkig megjelent legfontosabb fényképezőgépekről. A kisfilmben nyomon követhetjük a gépek fejlődését...

Olcsó objektívek amatőr fotósoknak

Az amatőr fotóst az különbözteti meg a hobbifotóstól, hogy nem elégszik meg a gépe alap képességeivel, illetve az automata dolgokkal, hanem szereti kézben tartani...