Tervezett Sony DSLR újra

0

Néhány napja a neten megjelentek képek egy átlátszó burkolattal szerelt jövőbeni Sony DLSR-ről. A CP+ első napjaiban én is bemutattam az itt kiállított gépet, de nem az átlátszó, hanem a hagyományos fekete külsővel. Pedig az átlátszó is ott volt a vitrinben. Visszamentem tehát, hogy megnézzem azt a változatot is. Legnagyobb meglepetésemre, a két gép több ponton is jelentősen eltért egymástól. A tudósítás támogatója a Sony És íme a fekete gép Az átlátszó gép LCD-je kihajtható, a másik fix. Az átlátszó tetején az LCD körül öt gomb van, a feketén csak kettő. Az átlátszón látszik, hogy SD kártyás, a másikon nem látszik kártyanyílás (a gép alján az akkumulátor mellett lehet, és akkor az is SD). És még lehetne sorolni a különbségeket. Részleteket persze nem volt hajlandó elárulni a vitrin mellett álló hölgy, állítása szerint mindkettő ugyanannak a jövőbeni gépnek a makettje, az eltéréseket pedig azzal magyarázta, hogy még nem döntöttek minden részletről. Nagyon csodálkoznék, ha ennyi nyitott kérdés lenne egy olyan géppel kapcsolatban, amit még idén be szeretnének mutatni. A helyszínről készült tudósítás támogatója a Sony Central and Southeast Europe Kft., a beszámolók illusztrációit pedig egy 16-108mm-es objektívvel és egy F58AM vakuval felvértezett Sony α55-ös vázzal készítem.