Aputure közgyűrűk Sony E-re

0

A közgyűrűzés elméletéről korábbi cikkünkben számoltunk be, ahol többek között olyan dolgokkal is foglalkoztunk, mint belső kihuzat és leképezési arány. A makrózást könnyítő közgyűrűk előnyeit és hátrányait bemutató cikkünk végén egy konkrét terméket is bemutattunk, amely Canon EF bajonettre készült. Most szintén az Aputure-tól vendégeskedik nálunk az augusztus végén bejelentett új közgyűrűsor, amely Sony E bajonettes APS-C szenzoros gépekhez készült.

A teljes nevén Aputure Macro Extension Tube Set (for Sony E) a megszokottól eltérően három helyett két közgyűrűt tartalmaz, ezek pedig 10, illetve 16 mm-esek. Az APS-C szenzoros E bajonettes Sony gépekhez készült közgyűrűk akár kitobjektívvel is használhatók, s jelentősen képesek megnövelni a leképezési arányt, főleg olyan objektíveknél, amelyek belső kihuzata viszonylag rövid (főképp 100 mm alatti gyújtótávolságú, illetve viszonylag kis leképezési arányú objektíveknél).

A dobozban egy igényes kialakítású szütyőt, valamint a két közgyűrűt találjuk, amelyek a szokásos felépítésűek: a 10 és 16 mm vastagságú kihuzatnövelők belül tükröződésgátló matt fekete festésűek. A használat eltéveszthetetlen, a közgyűrűt a gépbe kell csavarni, mint egy objektívet, majd erre kell rácsavarni a használandó optikát. Ha a két közgyűrűt együttesen használjuk, 26 mm-nyit növelhetjük az eredő kihuzatot.

A nagyítási arány növekedése objektívtől függ (ahogy a korábban linkelt cikkben is említettük, az eredő kihuzat az objektív belső kihuzata plusz a közgyűrű mérete, ebből pedig számítható az eredő leképezési arány, képlet a cikkünkben), hogy nagyjából képben legyünk, az alábbi táblázatban feltüntettük a főbb objektívnél elérhető leképezési arány számított értékét:

Objektívek leképezési aránya APS-C szenzoron és 10 és 16 mm-es közgyűrűkkel
Objektív Leképezési arány
(alatta lefedett terület szélessége)
közgyűrű néllül 10 mm közgyűrűvel 16 mm közgyűrűvel 10+16 mm közgyűrűvel
Sony 16-50mm f/3,5-5,6 PZ OSS 1/4,65
(109 mm)
1/2,41
(57 mm)
1/1,87
(44 mm)
1/1,36
(32 mm)
Sony E 18-55mm f/3,5-5,6 OSS 1/5,9
(139 mm)
1/2,71
(64 mm)
1/2,04
(48 mm)
1/1,45
(34 mm)
Sony E 18-105mm f/4 G PZ OSS 1/9
(212 mm)
1/3,21
(76 mm)
1/2,32
(55 mm)
1/1,58
(37 mm)
Sony E 18-200mm f/3,5-6,3 OSS 1/4,35
(102 mm)
1/2,33
(55 mm)
1/1,82
(43 mm)
1/1,33
(31 mm)
Sony E 55-210mm f/4,5-6,3 OSS 1/4,55
(107 mm)
1/2,38
(56 mm)
1/1,85
(44 mm)
1/1,35
(32 mm)
Sony E 16mm f/2,8 1/20
(470 mm)
1/4
(94 mm)
1/2,7
(64 mm)
1/1,75
(41 mm)
Sony E 30mm f/3,5 Macro 1/1
(23,5 mm)
1,2/1
(20 mm)
1,32/1
(18 mm)
1,5/1
(15 mm)
Sony E 50mm f/1,8 OSS 1/6
(140 mm)
1/2,73
(64 mm)
1/2,05
(48 mm)
1/1,46
(34 mm)

Az elméletet a gyakorlatban is kipróbáltuk, a szokásos módon milliméter papírt fotóztunk le a PowerZoom kitobjektívvel (Sony 16-50mm f/3,5-5,6 PZ OSS) teljes tele állásban (50mm) a legkisebb tárgytávolságon, majd megismételtük mindezt közgyűrűkkel is, ahol a legkisebb tárgytávolságokat, vagyis a legjobb leképezési arányokat kerestük.

A tapasztalat érdekes, a Sony PowerZoom 16-50mm-es objektíve közgyűrű nélkül is nagyobb nagyításra volt képes, mint a gyári specifikáció (1:4,65 helyett cirka 1:4). Persze ha eleve jobb leképezésű az objektív, akkor a közgyűrűzéssel is nagyobb nagyítás érhető el.

Közgyűrűzés hatása a Sony 16-50mm f/3,5-5,6 PZ OSS objektív leképezésére APS-C szenzoros vázon

Az Aputure közgyűrű készletet az Adves Phototól kaptuk a teszt idejére. Köszönjük!
Az Aputure 10 és 16 mm-es közgyűrű sora bruttó 25.990 Ft-ért vásárolható meg.

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!