A Sanyo IDC-1000-es a piacon az első fényképezőgép, amelyik a képeket nem memóriakártyára, hanem az Olympus, a Hitachi Maxel és a Sanyo közös fejlesztésű magneto optikai lemezére menti. A lemez mindössze 5 cm átmérőjű, de kapacitása meglepően nagy: 730 MB. A többször újraírható adathordozó amellett, hogy olcsó az adatok biztonságos tárolását nyújtja. Mivel optikai trükköket is bevetnek az adatok rögzítésére a lemez tartalma nem érzékeny a mágneses terekre.
A fényképezőgép CCD-je mindössze másfél millió pixelt rögzít, de a nagy tárolókapacitásnak köszönhetően a legjobb minőségű JPEG tömörítésű képből is 1200 fér egy lemezre. A tömörítetlen tiff formátumból a 730 MB-os lemezre 255 fér.
A másfél millió pixeles CCD a gyári ismertető szerint egy VPmixCCD, aminek előnyét elsősorban a videófelvételek jó minőségében lehet látni. Ez a fajta CCD világosabb és valósághűbb videófelvételt készít még kevés fénynél is, mint a hagyományos CCCD-k.
A videófelvételek illetve a sorozatfelvételek gyors feldolgozását a Sanyo saját fejlesztésű Hyper RISC Graphics Processora végzi. Ennek köszönhetően két exponálás közt alig két másodpercet kell várni. Sorozatfelvétel módban maximális felbontásnál legjobb minőségben 7,5 kép/mp-es sebességgel lehet képet készíteni, amíg a memória meg nem telik (legjobb minőségben 11 kép, normál minőségben 7 kép). Videófelvételeket 640 x 480, 320 x 240 és 160 x 120 pixeles, míg állóképeket 1360 x 1024, 1024 x 768 illetve 640 x 480 pixeles felbontásban lehet vele készíteni.
Mivel az új lemez olvasása egyelőre csak a fényképezőgéppel lehetséges, a nagy mennyiségű adat mozgatásához gyors adatátvitelre van szükség. A Sanyo mérnökei ezért egy USB és egy FireWire (IEEE 1394) csatlakozót is építettek a fényképezőgépre. Ez utóbbival elméletileg 400 MB/mp-es sebességgel mozgathatjuk az adatokat (azért csak elméletileg, mert a MO lemez olvasási sebessége a korlát).
A gépről véleményt kb egy hónap múlva tudunk mondani. Akkor fent lesznek a tesztképeink is.
