Kipróbáltuk: Pentax K-x teszt

Változások

Nincs új a nap alatt. Azaz mégis van! Hiszen, bár a név ezúttal sem új, a Pentax K-x nagyon is az. Ahogy az elődjének nevezhető K-m modellnél, úgy ennél a gépnél is a múltból kölcsönözte a gyártó a nevet. KX felirattal úgy a hetvenes évek közepe táján találkozhatott az ember a boltokban – legalábbis tőlünk nyugatabbra, vagy nagyon keletre.

Na de térjünk vissza az új K-x-re, melyet tavaly ősszel dobott piacra a japán gyártó, és ahogy említettem a K-m modell utódjának tekinthetjük, valahol a Pentax DSLR-ek belépő szintjén. Elsőként az említett géphez kell hasonlítanunk, mellyel teljesen megegyező gépvázat kapott, némi belső felfrissüléssel. Az egyik ilyen a nagyobb felbontású szenzor. Mérete most is a Pentax gépek szokásos APS-C formátumát hozza, 1,5x objektívszorzóval, a megapixelek száma azonban kb. 20%-kal több. Ezúttal 12,4 megapixel felelős a tényleges képalkotásért, a fotók feldolgozásáért, pedig a gyártó legújabb szériás processzora. Képméretben is egyel többet kapunk, bár ez elhanyagolható változás. Sokkal fontosabb, hogy ezúttal egy CMOS szenzor került a gépbe, amely gyorsabb kiolvasást kínál az eddigi CCD technológiánál. A K-x éppen ezért már videofelvételre is képes, mégpedig HD minőségben, melyhez természetesen hangot is rögzíthetünk. Gyorsult a sorozatfényképezés is, és a nagyobb felbontás ellenére a sorozatban menthető képek száma is több, tehát a pufferméret is meghízott.

Az új szenzor más érzékenységi tartományban üzemel, mint elődje. A K-x-nél ez ISO200-as kezdő értéket és a korábbinál egyel magasabb, ISO6400-as csúcsot jelent. Kiterjesztett módban viszont elérhető az ISO100 és 12800 beállítás is.

Szintén lényeges különbség, hogy az új modell már élőkép funkcióval is rendelkezik, mégpedig elég használhatóval – visszagondolva, kissé negatív, Pentax K20D emlékeimre. Az élőkép a szokásos kétféle autofókusztól, a részletes nagyításon és az élő hisztogramon át a kiégett és bebukott képterületek villogtatásáig sok mindent kínál.

Az automata élességállítás a K-m modellben is alkalmazott SAFOX VIII rendszeren alapul, de ezúttal 5 helyett 11 ponttal és a korábban bírált AF pont kiválasztás is több új lehetőséggel gazdagodott.

balra: Pentax K-m; jobbra: Pentax K-x

A Pentax K-x egy rakás „apróságot” is hoz, melyek jobbára megkönnyíthetik használóik életét. Főleg azokét, akik nem szeretnének a számítógépes utómunkára sok időt fordítani. Számukra egy seregnyi, gépen belüli feldolgozási lehetőség adott, talán a leggazdagabb kínálatban, amit fényképezőgéptől eddig láttam: árnyék kompenzáció, csúcsfény elsőbbség, HDR-mód, egy rakás egyedi digitális szűrő, színeffektek, részletesen szabályozható képfeldolgozási opciók, torzítás és színhiba korrekció, keresztfeldolgozás, gépen belüli RAW konverzió, és így tovább. A gép kezelését egy új, programozható gomb teszi egyszerűbbé. A „zöld” gombot talán nem kell bemutatnom a Pentax használóknak. Helyette el kell felejtenünk az előd Help gombját, de kis ár ez az életképesebb újdonságért.

A fényképezőgépet összevethetjük az egyel fölötte álló K-7 modellel is. Ebben az esetben az újabb kiadású K-x mellett szól a valamivel kisebb és érezhetően könnyebb gépváz, valamint a nagyobb érzékenység tartomány. A K-7 javára írhatjuk azonban az időjárásálló fémvázat, a világosabb és nagyobb képet adó keresőt, a fejlettebb AF-rendszert és fénymérést. Szintén mellette szól a nagyobb felbontású CMOS érzékelő, a gyorsabb sorozat és az 1080i felbontású videofelvétel. A K-7-hez sztereó mikrofon is csatlakoztatható, illetve megtaláljuk rajta a HDMI és vakuszinkron kimenetet is. A nagyobb modellhez opcionális portrémarkolat is beszerezhető és saját lítium-ion akkumulátorral üzemel, melyhez töltőt is kapunk.

balra: Pentax K-7; jobbra: Pentax K-x