9 év a megapixel versenyben – zaj vagy minőség?

Szubjektív értékelés

A bevezetőben említett módon fotóinkból A3-as és 10×15 cm-es méretű papírképeket készíttettünk egy Fuji laborban. A képek leadásánál kifejezett kérésünk volt, hogy ne manipulálják a felvételeket, semmiféle szűrést ne eszközöljenek rajtuk (más kérdés, hogy a 10×15-ös képek ennek ellenére sokkal kontrasztosabbak – már-már túl kontrasztosak – lettek, mint az A3 méretű nyomatból készült kivágások).

A kész képekkel felkerestem néhány helyi fotóst, hogy különböző szempontok alapján rendezzék sorba azokat, kiválogatva a legjobb 10 és legrosszabb 10 képet. Az értékelésben Papp Elek fotóművész, fotográfus, optometrista mester, Nagy Tamás (Panant) haladó amatőrfotós, valamint Gál Tamás kezdő hobbifotós vett részt.
Mindhármójuknak azonos szempontok szerint kellett a képeket kiválogatni: árnyaltság/tónus, felbontás, zaj és a 10×15-ös képek összhatása alapján.

Nézzük a szubjektív értékelésük eredményeit:

Színek és tónusok tekintetében viszonylag nehéz volt dönteni, az első szériás gépeken kívül nagyjából jók voltak a színátmenetek (ezek leginkább a cérnaspulnikon voltak ellenőrizhetők). Ezen felül főként a nagy érzékenységgel készült képek erős zajszűrése miatt történt szaturáció csökkenést tolerálták kevésbé az értékelőink.
Az jól látszik az eredményekből, hogy tapasztalattól függetlenül mindhárom értékelőnknek az újabb, G5, sőt inkább G6 feletti gépek színárnyalatai tetszettek, azokból is a kis vagy közepes érzékenységű változatok, s legrosszabb színezetűnek a régi G1-G2 modellekkel, illetve az új modellenél csak az igen nagy (ISO1600) érzékenységgel készül fotókat tartották.
Értékelőink választásai alapján színezet és tónus szempontjából a fejlődés előnyösnek tekinthető.

A felbontás szubjektív vizsgálata az 500 Ft-os bankjegy apróbetűs részének olvashatóságával és részleteinek ellenőrzésével folyt. Értékelőink választásai alapján egyértelműen kijelenthető, hogy alacsony érzékenységnél az újabb, nagy felbontású gépek egyértelműen viszik a pálmát: G7, G9, G10, míg a legrosszabbak a régebbi, kis felbontású modellek (G1, G2, G3), illetve az új, nagy felbontású gépek nagy érzékenységű (ISO1600) képei voltak. Egy-egy értékelőnél becsúszott köztes gép is a legrosszabbak közé (pl. G5 ISO400) ez azonban eltörpül a többi egyezés között, így ezt nem tekinthetjük megbízható eredménynek, nem úgy, mint a legjobb és legrosszabbak között szereplő régi és új modelleket.
Felbontás szempontjából a fejlődés egyértelműen igazoltnak tekinthető.

A képzaj szempontjából történő vizsgálatok is meglepően egységes képet mutatnak. Függetlenül attól, hogy sokat látott tapasztalt fotográfusról van-e szó, vagy 5 éve fotózó lelkes amatőrről, esetleg néhány hónapja tükörreflexes gépet vásárló hobbifotósról, az A3-as nyomatokon történő zajvizsgálat hasonló eredményt adott. A legjobb 10-et egyértelműen az újabb gépek uralják, ezen belül is a legelőkelőbb pozíciókat a nagyobb felbontású G7, G9 és G10 foglalják el. Papp Elek meg is jegyezte, hogy a 8.-10. hely között igen nehéz különbséget tenni, ezáltal eldönteni a helyezést. Itt már minimális különbségek vannak. A zaj szempontjából legproblémásabbak a régi, kis felbontású modellek ISO400-as képei, illetve ezzel közel egy szinten az új PowerShot G-k (G7, G9, G10) ISO1600-as fotói. Érdemes megfigyelni, hogy az új modellek (G7-től) ISO400-as érzékenységű képei egyáltalán nem kerültek be a legrosszabb 10 kép közé, ami azt jelenti, hogy egyértelműen jobbak, mint a korábbi (G6 előtti) modellek azonos ISO400-as felvételei.
A3-as nyomatoknál képzaj szempontjából határozottan jobban teljesítenek az újabb és nagyobb felbontású fényképezőgépek.

A 10×15 cm-es papírképek sajnos jóval kontrasztosabbak lettek, mint arra számítottunk, annak ellenére, hogy előzetesen kifejezett kérésünknek adtunk hangot, miszerint nem kérünk utólagos képmódosítást. Szerencsére az azonos téma miatt minden képet azonos mértékben módosítottak, így az összehasonlíthatóság talán nem sérült jelentősen.
Értékelőink ennél a vizsgálatnál voltak a legnehezebb helyzetben. Elmondásuk szerint annyira minimális különbségek vannak, hogy csak a nagyon rossz képeket tudják könnyedén kiválasztani, de a jók között nemigen tudnak dönteni. Papp Elek a legrosszabb 6 kiválasztása után fel is adta a további képek válogatását az alsó szegmensbe, mivel azokon a képeken kívül az összes többi szinte azonos minőséget képviselt. Nagy Tamás is sokat gondolkozott a sorrenden, végül aztán döntött. Gál Tamás az első két legjobb képre azt mondta, hogy azok határozottan kiemelkedőek összhatásukban, de a többi nagyon egykaptafás.
A választott képek között jól láthatóan vegyesen szerepelnek az új és régi modellek. A legjobb 10 kép között G6, G7 és G9 között bőven akad G1 és G2 is. Feltehetjük tehát a kérdést: ha a G1 és G2 bőven bekerült a legjobb 10 közé, akkor vajon mekkora különbségek lehetnek itt? Nos, valóban minimálisak. A legrosszabb 10 képnél egyértelmű, hogy nem a géptípus, hanem a nagy érzékenység okozta zajosodás és színezet vesztés a fő probléma. Az ISO3200-as képet igazából csak magunknak, belső használatra nyomtattuk, de egy sajnálatos hiba folytán bekerült az értékelőknek szánt képek közé is. De sebaj, ebből is megtudtunk valamit: a G10 ISO3200-as képe jobb, mint a G9-é. Legalábbis én így láttam, s értékelőink közül ketten is ezt a sorrendet választották. Plusz az is egyértelmű, hogy ezek a legrosszabbak. Részemről azt mondom, hogy elfogadható minőségű, ha tudjuk, hogy más módon nem lehetett volna fotózni, csak ISO3200-zal. A zajszűrés okozta lágyság látszik, s nem túl szépek a részletek, de az értékelőink nagyrésze is úgy véli, emlékképnek még megfelelő lehet. Ezek mellett a G1, G2, G5 ISO400-as, és a G7 ISO800-as képei jöttek ki gyengébbeknek. Nos, itt sem a felbontás okozhatott problémát, inkább a zaj.
10×15 cm-es papírképeknél a géptípustól és a felbontástól szinte független eredmény született, a zajszűrés fejlődése viszont pozitív változásokat hozott.