Szombaton bezárt az idei Photokina kiállítás és vásár. Összegyűjtöttem néhány adatot így a tudósításaink végére. Az idei Photokina mindenidők legnagyobb fotós szakkiállítása volt. A két évente megrendezésre kerülő rendezvény idén 46 országból 1579 kiállítót vonzott. A keleti bejárat teljes átépítésével és az északi csarnokok és bejárat hozzákapcsolásával a 2004-es 196.500 m2 helyett idén már 230.000 m2 állt a kiállítók rendelkezésére. A 153 országból érkezett 162 ezer látogató minden eddiginél szélesebb szórakoztató elektronikai, IT és kommunikációs technológiai kínálatot talált az 1950 óta, hagyományosan a professzionális fotósok és videósok (ideértve a mozgókép készítés minden ágát) számára szervezett rendezvényen. A kiállítási tér jelentős átalakítása, illetve a fotós piacon történt átrendeződések miatt a kiállítók területeit is jelentősen átszervezték. A hagyományosan jelentős gyártók, mint a Canon, Fuji, Kodak, Nikon, Olympus idén is nagy kiállítási térrel és komoly kínálattal készültek (talán a Kodak kivétel, mert a tér ugyan nagy volt, de kongott az ürességtől), de voltak (pl. HP, Nokia, Samsung) akik korábbiaknál lényegesen nagyobb területet foglaltak el. Az új kiállítók közt említést érdemel a számítástechnikai óriás, az Apple, illetve a legnagyobb európai fotókidolgozó a CeWe. Mindkettőjük megjelenése azt igazolja, hogy eljött az idő, hogy a töménytelen digitális felvétellel kezdjünk is valamit. Bár a 153 országból érkezett nemzetközi látogató had az összes látogatónak alig több mint 40%-át tette ki (a többiek Németországból érkeztek), a Photokina így is egy valóban nemzetközi összejövetel. A felmérések szerint a vásári látogatók (nem számolva az újságírókat és kiállítókhoz tartozókat) 20%-a kereskedő, míg 80%-uk professzionális fotós volt. Míg kettő illetve négy éve elvétve lehetett még a filmes világból újdonságot találni, addig az idei Photokina egyértelműen a digitális fotózás kiállítása volt. Filmet vagy filmes terméket még csak mutatóban sem láttunk. Az egyre elérhetőbb árú, ma már sztenderden 10 megapixeles tükörreflexes fényképezőgépek elöntötték a piacot, amit az utóbbi időben a jó minőségű objektívek bővülő kínálata is követett. A korábbi években megjelent nagy LCD-k után az idei év slágere a képstabilizátor és a tükörreflexes modelleknél a szenzor tisztítás. A mobiltelefonok piacán a felbontás már 8 megapixelnél jár, a videokamerákban pedig a korábban egyeduralkodó szalagos rögzítési technikát láthatóan kezdi leváltani a DVD és a merevlemez. A memóriakártya szabványok terén egyértelmű nyertes a SecureDigital formátum, aminek nagyobb felbontást és sebességet ígérő, SDHC néven futó változatát a legtöbb most megjelent fényképezőgép már támogatja. A digitális állományok kinyomtatásában rejlő lehetőségekre is több gyártó ugrott, mint korábban. Míg 2004-ben még csak egy csarnokban kínálták kioskjaikat a főleg távolkeleti gyártók, addig az érintőképernyős, gyakran a papírképet is legyártó, monitornyi eszközök ma már majdnem minden nagyobb stand kötelező elemei voltak. A szervezők szerint Photokina 2 év múlva is lesz (miért ne rendeznék meg, ha ilyen növekedés érhető el 2 év alatt), bár szerény véleményem szerint lassan már ott tart a dolog, hogy egy hét alatt ennyi információ már totálisan emészthetetlen.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Billentyűparancsok Lightroomhoz és Photoshophoz
Webes shortcut puska Adobe Photoshophoz és Lightroomhoz.
Hosszú expozíció imitálása Photoshopban 2 perc alatt
Vannak helyzetek, amikor vagy nincs rá módunk, hogy akármilyen záridőt használjunk (pl. egy csónakból fotózunk), vagy utólag jövünk rá, hogy mennyivel jobb lenne a...
Így fotózz extrém hidegben
Vajon kell-e félnünk a nagyon hidegben való fotózástól? Árthat-e a gépünknek a nagy hideg? Tények és tévhitek az extrém hidegben való fotózásról.
Ismét...
Így készíts igényes fotókat az eladni kívánt termékedről
Manapság rengeteg apróhirdető oldal létezik, amelyek lehetővé teszik, hogy megunt, vagy nem használt eszközeinket, fényképezőgépeinket, objektívjeinket áruba bocsátsuk. Nem mindegy azonban, hogy miként tálalod...
8 fotós trükk másfél percben
A kanadai Peter McKinnon megmutatja, milyen egyszerű és ügyes trükköket ismer és használ, ami kibővíti felszerelésének használatát.
Az alábbi két perces videóban (fél percnyi introt...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben