Nem is olyan kicsiben
Míg a mai nagyok jó része kisvállalkozásként, netán egyszerű családi bizniszként kezdte, a Fujifilm megszületése egy nagyobb cégnek volt köszönhető. A Dainippon celluloid gyártóról való leválás volt a cég első lépése 1934-ben. A Dainippon akkor már Japán legnagyobb film alapanyag gyártója volt (jelenleg Daicel), és a harmincas évek a felkelő nap országában is elhozták az amatőr fotográfia fellendülését, ezzel együtt a filmek iránti növekvő keresletet. Ez az igény hozta létre a nagyról levált kicsit, a Fuji Photo Film Co. Ltd-t, amely nem is volt olyan apró. Hárommillió yenes alaptőkével és 340 alkalmazottal indult meg a termelés az Ashigara gyárban, Shuichi Asano elnökletével.
Érdekesség: Az Ashigara gyár Tokio, és a japánok egyik szent hegye, a Fuji között helyezkedik el. A cég az említett hegyről kapta a nevét, mely 3776 méteres tengerszint feletti magasságával Japán legmagasabb természeti képződménye. Ma is aktív vulkán, mely legutóbb 300 éve tört ki. A Fuji cégnevet egy másik gyártó birtokolta, amely 8000 yenért volt hajlandó megválni tőle.
A japán piacot akkoriban a külföldi, főleg német és amerikai fotográfiai termékek uralták, így az új cégnek nem volt könnyű kivívni a hazaiak bizalmát. Az első pár év nem is volt túl sikeres, már csak azért sem mivel a korai termékek nem voltak túl jó minőségűek és olcsók. Elsősorban fotópapírok és lemezek, valamint felvevőkbe szánt film gyártásával foglalkoztak. A minőség később – a külföldről elcsábított „tapasztalatnak” hála – javult és az 1936-ban piacra került, saját fejlesztésű, fekete-fehér negatív film már a japán filmgyártó stúdiók figyelmét is felkeltette. Ekkoriban került forgalomba első röntgen filmjük is, mellyel megalapozzák hírnevüket az egészségügyi képalkotó szegmensben is.
1938-ban új gyáregységet és kutatólabort avatnak Odawarában, az első üzemtől nem messze. A következő évben megkezdődik a fejlesztés a színes filmek terén, de a II. Világháború közbeszól. Mint minden kisebb-nagyobb gyártó, a háború alatt a Fuji is kénytelen – központi nyomásra – a hadiiparnak dolgozni, és csak ezután térhet vissza a korábban megkezdett kutatásaihoz. Optikai üveget, légifotóra használható fényképezőgépet és objektívet gyártanak a hadsereg számára. A Szövetségesek csak 1947-től engedélyezik a fogyasztói piacra szánt termékek gyártását és értékesítését. A cég azonnal „mozdul” és nem csak hazai, de ázsiai, sőt afrikai exportra is gyártani kezd. Az 1948-as év hozza el a cég első színes diafilmjét és civileknek szánt fényképezőgépét, a Fujica Six-et. A gép 4,5×6 cm-es (közép)formátumú filmet és saját gyártású, 75 mm-es, F4,5 fényerejű objektívet használt, melyet az év vége előtt kiadott modellekben F3,5 fényerejű követett. A készülékhez Fujinon néven több objektív is készült. A gépet 1950-ben követte a Fujica Six II-es széria (szintén több változatban), melyet 1953-ig gyártottak. A Fujica (FUJI + CAmera) megnevezés ettől kezdve a nyolcvanas évek közepéig a gyár „klasszikus” filmes fényképezőgépeinek és filmfelvevőinek márkaneve lesz. Néhány modellen feltűnik a Fujicaflex (50-es évekbeli, 6×6-os gép), Fujipet, illetve Fujicarex logó is.
Zöld lendület
A következő évtized elején mikrofilmmel jelentkezik a Fuji, de hagyományos, felvevőkbe és fényképezőgépekbe szánt filmjei terén is komoly elismertséget vív ki magának. Megjelenik a fekete-fehér Neopan film 120-as, és 35mm-es változata. A cég az ötvenes évekre Japán első számú filmgyártójává válik. A szigetország ekkoriban már a világ filmgyártásának 15%-át tudhatja magáénak. 1955-re a Fuji termékei az Egyesült Államokban is megjelennek, 1958-ra pedig már a világ 27 országába exportál a cég. Ugyanekkor jelenik meg első színes negatív filmje is.
Érdekesség: A Fuji az 50-es években külön felméréseket végzet egy egységesebb csomagolási arculat kialakításához. Végül a lendületes, jövőbe mutató világoszöld alapszín mellett kötöttek ki, amely ekkortól tűnik fel a Fuji filmjeinek dobozain.
A cég a kezdetektől részt vett a számítástechnikai fejlesztésekben is. 1949-től kezdik tervezni saját „szuperszámítógépüket”, amely a lencsék tervezésénél igényelt nagy számítási kapacitás kezelésére készült. Az 1956-ra elkészült, 2×4 méteres FUJIC, Japán első számítógépe.
Az ötvenes és hatvanas években a Fuji nem csak saját fényképezőgépeket, de egyéb gyártók gépeire csatlakoztatható optikákat is készített. Elsődleges platformjuk a Leica távmérős gépek 39 mm-es csatlakozása volt, melyre Cristar és Fujinon néven gyártott 35, 50 és 100 mm-es objektíveket. Ezek közül a Fujinon 50 mm F1,2 a Nikon akkori távmérőseire is csatlakoztatható volt.
Természetesen a gyár figyelmet szentel az egyre népszerűbb kisfilmes gépeknek is, és a növekvő keresletet kihasználva inkább a kompakt kategória mellett teszi le voksát. Az ötvenes évek végétől inkább távmérős, majd a hatvanas évektől, a még olcsóbb átnézeti keresős kompaktokkal lepi el a piacot. A korai példányok többnyire a Fujica 35 nevet viselik. A Fujica 35 Auto-M volt a cég első automata expozíciós beállításokat kínáló fényképezőgépe.
jobbra: Fujica 35 Auto-M,
lent: Fujica 35 SE
A Fuji 1962-ben együttműködési megállapodást köt az amerikai Xerox céggel, 50-50%-os részesedéssel. A létrejött Fuji Xerox Co Ltd a kelet-ázsiai piacra koncentrál a nyomtatók, másológépek szegmensében. Az ekkor éledező videó technológiában az 1963-ban kiadott broadcast minőségű orsós videoszalagok (H700) gyártásával veszi ki részét a Fuji. ’65-re egy új amatőr mozgófilm formátumot is bemutatnak, a Kodak 8 mm-es eljárásán alapuló Single-8-at, melyhez természetesen sorra jelennek meg a kompatibilis felvevők, vetítőgépek és filmek. A technológia nem lesz olyan népszerű, mint az eredeti 8 mm-es és Super 8-as, de ennek ellenére 1990-ig gyártásban marad. Ugyanebben az évben a cég neve Fujicolor Service Co Ltd-re változik, a marketing/értékesítés pedig a különvált Fujicolor Trading Co Ltd feladata lesz. Közben a cég amerikai és európai képviseleteket nyit.
Az 1968-as Photokina kiállításon mutatkozik be a Fuji első cserélhető objektíves, középformátumú (6×9), távmérős gépe, melyet már inkább a profi fotósoknak szán a cég. A G690 névre keresztelt készülék 100 mm-es F3,5 fényerejű alapobjektívet kapott és 120-as rollfilmmel üzemelt. Egy évvel később G690BL néven újul meg a gép, majd 1974-ben érkezik a L690 Professional, amely már nevében is jelzi, milyen célközönségnek szánták. Utódjuk az 1978-ban megjelent Fujica GW690 Professional. A GW széria egyébként még a 90-es években is sorozatgyártásban volt. A 6×9-es formátum mellett 6×8 (680-as modellszámmal) és 6×7 (670-es modellszámmal) képkocka mérettel.
Érdekesség: A hatvanas években egy új géptípus, a 16 mm-es SLR-ek fejlesztése is megkezdődik, melyből több japán gyártóval egyetemben a Fuji is alaposan kiveszi részét. A 12×17 mm-es filmet használó „fél-SLR-ből” (Half-SLR az egyik gép neve) azonban csak mintapéldányok születnek. Később a gyártó még kisebb, 8×11 mm-es formátummal is kísérletezik a 80-as évek elején, de sorozatgyártásra ezek a modellek sem kerülnek.
Késve érkezett
Első kisfilmes, cserélhető objektíves, tükörreflexes fényképezőgépének bejelentése viszont elég sokáig, egészen 1970-ig váratott magára. A Fujica ST-701 legfőbb újdonsága a szilíciumcellás fénymérő, mely az akkor elterjedt CdS (kadmium-szulfid) fénymérőkhöz képest nagy változást jelentett. A szilícum cellás változat például nem rendelkezett a CdS mérők zavaró memória-effektusával. A fényképezőgép erős fémvázat kapott, fém alkatrészekkel és M42-es objektív menettel. Az első modellhez négy objektív jelent meg, amit a következő évben további hét követett. Utódja az ST-801 már fém-műanyag alkatrészekkel szerelt, keresője pedig a világ első LED-es adatsor megvilágítását kapta. 1974-ben őket követte a Fujica ST-901, majd ’76-ban az olajválságot követő gazdasági krízisben egy olcsósított modell, az ST-605. Talán a késés miatt, de a Fuji soha nem tud kivívni olyan komoly pozíciót az SLR-ek terén, mint az a kompaktok esetében sikerült.
A hetvenes évek takarékos időszaka egy új formátumot is életre hívott, a Kodak által kifejlesztett 110-es filmet, amely 13×17 mm-es méretével, és „kazettás” filmbetöltésével az akkor éledező zsebgépek kedvelt képkockamérete lett. A Fuji is több ilyen gépet készített, és egészen 2009 őszéig gyártott hozzájuk filmet. A 120-as szériához 1979-ben jelenik meg a profiknak szánt Fujichrome 100 és a Fujichrome T64, 1980-ban pedig az akkoriban ultraérzékenynek számító Fujichrome 400 kerül az üzletekbe, ’84-re viszont már 1600-as filmekkel áll elő a cég.
1977-ben jelent meg a világ első, sorozatgyártott autofókuszos fényképezőgépe a Konica C35AF, kisvártatva a Fuji is előrukkolt saját válaszával a Fujica Flash AF Date-tel, mely egy hasonló kialakítású, 35 mm-es kompakt volt, ugyanazzal a Visitronic élességállító rendszerrel.
1980 a cég új emblémájának és nem utolsó sorban saját, Fujica-X bajonett szabványának születési éve. A cég szakítani akart a lassú, menetes M42-vel, mely ST-sorozatú gépeinek csatlakozása volt. Az új szabványhoz tükörreflexes gép is készült STX-1, majd AX-1 néven, mely a későbbi AX-sorozat első modellje volt. X-Fujinon néven új objektívek is piacra kerülnek.
A Fuji nem hanyagolja el első modellje 4,5×6 cm-es formátumát sem a GS645 és GA645 sorozatszámú modellekkel a 80-as 90-es években melegíti fel újra ezt a képkockaméretet. Érdekes kísérlet a szintén 120-as középformátumú filmet használó, és 1983-ban kiadott 617-es sorozat, mely 6×12, 6×14 és 6×17 cm-es kockaméreteivel széles panorámaképek készítésére is képes.
1984-ben jelentkezik a Fuji saját fotókidolgozó minilaborjával, amely megalapozza a szegmensben azóta elért sikereit és a kisebb vállalkozások, fotóműtermek számára is elérhetővé teszi a kis helyigényű és gyors kidolgozást.
Nullák és egyesek kora
A digitális fényképezés időszámítása a Fujinál már a 1980-as években elkezdődött. Ez azonban még csak a „vitringépek” időszaka. A legtöbb bejelentett digitális fényképezőgép, vagy ahogy akkoriban nevezték állóképes videokamera csak a kiállítások féltve őrzött prototípusa. A gyártók érzik, hogy a digitális technológiára nagy jövő várhat, de a kor technikai színvonala nem teszi lehetővé, hogy a filmes gépek minőségét és árszintjét megközelítsék.
A Fuji hivatalos weboldala 1988-ra teszi első digitális gépének megjelenését, de valójában már 1985-ben jelentkezik a cég egy modellel, melynek sorsa a fenti prototípus-lét. A Fujix ES-1 egy meglehetősen méretes, inkább videokamerára hasonlító DSLR, manuális zoomgyűrűs, 50-150 mm-es optikával és VGA (640×480) felbontású CCD-vel. Utódja a következő évben bemutatott ES-2P sem került forgalomba.
A cég által is elsőnek tartott digitális modell az 1988-as kiadású Fujix DS-1P volt, melyet gyakran emlegetnek az első „valódi” digitális fényképezőgépként. Ez volt ugyanis a fogyasztói piacra szánt, és valóban forgalomba hozott, teljesen digitális készülékek úttörője, és szintén az első, amely kivehető flash memórialemezre (Toshiba SRAM) rögzített. A kis kompakt 0,4 megapixeles CCD-t kapott egy fix 16 mm-es F5,6 fényerejű objektívvel.
Érdekesség: És, hogy mitől „valódi digitális” ez a gép? A DS-1P forradalmi újdonsága, hogy a kor állóképes videokameráival szemben itt a képi információ a külön rögzített vörös-zöld-kék színcsatornák feldolgozása révén jött létre. Ezt az alapelvet használja ma is a digitális fényképezőgépek többsége.
A gép utódja a Toshibával közösen fejlesztett, lapos DS-X modell. 2/3”-es, 0,4 megapixeles CCD-éhez 15 mm-es, F3,5 fényerejű optika társult, beépített vakuval és 1/30 – 1/500 mp közötti automata zársebesség állítással. A Toshiba saját néven (IMC-100) is kiadja a készüléket.
1989-ben jelenik meg a Fuji első 8 mm-es videokamerája az F630DZ, amit néhány hónap múlva a P670SF modell követ. A következő évtized az azóta legendássá vált Fujichrome Velvia film megjelenésével nyit. Négy évre rá kerül forgalomba a szintén elhíresült Fujichrome Provia filmcsalád. Az analóg 8 mm-es videó formátumot már 1991-ben követi a digitális Hi8 sorozat, a korábbi fényképezőgép modelleket pedig az új, 3×-os zoomal (8-24 mm) szerelt Fujix DT-100, majd ’93-ban a DS-200F, amely már kisméretű flash memóriakártyára rögzít, szintén elsőként a világon.
Bár ekkoriban a kompakt digitális fényképezőgépek ára is 5000 dollár körül mozgott, a Fuji egy komolyabb kinézetű, profi igényeket is kielégítő DSLR megjelentetését tervezi, mely 1994-ben a Nikonnal karöltve jelenik meg. A gép a Fujix DS-505, gyorsabb változata a DS-515 nevet kapja, a Nikonnál pedig E2 (E2s) néven szerepel ugyanez a modell. A fényképezőgép a Nikon F-bajonettjét örökli, és egy 1280×1000 pixeles CCD képérzékelőt. Ez jóval kisebb ugyan a hagyományos, 35 mm-es film méretnél, de a csatlakoztatott objektívek mégis a teljes, vágás nélküli képet vetítik a szenzorra. A titok nyitja a hátrébb elhelyezett érzékelő és a ROS (Reduction Optical System) rendszer, amely az eredeti képet a kis szenzornak megfelelő méretűre zsugorítja, plusz optikai elemek közbeiktatásával. Hátránya azonban a komoly fényerő veszteség, ami több mint 2 fényérték.
Az izmosodó digitális fényképezőgépek ellenére a filmes fotózás még sokkal nagyobb bevétellel kecsegtet a kilencvenes évek közepén. Ekkor kezdi meg életútját az APS filmformátum (1996). A Fuji még ebben az évben útjára bocsátja a Nexia sorozatot, később pedig Fotonex néven hoz forgalomba olcsóbb kivitelű készülékeket. A labortechnológia újdonsága az 1996-ban bejelentett Fuji Frontier digitális minilabor.
1997-ben a 2400 dolláros, 3×-os zoomátfogású DS-300 EISA díjat nyer, az egyszerű, VGA felbontású Fujifilm Clip-It sorozat pedig 300-500 dolláros árcédulájával próbálja áttörni a digitális fotózás elterjedésének gátját. A következő évben jelenik meg a FinePix széria, az 1,3 megapixeles 500, 600 és 700-as modellekkel. Vérfrissítést kap a Fujix DS-505/515 DSLR is, de ezúttal már Fujifilm DS-560 és DS-565 néven jelenik meg két modell, melyek már ISO3200-as érzékenységre is képesek.
Az évtized utolsó évében jelenti be a Fujifilm a SuperCCD technológiát, amely egy új pixel elrendezésen és kialakításon alapul. Az új szenzort használó első modell a kompakt FinePix 4700 Zoom és a szintén Nikon vázon alapuló, S1 Pro DSLR modell volt. Mindkét gép 2000 elején kerül a boltokba. A saját fejlesztésű szenzor technológia napjainkban a hetedik generációját éli SuperCCD EXR néven, és a cég minden jelentősebb digitális fényképezőgépében megtalálható.
A tükörreflexes gépek tekintetében a Fujifilm ugyanúgy nem bizonyult serény gyártónak, mint évtizedekkel ezelőtt. A 3 megapixeles FinePix S1 Pro-t, a dupla akkora pixelszámú S2 Pro, majd a különleges SuperCCD SR szenzort használó 6 millió érzékelőhellyel rendelkező S3 Pro követte 2-2 év elteltével. Legutóbbi modelljük a 2006-ban kiadott, Nikon D200 vázon alapuló FinePix S5 Pro volt.
Érdekesség: A Fujifilm a közelmúltban nem csak a SuperCCD mellett tette le voksát, de a Foveon cég egyedi szenzor megoldásához hasonló technológiával, az organikus CMOS-szal is kísérletezett. A munka 2006-os leleplezése óta nem hallottunk az új technológiáról. Bővebben akkoriban elmélkedtünk róla.
A kompaktok terén, különösen az olcsóbb árfekvésű, valamint a minőségi ultrazoomos és az említett szenzortechnológiát kihasználó, nagyobb érzékenységű modellek terén a Fuji igen komoly sikereket ért el. Előbbiek közül a 6×-os zoomos FinePix 2600 Z és S602 Zoom modellek keltettek feltűnést 2001-ben. Előbbi alacsonyabb árával, utóbbi kiváló minőségével és érzékelőjével tarolt. Nagy sikernek bizonyult a komoly tükörreflexes gépek formavilágát idéző S5000-es széria, és a drágább kivitelű S6000/7000/9000 sorozat. Jelenleg az S100FS és utódja, a SuperCCD EXR érzékelőt használó, S200EXR jelenti a csúcskategóriát a cég kompakt kínálatában. A kisebb fényképezőgépek közül az F10/11/20 valamint 31fd modellek keltettek feltűnést a maguk idejében, főként a kategóriájukat meghazudtoló alacsony zajszintjük miatt. Utódjuk a szintén új szenzor technológiát kínáló F200EXR.
Az ultrakompakt kategóriát Z-val jelöli a Fujifilm, mely mellett időnként egy-egy különleges modellel is előrukkol. Ilyen a kilencvenes évektől élő, erős igénybevételhez tervezett BigJob sorozat, vagy a 2008 végén bemutatott FinePix Real 3D W1, mely a világ első háromdimenziós képességgel felruházott digitális fényképezőgépe.
