Ez évben is kiosztották a magyar természetfotó nagydíját, amelyet idén Potyó Imre vehetett át.
Sajtóközlemény:
Méltó kezekben az Arany Daru szobor
Átadták A magyar természetfotó nagydíját és megnyílt a Varázslatos Magyarország kiállítása
Rendhagyó helyszínen ünnepelt az ország egyik legnagyobb természetfotós szervezete és a természetfotózás és természetvédelem hazai képviselőinek színe-java. 2025. február 27-én este került megrendezésre a Varázslatos Magyarország 16. díjátadó ünnepsége és természetfotó kiállításának megnyitója a Fővárosi Állat- és Növénykert Biodómjában. A magyar természetfotó nagydíját idén Potyó Imre vehette át.
Ismét izgalmas este elé nézhettek a hazai természetfotózás és természetvédelem képviselői, akik immáron 16. éve gyűltek össze azért, hogy a természetet ünnepeljék. A Varázslatos Magyarország minden évben hagyományosan megrendezi kiemelt ünnepségét, ahol az elmúlt természetfotó pályázati évadjának eredményei alapján kihirdeti, hogy kik léphetnek A magyar természetfotó nagydíjának dobogóira, kik lettek a pályázati kategóriák győztesei, valamint bemutatja a pályázati évad legszebb képeiből készült nagy volumenű kiállítását.
A VM versenyének különlegessége, hogy szinte egy teljes éven át zajlik, havonta meghirdetett változatos pályázati kategóriákkal, így a fotósoknak egész évben kint kell lenniük és alkotniuk kell a természetben, hogy minden hónapban színes portfóliót mutathassanak be a szakmai zsűrinek. A havi pályázatok mellett a fotósok év végén elnyerhetik az Agrárminisztérium ajánlásával megalapított elismerést, A magyar természetfotó nagydíját és az ezzel járó Arany Daru szobrot.
A 2024-es pályázati évadban elképesztő erős mezőny alakult ki, és végül az éves pontszámok alapján az évad legsikeresebb fotósa, A magyar természetfotó nagydíjának viselője és az azt megtestesítő Arany Daru szobor tulajdonosa Potyó Imre lett, a 2. helyen Daróczi Csaba, a 3. helyen pedig Kaszás Norbert végzett.
Az est házigazdája a VM nevével lassan összefonódó népszerű tévés műsorvezető, Gundel Takács Gábor volt, aki már a tőle megszokott professzionalistással és humorral kalauzolta végig a közönséget a gazdag, film- és képvetítésekkel tarkított programokon. Az eseményt Dr. Sós Endre, a Fővárosi Állat- és Növénykert természetvédelmi és állategészségügyi igazgatója nyitotta meg, majd Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár köszöntötte a jelenlévőket. Ezután Gaál Péter, a Varázslatos Magyarország alapítója és tulajdonosa mondott köszönetet mindazoknak, akik munkájukkal segítik a VM tevékenységeit, személyesen köszöntve a színpadon munkatársait, Kövesi Eszter ügyvezetőt, Jáky Eszter projekt menedzsert és Farády Anna kommunikációs koordinátort. A szakmai zsűri jelenlévő tagjai is felvonultak a színpadra: Máté Bence, Litauszki Tibor és Suhayda László természetfotósok, Szilágyi Attila természetvédelmi szakember és természetfotós, Tóth Zsolt Marcell természetfilmes, a közvetítést otthonról nézte ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország Magazin főszerkesztője, valamint Londonból bejelentkezett Britta Jaschinski világhírű fotóriporter is.
Ezután egy rendkívül izgalmas vizuális utazásban vehettek részt a jelenlévők, Horvath Esther „Expedíció az Arktiszon” című vetítettképes lebilincselő előadása alkalmával. A Németországban élő magyar származású fotós rendhagyó életútjáról, és az Alfred Wegener Intézet Helmholtz Sark- és Tengeri Kutatóközpontjának fotósaként izgalmas sarkköri expedícióiról mesélt a nagyközönségnek. Esther képei „National Geographic Explorer”-ként és Nikon Nagykövetként bejárták már az egész világot, ezek készítésének történetébe és kulisszatitkaiba tekinthettek bele az estet személyesen vagy online követők.
Az esemény második felében került sor a várva várt díjátadóra. A kategóriahelyezetteknek járó elismeréseket Gaál Péter alapító és Dr. Sós Endre igazgató adta át, a Mozgásban a természet videópályázat díjait Tóth Zsolt Marcell természetfilmes adta át, aki a VM videópályázatának alapító zsűritagjaként beszélt a jó természetfilm készítésének módjáról.
Szakmai és támogató partnereink különdíját az Agrárminisztérium színeiben Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár, a Fotoplus különdíját Erdősi Zoltán ügyvezető – tulajdonos, a CEWE különdíját pedig Zoboki Zoltán ügyvezető igazgató adta át. A Nimród Fotóklub különdíját és portfóliódíját Barbalics Nándor, a Nimród Fotóklub elnöke, a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetségének különdíját pedig a szövetségi tag, Máté Bence adta át.
A ranglista 50-4. helyezettjeinek fotóiból készített csodálatos képvetítés után, az est legizgalmasabb részéhez érkezve megtudhattuk, kik lettek A magyar természetfotó nagydíjának dobogósai. A nyertesek díjait az est kiemelt vendége, Horvath Esther, valamint Gaál Péter, a VM alapítója és Kövesi Eszter, a VM ügyvezetője adták át.
A 3. helyen Kaszás Norbert végzett, aki az Arany Daru szobor bronz változatát kapta meg, a 2. helyezett, Daróczi Csaba egy ezüst szobrot vett át, a nagydíjat megtestesítő Arany Daru szobrot pedig Potyó Imre érdemelte ki, aki a pályázati évadot immár ötödik ízben nyerte meg.
A program zárásaként a látogatók a Biodóm letisztult tereiben gyönyörködhettek a 67 alkotó 222 képét bemutató térbeli installáción bemutatott kiállításban. A tárlaton kiemelt helyet kapott A magyar természetfotó nagydíja első három helyezettjének portfóliója, de a különböző pályázati kategóriák győzteseinek képeivel is találkozhattak a résztvevők. A kiállításon egy reprezentatív válogatás mutatja be országunk tíz nemzeti parkjának varázslatos természeti világát. Az este és a helyszín különlegessége, hogy a VM támogató partnere, a CEWE által vászonképekre készített önálló tárlata is bemutatásra került, amely a nagydíjas fotósok, valamint a CEWE különdíjas fotósának összesen 31 képét mutatja be.
A VM tárlata idén hét helyszínen, a CEWE a nagydíjasok képeit bemutató kísérő kiállítása pedig öt helyszínen tekinthető meg az országban.
A Biodómban március 30-ig megtekinthetőek a kiállítások, valamint a nagydíjasok tárlatvezetést tartanak az alábbiak szerint:
Kaszás Norbert tárlatvezetése: 2025. március 16. 11:00 óra
Daróczi Csaba tárlatvezetése: 2025. március 8. 11:00 óra
Potyó Imre tárlatvezetése: 2025. március 30. 11:00 óra
Jegyek: www.zoobudapest.com
VM kiállítás A magyar természetfotó nagydíjának munkáiból:
Biodóm – Fővárosi Állat- és Növénykert
2025. február 28. – március 30.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum
2025. április 1. – május 1.
Magyar Nemzeti Múzeum
2025. június 3. – augusztus 3.
Kölcsey Központ, Debrecen – Virágkarnevál – Botanica Fesztivál
2025. augusztus 5. – szeptember 14.
Magyar Természettudományi Múzeum
2025. szeptember 15. – november 16.
Flesch Központ – a Szigetköz Agórája, Mosonmagyaróvár
2025. november 17. – december 14.
evosoft Hugary Kft., Infopark
2025. december 15. – február 14.
CEWE kiállítás a nagydíjasok portfóliójából:
Biodóm – Fővárosi Állat- és Növénykert
2025. február 28. – március 30.
Magyar Természettudományi Múzeum
2025. április 1. – május 15.
Magyar Mezőgazdasági Múzeum – Magyar Nemzeti Parkok Hete
2025. május 16. – június 16.
Shopmark bevásárlóközpont
2025. június 17. – július 13.
Kuny Domokos Múzeum, Tata
2025. november
A magyar természetfotó nagydíja Díjazottak
Potyó Imre
A magyar természetfotó nagydíja – 1. hely
1982-ben született, már kora gyermekkorában kialakult a természet iránti rajongása. Környezettudományi szakon, természetvédelmi szakirányon végzett, korábban kutatóként dolgozott az MTA intézeteiben, ahol elsősorban dunai halbiológiai felmérésekben, kutatásokban vett részt. Jelenleg a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, a királyréti Hiúz Házban környezeti nevelőként tevékenykedik. Természetfotózással 2007-ben kezdett el foglalkozni, autodidakta módon képezte magát. Kedvenc helyszínei a börzsönyi patakvölgyek, csúcsok és a gödi ártér. Kezdetben szinte minden téma érdekelte, az utóbbi években viszont főleg azokat a témákat keresi megszállottan, amelyek kevésbé ismertek még a természetfotósok előtt is. Legtöbbször maga fedezi fel a természetet, gyakran álmodozik, kísérletezik, és sokat kalandozik az éjszakában. Szereti a széleslátószöggel készített közelképeket, a merész perspektívákat, kompozíciókat és a makrófotózást. Egy-egy izgalmasabb fotóstéma kidolgozásán gyakran hosszú heteken át dolgozik. Fotóival az életünket körülvevő, de sokszor mégis „láthatatlan” csodákat szeretné láttatni. Az utóbbi években sikeresen szerepelt a hazai és nemzetközi természetfotós pályázatokon, többek között a világ legrangosabb pályázatán, a Wildlife Photographer of the Year-en is. Két alkalommal volt az Év Természetfotósa. Imre csaknem a kezdetek óta a VM elkötelezett pályázója, de ült már a zsűri tagjai között is. Hat alakommal ért el dobogós helyezést a Varázslatos Magyarország pályázatán, ebből ötször nyerte el a fődíjat, A magyar természetfotó nagydíjáért járó Arany Daru szobrot pedig másodjára vette át.
Daróczi Csaba
A magyar természetfotó nagydíja – 2. hely
1969-ben született Debrecenben, majd Püspökladányban nőtt fel. Jelenleg Soltvadkerten él családjával, és a helyi általános iskolában dolgozik pedagógusként. A természetfotózással főiskolás évei alatt Szegeden ismerkedett meg egy véletlennek köszönhetően. Egy barátja invitálására egy természetfotó kiállításra tért be, amelynek annyira a hatása alá került, hogy ott eldöntötte: ő is ezzel szeretne foglalkozni. A fényképezést autodidakta módon sajátította el tapasztalt természetfotósoktól, fotóklubokban és közös fotózások alkalmával. Már a kezdetekkor is minden természeti téma érdekelte, és ez a mai napig megmaradt. A fotózásai alkalmával elsősorban az élményeket és kihívásokat szereti. Mindig próbál új, eredeti ötleteket megvalósítani, és ehhez sokszor a legegyszerűbb technikákat alkalmazza, máskor pedig akár saját tervezésű és készítésű eszközöket is bevet. Egy-egy fotós projektjét akár több hónapon keresztül is végzi mindaddig, amíg nem érzi azt, hogy jobbat már nem tud kihozni a témából. Világszerte nyert már számtalan díjat, az Év Természetfotósa cím nyolc alkalommal lett már az övé. A Varázslatos Magyarország fődíját eddig szintén nyolc alkalommal sikerült elhódítania, ebből három ízben ő nyerte el A magyar természetfotó nagydíjáért járó Arany Daru szobrot. Pályázati évei alatt a 2024-es évadban elért eredményeivel most állt tizenkettedik alkalommal a VM dobogójára.
Kaszás Norbert
A magyar természetfotó nagydíja – 3. hely
Gyermekkorát Pilismaróton töltötte, a festői szépségű Dunakanyarban. A házuk közel volt egy patakhoz, így mondhatni, a patakparton nőtt fel. Akkor jött rá, milyen szépségeket is rejt magában a növények és állatok világa, s ezért tűzte ki célul, hogy megörökítse a csodálatos színeket, fényeket, hangulatokat, és a változatosságot, mely körülvesz bennünket. Absztrakt művészi formába öntött, jellegzetes makroképeivel törekszik az egyediségre, szeretné megmutatni az embereknek azt a világot, amelyet ő lát a kameráján keresztül. A kísérletezés művészetének egyik alapeleme, rengeteget kísérletezik a különböző kompozíciókkal, beállításokkal és világítással. Sokszor előre megtervezi a képek kompozícióját, s makrofotóival parányi, titokzatos világot tár a nézők elé.
Célja, hogy megállító erejű, gondolatokat, érzéseket kiváltó felvételeket készítsen, s hogy ráébresszen minket arra, hogy egy csodálatos világban élünk. Számára akkor jó egy természetfotó, ha az egyedi, újszerű, megismételhetetlen, és még technikailag is pontos kivitelezésű. Első képét 2004-ben készítette, azóta pedig óriási utat tett meg, számos nemzetközi természetfotós pályázaton ért el kategóriagyőzelmet, három évvel ezelőtt pedig AFIAP-művész lett. A Varázslatos Magyarország fotópályázatára 2017-ben regisztrált, azóta számtalan havi díjat nyert, A magyar természetfotó nagydíjának dobogójára pedig második alkalommal állt fel.
Kategóriahelyezettek Állandó kategóriák
Természeti szépségek
1. Fürdős Gergő
2. Boronkai Miklós
3. Józsa Eszter
Madarak világa
1. Szomju László
2. Vas István Ferencz
3. Borbély Krisztián
Egyéb állatok
1. Kocsis Ferenc
2. Kaszás Norbert
3. Pászthy Dávid
Kompakt és mobil
1. ifj. Németh Lajos
2. Oláh Attila
3. Szabó Tünde
Kategóriahelyezettek Tematikus és időszaki kategóriák
Az ember hatása a természetre
1. Vida István Tamás
2. Utasi Gabriella
3. Gazsi Máté
Tudást adunk – add tovább! – National Geographic
1. Hati Tamás
2. Terebesi Dénes
3. Barta Andrea
Képek a nagyvilágból
1. Horesnyík Ervin
2. Leiter Tibor
3. Hati Tamás
Vizes élőhelyeink – UNESCO MNB
1. Angyal Péter
2. Palcsek István
3. Szűcs Boldizsár
Mozgásban a természet (videópályázat)
1. Szűcs Boldizsár
2. Kocsis Ferenc
3. Godina Rózsa
4.
Különdíjak
Agrárminisztérium különdíj: Kocsis Ferenc: Maradj veszteg
Fotoplus különdíj: Kronavetter Tamás: A nádirigó kottája
CEWE különdíj : Egerészölyv érkezik
Nimród Fotóklub különdíj: Horesnyík Ervin: Mennyország kapuja
Nimród Fotóklub portfóliódíj: Szűcs Boldizsár
naturArt különdíj: Szabó Csaba: Elkaptad
Közönségszavazat: Pászthy Dávid
A kiállítás képanyagából készült fotóalbum megvásárolható online: vm-shop.hu
A kiállításon szereplő képek alkotói:
Ambrus Tímea
Angyal Péter
Babarczai Nikolett
Balogh Ferenc
Baranyi Réka
Barta Andrea
Bicsérdi Bence
Bíró Veronika
Bóni Imola
Borbély Krisztián
Boronkai Miklós
Botos Éva
Ceglédi Ádám
Darányiné Bakos Éva
Daróczi Csaba
Deák Máté
Dr. Barsi Ernő
Dr. Jantyik Tibor
Ekler László
Fáth Ádám
Fazekas István
Földi László
Fürdős Gergő
Gazsi Máté
Haszonits Zoltán
Hati Tamás
Horesnyík Ervin
ifj. Németh Lajos
Józsa Eszter
Kálovics Enikő
Kárpáti Tamás
Kaszás Norbert
Kékedi Viktor
Király Anna
Klein Marianna
Kocsis Ferenc
Kovács András
Kőszegi Dániel
Kreiner Roland
Kronavetter Tamás
Leiter Tibor
Mátraházi Tibor
Mucsányi Nikoletta
Nagy János
Násfay Béla
Násfay Krisztina
Németh Bálint
Oláh Attila
Palcsek István
Pászthy Dávid
Potyó Imre
Prisznyák Tibor
Sipos Bálint
Szabó Csaba
Szabó Tünde
Szalai Benedek
Szeifert Gábor
Szomju László
Szűcs Boldizsár
Terebesi Dénes
Tóth György
Tóth László
Utasi Gabriella
Varga József
Varró Brigitta Barbara
Vas István Ferencz
Vida István Tamás