Felépítés I.
Változások - a marketing diktál?
Az Olympus E-400-nál a szolgáltatások közül sokan hiányolhatták a korábbi E-330 modellben már bevezetésre került LiveView funkciót, amely a hátsó LCD-n jeleníti meg az élőképet, ezzel segítve az extrémebb helyzetekben történő fotózást. Az E-400 tesztje során én arra gondoltam, hogy az alacsony ár ill. a költséghatékonyság indokolja, hogy ezt a funkciót nem használhatjuk. Vélhetően azonban itt másról lehet szó, mivel a szintén olcsó és belépőszintű E-410-es modellbe már beépítésre került ez a lehetőség, méghozzá a LiveMOS szenzornak köszönhetően. Talán csak egy kis védősáncot húztak az Olympus E-330 köré, s miután az E-330 már befutott, a következő modellek már nem teremtenek neki komoly konkurenciát? Ki tudja...A fejlesztések során azonban úgy tűnik, nemcsak pozitív, de negatív változások is történtek. Számomra érthetetlen, hogy mi okból volt szükség az érzékenység 1/3-ad Fé-es lépésközének visszaállítására, hiszen az E-400 már 1/3-ad Fé-enként engedte módosítani. Az ISO100 és ISO200 érzékenység között tehát ISO125 és ISO160 is választható volt. Az E-410-nél ezek a köztes értékek nem elérhetők.
Visszatérve a pozitív változásokhoz, érdemes megemlíteni az új LCD-t, amely kivételesen nem lett nagyobb méretű (2,5"-nál már hová növelnénk tovább egy ilyen kis méretű gépnél), ellenben a felbontását és a betekintési szögét megnövelték.
Ezen kívül a sajtóközleményben olvashattunk az új TruePic III képfeldolgozó processzorról, amely nagyobb sebességet, és hatékonyabb zajszűrést ígér.
Külsőleg szinte semmi változás nem történt, egyetlen kivételtől eltekintve, a korábbi Fn programozható gomb helyére a LiveView üzemmódot ki/bekapcsoló nyomógomb került, ill. az Fn funkcióját a bal oldali nyíl gomb vette át.
| Főbb különbségek az Olympus E-400 és E-410 között | ||
|---|---|---|
| Olympus E-400 | Olympus E-410 | |
| Képérzékelő | CCD 11,2 Mpixel |
Live MOS 11,8 Mpixel |
| Érzékenység | ISO100-1600 1/3 blendénként |
ISO100-1600 1 blendénként |
| Sorozat | 3 kép/mp 5 RAW képig | 3 kép/mp 6 RAW képig |
| LCD | 2,5" 215.000 pixel (R+G+B) |
2,5" 230.000 pixel (R+G+B) |
| LiveView (élőkép az LCD-n) | nincs | van |
| Csatlakozás számítógéphez | USB 2.0 Fullspeed | Hi-Speed USB 2.0 |
| Témamódok | 19 darab: portré, tájkép, tájkép+portré, éjszakai, éjszakai+portré, gyermek, sport, highkey, lowkey, berázás csökkentő, makró, természetmakró, gyertyafény, naplemente, tűzijáték, dokumentum, strand és hó, víz alatti, víz alatti makró |
20 darab: portré, tájkép, tájkép+portré, éjszakai, éjszakai+portré, gyermek, sport, highkey, lowkey, berázás csökkentő, makró, természetmakró, gyertyafény, naplemente, tűzijáték, dokumentum, panoráma, strand és hó, víz alatti, víz alatti makró |
Képérzékelő
A képérzékelő a 4/3” típusú szenzorok között jelenleg a legnagyobb felbontású. Mérete 17,3x13,0 mm, ekkora felületre 11,8 millió képpontot helyeztek el. Ebből egyébként a képalkotáshoz 10,0 millió pixelt használ fel a gép.Az új szenzornak azonban legfőbb vonzereje a LiveView üzemmód támogatása, melyről később részletesebben is írunk.
A NégyHarmados rendszer egyik jellemző tulajdonsága, hogy a képérzékelő negyedakkora területű, mint egy kisfilmes képkocka. Ebből kifolyólag az objektívek gyújtótávolságát 2-vel kell fejben felszoroznunk, hogy az azonos látószöghöz tartozó kisfilmes fókusztávolság értéket megkapjuk. Egy 50 mm-es objektív tehát itt már telének számít, míg egy 24 mm-es még nem ad igazán nagy látószöget.
A CCD-re objektív cseréje alkalmával esetleg felkerülő porszemeket a bekapcsoláskor automatikusan működésbe lépő ultrahangos (SuperSonic Wave Filter) tisztítórendszer rázza le, amelynek működését a váz felső részén elhelyezett kék színű (SSWF feliratú) LED jelzi. Ennek jó hatékonyságáról már többször megbizonyosodhatunk, s a - hogy stílusosan fejezzem ki magam - nagy port kavart szenzortisztító tesztünk során is az Olympus megoldása bizonyult a legjobbnak.
Az érzékenységet ISO100 és ISO1600 között állíthatjuk, a lépésköz 1 Fé.
Legnagyobb felbontásban 3648x2736 képpontból álló fotókat készíthetünk, ezeket RAW (.orf) vagy JPEG formátumban menthetjük el, de van lehetőség a RAW+JPEG módszer alkalmazására is. Ennek során a veszteségmentes és tökéletesen utófeldolgozható RAW kép mellé gyorsan és egyszerűen kezelhető JPEG kép is kerül.
Ez főként akkor hasznos, amikor egy eseményről igen sok képet készítünk, biztonsági céllal, s a végén csak a legjobbakat szeretnénk meghagyni. Ilyenkor a JPEG képeket gyorsan átnézhetjük és az eleve hibás felvételeket rögtön törölhetjük is, s csak azokkal a RAW fájlokkal kell foglalkozni, amelyek JPEG ikertestvére is már jó minőségű.
A JPEG tömörítési foka legnagyobb felbontásban két lépésben változtatható: SHQ (1/2,7) és HQ (1/8). Az SQ minőséghez tartozó felbontást a menüben adhatjuk meg a következő értékek közül: 3200x2400, 2560x1920, 1600x1200, 1280x960, 1024x768 és 640x480. A tömörítési fok 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 értékre állítható.
Optika
Ahogy azt már sokszor leírtam, véleményem szerint egy tükörreflexes fényképezőgép vásárlásánál nem szabad csak az adott váz képességeit és árát figyelni. Bizony nagyon oda kell figyelni a rendszerre is, mert hiába olcsó a váz, ha ahhoz csak speciális vagy drágább változatú objektív csatlakoztatható (lásd Nikon D40 és D40x). Nézzük meg tehát az adott rendszer jellemzőit, keresgéljünk az objektívkínálat között, hogy a számunkra fontos területeket milyen árú és milyen minőségű optikákkal tudjuk lefedni, esetleg az is érdekes lehet, hogy milyen az adott rendszer használtpiaca.
Mindazonáltal fontos tudnunk azt is, hogy a FourThirds rendszerhez egyelőre csak egy optika vásárolható, amely képstabilizáló lencsetagot is tartalmaz (Leica D-Vario Elmarit 14-50mm/F2,8-3,5 ASPH). Ez más rendszerekhez képest talán kis mértékű hátrányt jelent, hiszen a Canon és Nikon sok stabilizált objektívet kínál, a Pentax és Sony CCD eltoláson alapuló képstabilizálást épített a vázaiba. Az Olympus elsőként ezt az E-510-be építette be, de az E-410 még nem rendelkezik stabilizátorral! Így ha valakinek fontos, hogy stabilizált gépet használjon, az E-410-zel egyelőre nehéz helyzetbe fog kerülni.
Azt szerencsére már kilátásba helyezhetjük, hogy ha később vázat cserélünk, vásárolhatunk már stabilizált CCD-s változatot is. Feltéve, ha ez fontos, hiszen nem szeretném túlmisztifikálni ezt a dolgot, vagy azt éreztetni, hogy ez nagy hiányosság (jómagam - bár rendelkezem stabilizált objektívvel - igen ritkán használom az IS-t, de persze ez lehet azért is, mert nincs nagy telém).
Az Olympus E-410-re tehát FT bajonettes Olympus Zuiko Digital, vagy más gyártók (Sigma, Leica) optikáit tekerhetünk fel. Napjainkban már a FourThirds rendszer a gyújtótávolságok igen széles tartományát fedi le, a diagonális fisheye-tól kezdve az ultanagylátószögű zoomoptikákon és a makró objektíveken keresztül a nagy fényerejű telékig sokféle modellel találkozhatunk. Persze a két szélső tartomány ára egyelőre még igen borsos, hiszen a felső kategóriában találjuk ezeket a modelleket (400e Ft alatt nem nagyon állnak velünk szóba), de a gyártó már tervezi egy standard szériás ultranagylátószögű objektív bevezetését.
Ha a fényképezőgépet kit kiszerelésben vásároljuk meg, akkor az új ZD 14-42 mm/F3,5-5,6 ED objektívet kapjuk hozzá. Ennek külső kialakítása teljesen műanyag, beleértve a bajonettet is, de használat során nem tűnik "műanyag gagyinak", még teljes zoomnál sem lötyög. A teljes zoomtartomány hajszálnyival kevesebb, mint 45 fok eltekeréssel bejárható, akadást az elforgatás során nem tapasztaltam. Az élességállító gyűrű – ahogy az összes ZD optikánál – elektronikus működésű, vagyis csak akkor fogja mozgatni a belső lencsetagokat, ha a gép MF módban van. Az elektronikus élességállító gyűrű használatát kicsit nehéz megszokni, már csak azért is, mert nem érezzük a két végállást, ill. túl gyorsan nem is forgathatjuk el, hiszen azt az optika nem tudja lekövetni.
Tesztünk során a Zuiko Digital ED 50mm/F2 Macro objektívjét használtuk még, valamint felkerült a gépre az 50-200mm/D2,8-3,5 teleobjektív is.
Sorozat fényképezés, sebesség
A Olympus E-410 sorozatfelvételi képessége nagyjából megegyezik az elődmodellével, legalábbis ami a sebességet illeti. Az egy sorozatban készíthető képek számát kb. 20%-kal növelték, így RAW formátumot használva a korábbi 5 helyett már 6 kép hosszúságú sorozatot készíthetünk. A sorozat felvétel a specifikációk szerint 3 kép/mp sebességgel történik, méréseink során ennél nagyobb értéket kaptunk: mind RAW, mind JPEG formátumot alkalmazva 7 ill. 15 kép átlagát tekintve 3,2 kép/mp sebességet értünk el. JPEG tömörítést választva hosszabb sorozatok is készíthetők, HQ módban gyors memóriakártyával (50x és felette) témától függően akár 20-30 képig is kitart a gép. Ha a puffer betelik, a sorozatkészítés nem áll le teljesen, hanem folytatódik, de a következő kép elkészültéig meg kell várnunk, míg a pufferben legalább egy képhez szükséges hely felszabadul. RAW formátum esetén ez természetesen hosszabb időt vesz igénybe, mint JPEG-nél. A fenti képeken a 256 MB-os xD kártyára készített RAW és SHQ JPEG formátumú sorozatfelvétel hangmintája látható, a képekre kattintva a hangfelvétel meg is hallgatható (gyors CF kártyás felvétel az Olympus E-510 cikkben lesz megtekinthető). A sorozat sebességét kategóriájában megfelelőnek találom, az egy sorozatban elkészíthető képek száma is elegendő.
A kártyára írás sebességét ezúttal is megvizsgáltuk, 15 RAW kép alapján.
| Képfeldolgozási ill. kártyaírási sebességek | |
|---|---|
| Lexar 80× WA 2 GB CF | 6800 KiB/s |
| Olympus 1 GB H xD | 4000 KiB/s |
| Kingston 512 MB CF (narancssárga címkés) | 2700 KiB/s |
| Olympus 256 MB M xD | 2600 KiB/s |
Ha automatikus expozíció-sorozatot választunk, akkor 3 képet készíthetünk +- 0,3..1 Fé lépésközzel. Ez az üzemmód nem jelenti a sorozatmód használatát, azt nekünk külön be kell állítani.
A kioldást 2 vagy 12 mp-es időzítővel, illetve vezeték nélküli távkioldóval (azonnali vagy 2 mp-es időzítő) végezhetjük. Ennek vevőegysége ill. vörös színű visszajelző LED-je a gép elején, a "markolat" mellett található.














