Kipróbáltuk: Nikon D60 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Bár cikkünket kissé csalódott hangnemben kezdtem, ez nem azt jelenti, hogy a Nikon D60 is csalódás lenne. Tény, hogy picit több fejlesztést és változtatást el lehetett volna képzelni, de összességében így is kivétel nélkül hatékony segítség az, amit a D40x óta a gépbe terveztek.

Kifejezetten teteszett a tökéletesen ellenőrizhető képélesség, a könnyedén kezelhető aktív státuszkijelzés, valamint a beépített RAW konverter (a RAW+JPEG mód csak Basic JPEG-eket gyárt, de a beépített RAW konverter segítségével bármikor készíthetünk jobb minőségű JPEG-eket is).
Talán az automatikus sorozatok hiányoznak még komolyan ebből a gépből, illetve egy LiveView funkció sem jönne rosszul, ha már a keresőnk képe túl kicsi ahhoz, hogy kézi élességállítást biztonságosan használhassunk. Persze minden bizonnyal a D60-nak – mint a belépőszintű Nikon gépek új képviselőjének – nem is a profi vagy nagyon igényes fotósokat kell kiszolgálni, hiszen arra ott a D80. Ne felejtsük hát el, hogy ez a gép főként a fotózást csak hobbiból folytatók számára készült.

A kissé túlszaturált vörös színeket leszámítva a képminőség is remek.
Tehát akkor kiknek is lesz jó ez a gép? Mindazoknak, akik már csalódtak a kompaktok mosott vagy zajos képeiben, a lassú fókuszrendszerükben, vagy éppen a portrézáshoz nem ideális mélységélességükben. A Nikon D60 ideális társa lehet azoknak, akik nem óhajtanak sok-sok objektívet vásárolni, megelégszenek a kitobjektív nyújtotta lehetőségekkel, amit esetleg kiegészítenek egy közép-tele zoommal. Mindezt akár stabilizálva is, hiszen vásárolható optikailag stabilizált kitobjektív is. A családi-, hobbi-, és kezdő amatőr fotósoknak biztosan jó társuk lesz, s képminőségükre sem lesz majd panasz.

A Nikon D60 váz ára bruttó 124.000 Ft,
Nikkor 18-55mm/F3,5-5,6G AF-S DX IF ED nem stabilizált objektívvel kitben 136.500 Ft,
stabilizált Nikkor 18-55mm/F3,5-5,6G AF-S DX IF VR objektívvel kitben 150.000 Ft
stabilizált duplakitben (Nikkor 18-55mm/F3,5-5,6G AF-S DX IF VR és Nikkor 55-200mm f/4-5.6G IF ED AF-S DX VR) 216.500 Ft.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Gyors bekapcsolás
  • Pormentesítő rendszer
  • Kis méret, de elégséges méretű markolat
  • Gyors memóriakártya kezelés
  • Akár 100 képig tartó sorozat
  • Szép részletgazdag képek
  • Igen alacsony képzaj
  • Hatásos hotpixel szűrés
  • Vaku teljesítmény kompenzáció
  • Erős AF segédfény
  • Remek státusz kijelzés a hátsó LCD-n, a képernyőn könnyen módosítató paraméterekkel, betekintés érzékeléssel
  • Kiváló képnagyítás, precízen ellenőrizhető képélesség
  • Választható színtér (AdobeRGB, sRGB)
  • Tömörített, kis méretű RAW
  • Kiégett részek villogtatása, hisztogram kijelzés
  • Fehéregyensúly értékek finomhangolhatók
  • Digitális képkorrekciók: remek vörösszem retusálás, színegyensúly javítás, képkivágás, átfedéses kép, RAW konvertálás
  • Igazán felhasználóbarát felület, súgó rendszer
  • Nagy sebességű Hi-Speed USB 2.0 csatlakozás
  • Csak AF-S és AF-I objektívekkel működik az automatikus élességállítás
  • Nincsenek automatikus sorozatok
  • Talán kevés dedikált funkciógomb (ezt ellensúlyozza a remek aktív státuszképernyő)
  • Betekintés érzékelés napsütésben bizonytalankodott
  • Csak 3 fókuszpont, de ezek kellően távol egymástól
  • Színhőmérséklet nem adható meg Kelvinben
  • Nincs előzetes tükörfelcsapás lehetősége
  • LiveView hiánya

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a következőket kapjuk:

  • Nikon D60 váz
  • bajonettvédő kupak
  • EN-EL9 Li-ion akkumulátor
  • külső akkumulátor töltő
  • USB- és videó kábel
  • nyakpánt
  • keresőzáró műanyag kupak
  • Magyar nyelvű nyomtatott használati útmutató
  • Szoftver CD
  • Kit változatban a kiírásnak megfelelő objektívek első és hátsó kupakokkal

A teszteléshez a fényképezőgépet és az objektíveket a Nikon Kft biztosította számunkra. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A tesztfotók között a Nikon D60 által közvetlenül készített JPEG képek, valamint RAW formátumból a Capture NX 1.3 és az Adobe Photosop Lightroom 1.4-gyel JPEG-gé konvertált képek is megtalálhatók. A gép JPEG képei belső 0 jelű élesítéssel készültek. A Capture NX-szel konvertált fotókon sincs külön élesítés, sőt minden képmódosítást kikapcsoltunk, így a zajszűrést is. A Lightroomban alapértékekkel konvertáltunk (25-ös színzaj szűrés, 0 luminancia szűrés, élesítés 1 pixel rádiusszal, 25-ös erősséggel és 25-ös részlettel).
A fájlnevekben a RAW felirat a Nikon Capture NX-szel konvertált RAW képre, a RAW-LR részlet pedig az Adobe Lightroom 1.4-ben konvertált, eredetileg RAW formátumú fotókat jelzi.

A fájlnevekben az érzékenység, a fényrekesz és a fizikai gyújtótávolság értékek is szerepelnek.

A tesztfotók Nikkor 18-55mm/F3,5-5,6G AF-S DX IF VR és Nikkor 50mm f/1.4D AF objektívekkel készültek (44-47 képek).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!