Panorámafotózás szűk terekben

0

Bevezetés

A szűk terek problémája

Sokan készítenek panorámafotókat állvány és speciális panorámafej nélkül. Elfogadható eredményt kapnak bonyolult mérések és számítások nélkül is, mert a nagy távolságok miatt nem alakulnak ki illesztési hibák. A tereptárgyak elég messze vannak ahhoz, hogy ne jelentsen problémát, ha nem az optika középpontja körül forgatjuk el a fényképezőgépet.

Ahogy csökken a távolság, a panorámafotózás egyre több problémát vet fel. Létezik egy pont az objektíven belül, ahol a beeső fénysugarak metszik egymást. Ez az ún. nodális pont, amivel a panorámafotózás iránt érdeklődők először találkoznak. Aki szűk terek fényképezésére adja a fejét, nem árt ha alaposan megismerkedik ennek a pontnak a jelentőségével.

fotó: Benkó János

A képeket össze kell illesztenünk, és emiatt fontos, hogy az átfedésben lévő képeken minden ugyanolyan távolságban legyen egymástól.

Tegyük fel, hogy egy szűk szobában fotózunk. Az asztal és az egyik szék lába között 20 centiméter van. Ez az egyik képen mondjuk 200 pixel távolságnak látszik, a második felvételen (amihez már elforgattuk a fényképezőgépet) 100 pixelnek, mert egy picit elmozdultunk. Össze lehet rakni egy ilyen képet illesztési hibák nélkül? Aligha.

Szóval, ahogy csökken a távolság egyre több a probléma. Mindezt megoldani szép és kreatív feladat. Ebben a cikkben azt szeretném elmesélni milyen problémákkal találkoztam és hogyan oldottam meg azokat. Előtte azonban hadd meséljek egy kicsit arról, hogyan kezdődött az egész…

Miért pont az autóbelsők?

Tisztán emlékszem az első autóbelsőre, amit a neten találtam. Teljesen elbűvölt az újszerű látvány, az érdekes görbült tér és a minőség. Órákat ültem a kép fölött, és csodáltam. Ma visszanézve kicsit viccesnek tűnik, mert bőven találok rajta illesztési hibát, és a fények is borzalmasak. (pl. az egyik fejtámla világosabb a másiknál, a műszerfal alatti rész túl sötét stb…) De akkor úgy tűnt ilyen képet csak egy profi csapattal, dollár ezrekből lehet elkészíteni.

Nem találtam meg az eredeti cikket a VRMag oldalán, de itt bárki megnézheti az ominózus képet:

Ez a kép adta az ihletet ahhoz, hogy szűkebb terekbe vigyük a felszerelést, és szembeszálljunk azokkal a kihívásokkal amit egy ilyen kép elkészítése jelent.