Sanyo – játékszenvedély, önkisülés nélkül

0

A 4-es pavilon emeletén a Sanyo kiállítóterepébe bontlottunk. Úgy tűnik imádnak játszani, mert a területük jó részét egy hatalmas játékautó versenypálya foglalata el. Tavaly gumikacsákkal játszottak. A pálya körül piros Sanyo kezeslábasba öltözött segítők sürögtek, autókáztak és figyeltek. A terepasztal lényege a gyártó Xacti videokameráinak és fényképezőgépeinek kipróbálása volt, valami kis akcióval nyakonöntve. Azért nem hiányoztak a  vízálló gépek sem, csak ezúttal a medencék és a kacsák maradtak otthon. Akadt helyettük néhány vízzel teli műanyagcső. A Sanyo Eneloop akkusorozata idehaza is elég népszerű. Nem csoda hiszen megbízhatóak és ami a lényeg, alacsony önkisülésűek. Eddig azonban nem kaptuk belőlük 2000 mAh-nél nagyobb kapacitású változatot. Nem mintha hiányozna, hiszen az átlaghoz képest kisebb kapacitást szinte észre sem venni. Ettől függetlenül érdekesnek mutatkozik a cég Photokinán bejelentett Eneloop XX sorozata. Ezeket már 2500 mAh-rel kapjuk, a legelterjedtebb AA méretben.  Hátránya viszont, hogy valamivel nagyobb az önkisülése, a mellette prezentált sajtóanyag szerint. Egy évvel a feltöltés után így is kapacitásának 75%-át kihasználhatjuk. A Photokina tudósítás nem jöhetett volna létre az Artwork Photo, a Fujifilm Magyarország és a McGoat webáruház támogatása nélkül.