A BBC érdekes videója, amely egy újabb példáját mutatja be látásunk érdekességének.
A látás nem a szemben, hanem az agyban történik – hallhattuk már sokszor. S bizony, jópár példa készült már ennek demonstrálására, voltak szemkápráztató grafikák, voltak egyszerű egyenesekből és görbékből álló képek, amelyek megvezették agyunkat, s az egyenest is görbének láttuk, s voltak színes foltok, amelyeket különböző színűeknek láttunk, pedig árnyalatban is ugyanazok volta. Ezek mindegyike az optikai csalódás kategóriába sorolható, s amelyek bizonyítják, hogy agyunk nem minden esetben úgy működik a látás során, ahogy azt várnánk. A BBC egy új sorozatának egyik epizódjában a látásunk egy másik érdekességét mutatják be, az inverz hatást. Ha sokáig nézünk egy adott képet, akkor utána a kép megszűnését követően az ott lévő szín és árnyalatinformációk inverzét fogjuk látni. Biztos többen láttatok már ilyet, hasonlóképp voltam én is, de mégis megnéztem, s milyen jól tettem. Ennyire erős hatással még nem találkoztam. Tényleg megdöbbentő 🙂
Szeretsz RAW-ban fotózni, de nem szeretsz kínlódni a képfeldolgozással, viszont örülnél, ha egyedi kinézetű képeid lennének? Akkor a Lightroom preseteket neked találták ki! Itt...
A digitális fotózásban a képzajjal kell a legtöbbet küzdeni. Bár ma már kaphatók nagyon alacsony képzajú, magas érzékenységnél is jól használható gépek, a fotósokban...
Míg korábban egy vízalatti fotós felszerelés összeállításakor a magas árak mellett a szűkös választék okozhatott gondot, addig ma nem csak az árak számítanak elérhetőnek, de a gyér kínálat helyett a bőség zavarával kell megküzdenünk. Első ránézésre nem is egyértelmű, hogy milyen szempontokat célszerű figyelembe venni, ezért szakemberhez fordultunk.
Azt már bizonyára mindenki tudja, hogy fotózni kétféleképpen lehet: vagy megelégedve a rendelkezésre álló fényekkel, vagy módosítani, kiegészíteni azokat és kreatív megvilágítást használva.
Utóbbi nyilván...
A retusálás alapja a bőrhibák eltüntetése, amelyre a Photoshop több eszközt is kínál.
Az alábbi videóban a retusálás alapfogásait ismerhetjük meg, amely...