Sonia Soberats élete úgy indult, mint sok más embernek. Semmi meglepő nem volt benne azon kívül, hogy amerikába emigrált édesanyáról van szó… De élete csak 1986-ig volt viszonylag nyugodt. A két munkát is vállaló, két gyermekét nevelő anya először ekkor kapott rossz hírt. Lányánál, Alexandránál petefészek rákot diagnosztizáltak. Két évvel később a családnak újabb nehézségekkel kellett szembenéznie, 21 éves fiánál Hodgkin-lymphomát mutattak ki, mely a nyirokrendszert megtámadó rosszindulatú daganat. Bár a rákos megbetegedések között ez az egyik legsikeresebben kezelhető, Leonardo 1991-ben belehalt a betegségbe. Három évvel később, 1993-ban a lánygyermek is elhunyt. 1991-ben Sonia Soberats zöldhályog miatt elveszítette látását. Hogy milyen lelki erő és emberfeletti elszántság és kitartás szükséges ahhoz, hogy ilyen sorscsapások után valaki mégis fotózzon, arról nekünk, egészséges embereknek fogalmunk sem lehet. Az mindenesetre bizonyos, hogy Ms. Soberats a hit erejével tud talpon maradni, ezt egy vele készült interjúban jelezte is, amikor a bibliai hét bő és hét szűk esztendőt idézte. Életének fájdalmát talán nem is tudná jobban kifejezni, mint döbbenetes fotóival, melyek közül soknál alkalmazza a fényfestés technikáját. Művészi vénájához kétség nem fér, élete története ismeretében pedig könnyű átérezni és magunkévá tenni fotográfiáit.
NÉPSZERŰ CIKKEK
5 tipp, hogy még jobb úti képeid legyenek: William Beem ötletei…
Főként kezdőknek szól "Bill bácsi" öt tippje, amely segít abban, hogy minél jobb képeket készíts utazásaid során.
1.: Ismerd a géped! Bizony, nincs...
7 kompozíciós tipp a szebb fotókhoz
Két hete sorra vettük, hogy mikre érdemes odafigyelni, ha jobb fotókat szeretnél készíteni a mobiloddal. A tíz tanács között szerepelt az is, hogy figyelj...
Heti Fortepan – 23.: Így építik újra a múltat
A Fortepan archívum segíti a régi hangulatú, kosztümös filmek látványtervezőinek munkáját is.
Biztos, hogy jól rendezted be a fotóstáskád?
Elég egy apró figyelmetlenség és a felszerelésed épsége bánhatja!
Fotóstáskából sokféle kialakítású létezik, vannak hátra felvehetők, vannak keresztbe vetve hordhatók és vannak a legnépszerűbbek,...
Mit jelent a 8 bites és 10 bites kép? Most megtudhatod!
Nem érted mi a különbség a 8 bit/csatorna illetve 10 bit/csatorna kép között? Ez a videó elmagyarázza!
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben










