Az adó, a halál, és az adatvesztés. Ez utóbbiról lesz most szó. Mit tegyünk ellene, hogyan előzhetjük meg, hogy féltve őrzött, jobbnál-jobb fotóink a merevlemezhalál vagy az optikai adathordozó öregedés áldozatai legyenek? Több kulcsszó szerint kezdhetjük a csoportosítást. Először is a terepen már hordozható tárolóra menthetjük a kártya tartalmát. Ez lehet biztonsági másolat, vagy csak a kevés memóriakártya kapacitás miatt. Ez utóbbi esetben adataink nem lesznek meg két helyen. A fotózás után sokan a számítógépre másolják a kártya tartalmát, és ha minden átért, esetleg van már biztonsági másolat a számítógépen lévő kezdeti fileokból, csak akkor törlik, illetve formázzák a kártyát, szemben azokkal, akik áthelyezik a kártyáról a képeket. Ezek után a különböző biztonsági mentési technológiákat sorolja fel a fotonlog bejegyzése. Ezzel szemben Brian Auer az elveket fejti ki. Fontos a redundancia! Aztán az földrajzi elhelyezés. Csak, hogy a történelemből tanuljunk, okos dolog volt a World Trade Center egyik tornya adatainak a biztonsági másolatait a másik toronyban tartani (nem…). Tehát aki biztosra akar menni, az pl. amerikában béreljen tárhelyet valamelyik szolgáltatónál, és töltse fel az adatait. Állítólag „fillérekért” lehet ilyen szolgáltatást találni. Ha hardware-t választunk, keressünk megbízható winchestert, fordítsunk figyelmet, hogy belső merevlemezt vagy külső merevlemezt választunk, fontoljuk meg a RAID tömböt, vagy DVDt, esetleg online szolgáltatókat. Ne feledkezzünk meg a szoftverről sem, mert megkönnyítheti a dolgunkat a rendszerességgel kapcsolatban. A fórumban már beszélgettünk erről a témáról. Most feltenném a Kedves Olvasóknak a kérdést, hogy ki hogyan védi meg a fotóit? Rögtön válaszolok is saját kérdésemre: Nekem a dokumentumaim, és a fényképeim belső RAID1-es rendszeren vannak, ami azt jelenti, hogy két winchesterre egyszerre írja ugyanazt a gép. Ha az egyik winchester meghibásodik, a másikon még a teljes állomány megvan. Amikor még DVD-re mentettem egy év képeit, két lemezre ugyanazt írtam, és az egyiket beküldtem édesapámmal a munkahelyére, mivel nálunk már volt kisebb lakástűz. Most gondolkodom, hogy az ő szerverükbe veszek egy winchestert, és mivel az állandóan be van kapcsolva fix IP címmel, arra a winchesterre csinálok rendszeres backupot, így fizikailag két helyen vannak meg a fontos dolgaim. Persze lehet, hogy ez már beteges, de ez lenne számomra az a megoldás, ami megnyugtató és relatív kevéssé költséges.
NÉPSZERŰ CIKKEK
Vízalatti fotózás a gyakorlatban
Mindig elborzasztott, amikor megláttam egy női táska mennyi apró kis vackot tartalmaz, és milyen iszonyú "bőrönddel" képesek egyesek közlekedni a világban. Sőt, bevallom, sokszor kinevettem, amikor láthatóan évekkel ezelőtt elfeledett tárgyak is előkerültek a mélyéről. Ezek után belevágtam a vízalatti fotózásba. Ma már kevesebbet mosolygok a sok cuccon, én egy teljes bőröndöt képes vagyok megtölteni apró bizbaszokkal.
Hogyan válasszunk monitort?
Nem csak fényképezőgépeknél, de monitorok kiválasztásánál is gondban lehetünk, ha nem tudjuk pontosan, mire érdemes figyelni és mi alapján válasszunk. Cikkünkben a monitorok fotósok számára legfontosabb tulajdonságaival ismertetjük meg az Olvasókat, s olyan gyakorlati jellegű ötleteket adunk, amely segít a szükséges monitor kiválasztásában.
Néhány tanács kezdő utcai fotósoknak
Egy korábbi postunkban már foglalkoztunk a street photography műfajjal, most újra elővesszük. Igaz ugyanis a mondás, több szem, többet lát. Lássuk, John Batdorff milyen...
Automatikus torzítás korrekció az új objektíveknél
Arról bizonyára már sokan hallottak, hogy egyes fényképezőgépekben van lehetőség torzítás korrekciót bekapcsolni, de azt talán kevesen tudják, hogy bizonyos objektívek használatakor ez nem...
Újdonságok a Lightroom CC-ben (Lightroom 6-ban)
Az alábbi öt videó a friss Lightroom főbb újításait mutatja be. Frissítés: E gyors, délelőtti megosztáshoz képest részletesebb, belemélyültebb értekezést olvashattok...
TOVÁBBI
- All
- alapfokon
- állványok
- blogszemle
- digitális sötétkamra
- előkészületben
- Featured
- fényképezőgépek
- fotóelmélet
- fotónyomtatók
- fotótörténelem
- fotózz!hu
- friss áru
- interjúk
- képgyűjtemény
- kiállítások
- kiegészítők
- könyvek
- mobilfotózás
- objektívek
- okostelefonok
- pályázatok
- photokina 2006
- pletyka
- projektorok
- szkennerek
- szoftverek
- táskák
- technológiák
- témák fotózása
- Tesztfotók
- tippek>haladóknak
- tippek>kezdőknek
- tudósítások
- videó
- világítástechnika
- ultrakompakt
- kompakt
- ultrazoom
- prémium kompakt
- vízálló - strapabíró
- kompakt jellegű MILC
- SLR jellegű MILC
- belépő szintű tükörreflexes
- profi MILC
- középkategóriás tükörreflexes
- profi tükörreflexes
Bővebben





