Bevezető
A térhatású, vagy más szóval sztereoszkópikus fotózás nem újkeletű dolog. Már a filmes gépek korában is készültek olyan modellek, melyek alkalmasak voltak a tárgyak térbeli elhelyezkedését visszaadni.
A digitális gépek között azonban csak most kezd igazán elterjedni a 3D fotózás lehetősége.
De mi is az a térlátás?
A földi élőlények kivétel nélkül páros szemmel rendelkeznek. A legtöbb ráadásul kettővel. Mégsem jelenthető ki egyértelműen, hogy minden állat rendelkezik tökéletes térlátással. Rögtön említhetnénk a kaméleont, amely külön is képes mozgatni szemeit, így a tér nem csak egy pontját figyelheti. De példaként hozhatók fel az összetett szeműek is (légy, méh, stb.).
De miért nem látnak térben ezek az állatok? A válasz viszonylag egyszerű: a két szem szükséges, de nem elégséges feltétele a térlátásnak. A 3 dimenziós kép ugyanis nem a szemünkben, hanem agyunkban jön létre. A szem csak a két forráskép felfogására szolgál.
Hogyan jön létre a térhatású kép? Nagyon leegyszerűsítve a következőképpen: szemünkkel két irányból, balról és jobbról is látjuk ugyanazt a tárgyat. Minél közelebb van a tárgy hozzánk, a háttérhez képest annál inkább változik a helyzete, ha a jobb és bal képet elemezzük. Agyunk ezt az elemzést valósítja meg: a két – kissé – eltérő tartalmú kép összedolgozásának eredményeként jön létre számunkra a közelség és távolság érzete.
Mi kell tehát a térhatású fotózáshoz, illetve ezek térbeli látásához? Egyrészt két kép, egy kissé balról és egy kissé jobbról. Másrészt a két kép olyan megjelenítése, amelynél az egyik kép az egyik szemünkbe, másik kép a másik szemünkbe jut.
A megjelenítés a legegyszerűbb esetben egy 3D TV-n történhet, de persze ezen kívül más megoldások is lehetnek, mint pl. a Fujifilm térhatású papírképei, vagy akár sztereoszkóp alkalmazása (ritkán találkozhatunk ilyen készülékkel megtekinthető fotókiállítással is). Itt kell megemlíteni a vörös-zöld, vagy vörös-kék szemüveggel megtekintendő anaglif-eket is, de ez a színszűrőzés miatt már egy teljesen más terület, így mi részleteiben nem is foglalkozunk ezzel a módszerrel.
A fotózásnál már kicsit korlátozottabb lehetőségeink vannak. A Fujifilmen kívül jelenleg nincs gyártó, amely két objektív és két CCD megoldással készít térhatású képet. A többi cég gépeit magunknak kell vízszintes irányban eltolni, majd az így készült képeket elemzi a fényképezőgép. Egy harmadik, kissé misztikus módszert alkalmaz a Sony, ők különböző fókuszú képekből próbálják kiszámítani a térbeliséget. Az összes módszer közül mi erre voltunk a leginkább kíváncsiak, de természetesen a kézenfekvőbb megoldásokat is ugyanúgy megvizsgáltuk.
Hogyan teszteltünk?
A 3D-s fényképezőgépek terén nehéz igazságos tesztkörnyezetet teremteni, hiszen teljesen eltérő technológiájú és megoldású gépeket eresztünk össze, melyek mind más és más esetekben nyújtanak optimális teljesítményt. Tesztünkben hat gépet próbáltunk ki, ehhez kellett valamiféle teszthelyszínt teremteni.
Elméletben a Fujifilm 3D-s gépe van legközelebb az ember két szemének távolságához. Fix, 75 mm-es bázistávolságával (a két objektív távolsága) a legtöbb esetben jó térhatásra számíthatunk (makrózásnál viszont már túl nagy ez a távolság).
A többi gép esetében a fotóson is múlik, hogy milyen bázistávolságot választ, így a szituációtól függően akár jobb, de akár rosszabb kép is sikerülhet, mint a Fujifilmé. Mivel ez nehezen kontrollálható, a Fuji gépét választottuk alapnak.
A jó térhatáshoz általában olyan tárgytávolságot ajánl a szakirodalom, mely a bázistávolság 30×-osa. Esetünkben ez a 75 mm-es bázistávolság esetében 2,25 méter. Ennél kisebb tárgytávolságnál a megszokotthoz képest erőteljesebb, nagyobb tárgytávolságnál enyhébb térhatás jelentkezik.
Tesztkörnyezetünket tehát úgy alakítottuk ki, hogy a fő témánk (melyre fókuszálunk) kb. 2-2,5 méter közé essen. A legközelebbi pontunk 1,3 méter, a legtávolabbi 4 méteres volt. E távolságok között pedig több tárgy is megtalálható volt, hogy ezek megjelenését is ellenőrizhessük.
Tesztfotókból többet is készítettünk, hogy az esetleges hibákat kiküszöbölhessük. A kész képeket Sharp AQUOS LC-46LE925E 3D LCD TV-n tekintettük meg.
A tesztmezőny és az eredmények
Fujifilm FinePix Real 3D W3
Talán etalonnak is tekinthetjük a Fujifilm 3D fényképezőgépét, ugyanis a legteljesebb 3D élményt nyújtja. Nem csak 3D fotókat készíthetünk vele, de 3D videózásra is alkalmas, sőt kijelzőjén eleve tárhatású képet látunk.
Mivel két szenzorral és két, szinkronban zoomoló objektívvel rendelkezik, a pontos 3D-s kép készítése nem múlik a felhasználón. A sztereoszkópikus fotók ráadásul teljes felbontásban, vagyis 3648×2736 pixelben kerülnek rögzítésre.
A tesztképek jó térhatással rendelkeztek, egyedül a 1,5 méternél közelebbi tárgy volt szétcsúszva. Hozzá kell tennünk, hogy normál esetben is szétcsúszottnak látjuk szemünkkel a fókuszált tárgy előtti tárgyakat, a különbség annyi, hogy míg normál esetben a fókuszált tárgy körül kevésbé vesszük észre az élességet s ha elmozdítjuk tekintetünket más tárgyra, akkor eredendően újrafókuszálunk, a 3D fotóknál az élesség hasonló a képen lévő összes témánál, s ha körbe is járatjuk a tekintetünket a képen, annak térbelisége nem fog változni (nincs újrafókuszálási lehetőség). Így hiába nézünk a szétcsúszott képrészletre, az nem fog összeállni, ahogy azt szemünkkel megszoktuk. Ez a probléma tehát nem a fényképezőgép hibája.
Összességében tehát jó eredményre számíthatunk a Fujifilm gépétől. Sajnos a 3D videót megfelelő lejátszó nélkül nem tudtuk TV-n megtekinteni, de a gép saját kijelzőjén brutálisan jó élmény volt, ez esetben az enyhe szétcsúszások sem zavaróak, mert a folyamatos mozgás miatt a kép úgyis mindig változik.
Olympus Tough TG-310
Az Olympus víz- és ütésálló gépének egyik üzemmódja kínál térhatású fotókészítést. Ez a témamód 16:9 oldalarányú, 1920×1080 pixeles képeket készít, zoomot ilyenkor nem használhatunk, a gép 28 mm-nek megfelelő nagylátószögre áll.
Fotózás előtt választhatunk, hogy az első expozíció után a gép jobbra történő eltolása során maga a fényképezőgép exponáljon-e automatikusan, amikor jó fedést észlel az első képhez képest, vagy csak akkor exponáljon, ha mi látjuk jónak a fedettséget. Tapasztalataink szerint az automatika gyorsan és precízen ismeri fel a helyes fedettséget, s a kioldás késleltetés sem túl nagy, így érdemes ennél a lehetőségnél maradni.
A tesztképek sajnos nem mutattak túl szép eredményt. Az egész kép térbelisége nem az igazi. Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mi a baj, legalábbis látványilag. Vélhetőleg a túlzott széthúzás okozhatja a térbeliség hibás érzékelését, ugyanis utólagos, szoftveres illesztés után a térhatás is jobb (3D-ben fotózók számára kötelező kiegészítő az ingyenes StereoPhoto Maker, mely az illesztések javításán túl anaglif képek készítését és további lehetőségeket is kínál).
Összességében az Olympus 3D képességei nem nyűgöztek le minket, utólagos módosítás nélkül nem volt élvezhető térhatás.
Panasonic Lumix DMC-GF2
A cserélhető objektíves tükör nélküli rendszerfényképezőgéphez a japán gyártó tavaly jelentett be dupla optikás 3D objektívet.
A 25 mm-es (50 mm-nek megfelelő) fix gyújtótávolságú objektív fényereje sajnos meglehetősen gyenge, az f/12 napsütésben még gond nélkül használható, de egy szobában még nappal is kevés. Ilyen esetben az érzékenységet akár ISO3200-ig is fel kell emelni, hogy berázás nélküli képeket készíthessünk (vagy külső vakut kell használnunk).
Sajnálatos az is, hogy hiába a 3D optika, ezt csak fotózásnál használhatjuk, térhatású videófelvétel nem készíthető.
A Panasonic DMC-GF2 1600×1200 pixeles képeket készít, ha a 3D objektívet tekerjük fel.
Bár a 3D optika bázistávolsága alig 2 cm, a kész képek tárhatásával nincs semmi gond. Sőt, ezen tesztkörnyezetben a legjobb térhatású képeket a Panasonic gépeivel kaptuk. Elképzelhető persze, hogy ezt azért érezni így, mert a 1,5 méternél közelebb lévő tárgy képe sem volt szétcsúszva, ami nyugodtabb hatást eredményezett. Más kérdés, hogy nagyobb távolságban lévő témákat térhatással fotózni már nehezebb lesz ezzel a géppel. Az ilyen esetekben sokkal jobban alkalmazhatók azok a gépek, melyek a gép jobbra történő eltolásával készítenek térhatású fotót, mivel ekkor a bázistávolságot kellően nagyra tudjuk választani.
Összességében tehát a Panasonic Lumix DMC-GF2 térbeli fotóit jónak találtuk, de a gyenge fényerő miatt gyengébb fénynél a képminőség nem biztos, hogy optimális lesz.
Panasonic Lumix DMC-TZ20
Az utazózoom DMC-TZ20 egyik kiegészítő funkciójaként 3D fotókat is készíthetünk. Ennek során a fényképezőgép sorozatfelvételre áll, s nekünk csak a gépet kell jobbra eltolni, közben ügyelni arra, hogy a fő témánk a kép nagyjából azonos pontjára essen.
A térhatású képek 1920×1080 pixeles felbontásban készülnek, a fotózás során a zoom 24 mm-nek megfelelő nagylátószögű állásban rögzül.
A 3D fotók a TZ20-szal is hasonlóak lettek, mint a GF2-vel. Érdekes ez, hiszen két teljesen eltérő technológiát használ a két gép, míg a GF2-nél sztereo objektívet használunk, a TZ20-nál kezünk elmozdulása adja a két különböző szögből fotózott képet. A térhatás azonban ennek ellenére szinte tökéletesen azonos. A jobb fényerő miatt a szobai fények ellenére remek minőségű képeket kaptunk.
Végeredményben tehát a DMC-TZ20-szal nagyon elégedettek voltunk.
Sony Alpha NEX-5
A Sony cserélhető objektíves tükör nélküli gépe 3D Sweep Panoráma készítését kínálja. Ennek során 4912×1080 pixeles panorámák jönnek létre. A panorámázás során a gép sorozatfelvételben működik, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy folyamatosan, lehetőség szerint állandó sebességgel körbefordítsuk a gépünket. Ezt követően a NEX-5 elkészíti a térhatású panorámát.
A kész 3D panoráma nagyon jó térhatással rendelkezik, egyetlen apró probléma jöhet csak elő: ha nem a fényképezőgéppel nézzük meg a fotót, hanem pl. a tévé beépített képnézőjével, akkor csak egyben láthatjuk a panoráma felvételt, s nem belenagyítva, folyamatosan eltolva. Persze tévéje válogatja, de a próbánál használt Sharp tévénél ilyen lehetőségünk nem volt, a képet csak egészében nézhettük meg.
Sony Cyber-shot DSC-WX7
Kétféle 3D fotózást is kínál a Sony apró ultrakompakt masinája, a DSC-WX7. Egyik esetben 4608×3456 pixeles 3D képek jönnek létre, míg a másik módban 3D Sweep Panorama készíthető 4912×1080 pixeles felbontásban.
A Sweep Panorama készítésének módja megegyezik a fenti NEX-5-nél leírtakkal, azzal a különbséggel, hogy a DSC-WX7 nem sorozat módban, hanem videó módban használja ekkor a szenzort (vagyis nem többszörösen exponál, a zár folyamatosan nyitva van).
3D fotózásnál a gépet egy irányba kell tartani, ez esetben különböző fókusszal készül két fotó gyors egymásutánban, amelyből a DSC-WX7 kiszámolja a térhatású fotókhoz szükséges információkat, s megalkotja az .MPO fájlt.
A készült képek első körben kiábrándítóak lettek. Bárhogy próbáltuk, az általunk kreált tesztkörnyezetben nem tudott 3D fotót készíteni a DSC-WX7. Akárhányszor megismételtük a felvételt, mindig lapos, 2D-s kép lett a végeredmény az .MPO fájlban. Próbálkoztunk más témával is, közelebbivel és távolabbival egyaránt. A helyzet változatlan volt.
A Sweep Panorama viszont itt is hozta a térhatást, hasonló képpen, mint a NEX-5 modellnél. De ugyanúgy megvannak ennek a panorámázásnak is a hátrányai, mint fent.
Picit tehát csalódottak vagyunk a DSC-WX7-tel, nagyon kíváncsiak voltunk az újszerű megoldással készülő 3D fotókra, de finoman fogalmazva nem győzött meg minket a masina. A jól bevált 3D panorámázás végeredménye ugyan jó, de egy ilyen csíkszerű kép nem pótolhatja a hagyományosabb oldalarányú 3D fotózást.
Sony Cyber-shot DSC-HX7V
Frissítés: 2011. május 19.:
A Sony Cyber-shot DSC-HX7V tesztje során ismét megvizsgáltuk a 3D képességeket. A fotózási módok között nincs különbség, ez a masina is kétféle 3D fotózást kínál, úgy mint normál állóképek és 3D Sweep Panorama. Előbbi esetben 4608×3456 pixeles 3D fotók jönnek létre, míg 3D Sweep Panorama esetén 4912×1080 pixeles felbontású kép a végeredmény.
A 3D Sweep Panorama készítése is azonos a DSC-WX7-ével, vagyis ilyenkor csak el kell fordítanunk a gépet, s a videó módban használt szenzorból folyamatosan kiolvasott képekből jön létre a térhatású panoráma.
3D fotózásnál a gépet egy irányba kell tartani, ez esetben különböző fókusszal készül két fotó gyors egymásutánban, amelyből a a gép számolja ki a térhatású fotót.
Nagyon kíváncsiak voltunk a DSC-HX7V-re, hiszen a WX7 e téren nem nyújtott elégségeset. A DSC-HX7V-ről szerencsére ez nem mondható el, nem csak a panoráma, de az egyszerű állóképek is térhatásúak. A hatás nem eltúlzott, sőt, talán visszafogottnak is lehet nevezni, de ennek is van előnye: a közelebbi tárgyaknál sem esik szét a kép.
Értékelés
Bár még nagyon gyerekcipőben jár a 3D fotók készítésére irányuló technológiák alkalmazása, az már most látszik, hogy van benne potenciál. Ha a 3D TV-k jobban elterjednek, valóban reális igény lehet az ilyen képességek iránt is.
Tesztünk alapján egyelőre az látszik, hogy akár a hagyományos, két optikás megoldást, akár a kézzel jobbra eltolós technikát is használjuk, az eredmény nagyon jó lehet. Persze vannak eltérések is a gépek térbeli képei között, ez nyilvánvalóan az alkalmazott algoritmusok különbözőségeire vezethetünk vissza. Az Olympus egyelőre nem mutat kiemelkedő teljesítményt, a Sony egy pozícióból készülő képeiből pedig nem sikerült térhatást kicsikarni. A legjobb eredményt a Panasonic gépei és a Fujifilm 3D-s masinája adja.
