Aurora Orion dupla stúdióvaku szett

0

A készlet egy karton dobozban érkezett szerkesztőségünkbe, melyet kibontva még nem pillanthattuk meg a vakukat, hiszen azok egy hordozható tokban várták feladatukat.

A mellékelt hordtáska piros-fekete színű, gyöngyvászonból készült, anyaga így ellenáll a kisebb szennyeződéseknek. A táskát vállra is akaszthatjuk, így könnyebben mozoghatunk vele, mint ha az egészet a kezünkben kellene tartani.

A táskát felnyitva a szokásos precíz elrendezésben találjuk az egyes eszközöket és kiegészítőket, az elülső részben a két vaku foglal helyet, míg hátulra rendezték az ernyőket, illetve az állványokat.
A szettben tehát a következőket kapjuk:

  • 1 db hordtáska
  • 2 db 400Ws-os digitális fejgenerátoros vaku, védő üvegbúrával
  • 2 db alap reflektor
  • 2 db 85 cm átmérőjű, belül fehér, kívül fekete borítású ernyő
  • 2 db ALS 931 alumínium állvány 1 db 5 méteres szinkronkábel

A vakukba nekünk kell behelyeznünk az M2 foglalatos, 150W-os halogénizzókat, mely a villanócső védelmére szolgáló üvegbúra mögé kerül. A műveletet természetesen kesztyűben, vagy jobb híján az izzó papírzsebkendőbe sodrását követően végezhetjük el. A használati útmutató szerint a vakuba 100 és 150W-os halogénizzó tehető, de a Mikrosat 250W-osat is árul hozzá.

A szettbe tartozó alumínium állványok anyagszükségletét szigorúan a vaku és a rá tehető kiegészítők tömegéhez, illetve az árkategóriához igazították. A költségcsökkentés nyomai a műanyag szárnyas anyáknál és a fröccsöntött műanyag toldóknál fedezhetők fel, de a mellékelt felszerelést stabilan megtartják. Az állvány fent a szokásos módon krómozott fém csonkban végződik.

A három lábú állvány rugós belvégű oszlopokkal rendelkezik, amire a táskából kiemelés után illik is vigyázni, mert a szárnyas anya oldásakor kipattanhat a belső oszlop, esetlegesen sérülést okozva. Ennek esélye persze minimális, de érdemes rá figyelni.
Ha mind a két oszlopot felhúzzuk, akkor maximum 180 cm magasságig emelhető a vaku. Ez a vaku magasságával együtt kicsivel 2 méter alatti max. magasságot eredményez, mely egyszerűbb és általánosabb feladatokhoz elegendő is lesz (teljes alakos portrénál, magas háttér esetén a hajfényhez viszont már kevés lehet ).

A szettben szoftboxot nem kaptunk, viszont reflektorokat és két 85 cm-es ernyőt igen. Itt kell megjegyezzük, hogy létezik softboxot illetve octoboxot tartalmazó készlet is, legalábbis limitált idejű akció keretén belül.

A vaku kezelőszervei természetesen hátulra kerültek, nézzük is át ezeket fentről lefelé és balról jobbra haladva:

  • Slave: optikai slave mód
  • Alarm: vaku kondenzátorainak feltöltése után hangjelzés
  • Model: modellfény engedélyezése (teljes, arányos, vagy kikapcsolt)
  • Up/Down: a vakuteljesítmény növelése, vagy csökkentése
  • Test: teszt villantás
  • Power: főkapcsoló

A vaku teljesítményének beállításakor 12 és 400 közötti számokat látunk a két darab hét szegmenses kijelzőn, ami nyilvánvalóan az energia kijelzését jelenti. Egyébként a szokásos 1/32-1 teljesítmény tartományban tudjuk változtatni a vakuk energiáját, 1/10f lépésekben. Ha a teljesítményt nagyobb értékről kisebb felé csökkentjük, akkor a beállítást követően a vakuk automatikusan kisütik a felesleges teljesítményt.

A vakuk vezetékes kioldásához a szokásos 3,5 mm-es jack aljzat található a burkolaton, ehhez akár rádiós kioldó is csatlakoztatható (de ez nem része a szettnek).

Az eddigi villanások számát a fel és a le gombok egyidejű megnyomásával és lenyomva tartásával lehet a kijelzőre csalogatni.

A specifikációk szerint a vakuk újratöltési idői 0,2-1,6 mp közöttiek. A színhőmérséklet 5500K, a stabilitás ±250K.
Ami nem olvasható ki a specifikációkból, az a ventilátoros hűtés mikéntje. A ventilátor ugyanis a bekapcsolás pillanatától kezdve folyamatosan működik, méghozzá elég jól hallható hangon.

Az Aurora Orion szett ára bruttó 219.000 Ft, a garancia a vakura és a csőre egyaránt 3 év.


Cikkünkben szereplő terméket a Mikrosat-tól kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére, köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a vaku kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!