Néhány napja a neten megjelentek képek egy átlátszó burkolattal szerelt jövőbeni Sony DLSR-ről. A CP+ első napjaiban én is bemutattam az itt kiállított gépet, de nem az átlátszó, hanem a hagyományos fekete külsővel. Pedig az átlátszó is ott volt a vitrinben. Visszamentem tehát, hogy megnézzem azt a változatot is. Legnagyobb meglepetésemre, a két gép több ponton is jelentősen eltért egymástól. És íme a fekete gép Az átlátszó gép LCD-je kihajtható, a másik fix. Az átlátszó tetején az LCD körül öt gomb van, a feketén csak kettő. Az átlátszón látszik, hogy SD kártyás, a másikon nem látszik kártyanyílás (a gép alján az akkumulátor mellett lehet, és akkor az is SD). És még lehetne sorolni a különbségeket. Részleteket persze nem volt hajlandó elárulni a vitrin mellett álló hölgy, állítása szerint mindkettő ugyanannak a jövőbeni gépnek a makettje, az eltéréseket pedig azzal magyarázta, hogy még nem döntöttek minden részletről. Nagyon csodálkoznék, ha ennyi nyitott kérdés lenne egy olyan géppel kapcsolatban, amit még idén be szeretnének mutatni. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Hogyan fejlődj a fotózás terén?
Régebben nagy divatja volt az év eleji fogadalomtételeknek. Az elmúlt években azonban úgy tűnik csökkent ez a hajlandóság. Mi sem buzdítunk senkit arra, hogy...
Bokeh történelem
Minden, amit valaha tudni akartál a bokeh-ról, valószínűleg benne van ebben a videóban. Nézd meg!
Tudod, hogy fotós vagy, ha…
"You know you're a photographer, when..." kezdettel egy kérdés került fel a facebookra, melyre jobbnál jobb válaszok érkeztek, pro és kontra sokféle akad. ...
Így fotózz extrém hidegben
Vajon kell-e félnünk a nagyon hidegben való fotózástól? Árthat-e a gépünknek a nagy hideg? Tények és tévhitek az extrém hidegben való fotózásról.
Ismét...
Szabad-e ingyen fotózni?
A sokszor előkerülő témát főképp profi fotósoktól hallhatjuk, s nem feltétlenül csak itthon, hanem külföldön is. De vajon szabad-e ingyen fotózni? Vagy ezzel tényleg...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben