Ha könyvet írnék a fotózásról – nyugodjon meg mindenki, nem fogok – biztosan úgy kezdődne: „Keríts fényt! Minél többet. Ha nincs, akkor pedig csinálj!”. A folytatás persze arra is kitérne, hogy nem árt ezt a fénymennyiséget kordában tartani. Ennek egyik eszköze lehet a tárgyfotó sátor. A sok fény velejáróra az árnyék is, ami a tárgyfotózás során többnyire nem kívánatos mumus. Ilyenkor kerülnek elő a diffúzorok, lágyítók és megpróbáljuk látszólag uralmunk alá hajtani a nehezen megszerzett világosságot. Ennek a fotós szakterületnek ráadásul van egy másik rákfenéje is, a tárgyak anyagainak sokszínűsége, melyek mindig újabb megoldandó feladatok elé állítják a fényképezőgép mögött állót. Egészen más világítást kíván egy drágakő, vagy ékszer, mint egy bársony felület, vagy matt papír.
A tárgyfotó sátrat a szórt, lágy fényt kívánó kisebb témák fotózásához találták ki. Félig áttetsző műanyag egy könnyen hajlítható kockavázon, elején egy nyílással. Egyszerűség és praktikum. A tárgysátor költségkímélő megoldásként is használható a drága fénylágyítók (pl. szoftboxok) helyett. Használhatjuk ezekkel karöltve is, még egyenletesebb fényt biztosítva a fotózandó tárgynak.
A kizárólag stúdióvilágítási felszerelésekkel foglalkozó Aurora kétféle méretű sátrat kínál. A kisebb az ALD55 típusszámot kapta és mindössze fél kilogrammot nyom. Mérete kibontva 52 x 52 x 55 cm. Anyaga az esernyőkhöz hasonló műanyag vászon, természetesen semleges, fehér színben. Összehajtva egy kb. 25-30 cm-es, korong alakú, cipzáras műanyagtáskában tárolhatjuk, így nagyobb fotóstáskában is hordható. Jár mellé egy hasonló anyagból készült fehér, tépőzáras háttér vászon. Ezt a sátor kihajtott állapotában, L-alakban a belsejébe tapaszthatjuk, viszonylag homogén hátteret adva a behelyezett tárgynak. Mivel elég könnyen gyűrődő műanyagról van szó, érdemes a hátteret külön, összetekerve tartani, vagy minden használat előtt kicsit kivasalni. A sátor összeállítása sokkal könnyebb, mint a későbbi visszahajtogatása, mivel a kicsomagolás után magától eredeti méretére nyílik. Elején – csakúgy, mint a turista sátrakon – egy cipzáras négyzet alakú nyílás található, aminek a közepe függőlegesen külön nyitható. Nagyobb tárgyak esetén, messzebbről fotózva a nagy nyílást nyithatjuk, majd a sátor tetejére hajthatjuk. Kisebb témáknál, a középső lyukat használva, csak a fényképezőgép objektívével kukkantunk a sátorba.
Az Aurora ALD110 kis túlzással akár túrázásra is alkalmas lehetne, hiszen 105 x 105 x 110 cm mérete akár egy guggoló ember számára is kényelmes lehet. Nem tudom, hogy vízálló-e, de ha igen, akkor esőben vígan meghúzhatjuk magunkat benne, a teljes felszereléssel együtt. Még az a szerencse, hogy a tárgyfotó stúdiókban ritkán esik. Anyaga és kialakítása megegyezik a kisebb sátoréval. Egy korong alakú hordtáskát és egy fehér, tépőzáras hátteret kapunk hozzá. Kibontás után magától szétnyílik, az összehajtásához, azonban vagy nagy gyakorlatra, vagy legalább két emberre lesz szükség. Az elcsomagolásakor értettem meg igazán, miért van szüksége egy műtermi fotósnak asszisztensre.
A sátrakat a gyakorlatban is próbáltuk, és mivel a puding próbája az evés, a fényképezésé pedig a fotó, néhány fényképpel is illusztráljuk az eredményt.
Első próbánk során egy átlátszó felületű tárgyasztalra helyeztük a fotózandó témát, ami szinte csak csillogó felületeket tartalmazott. Minden adott volt tehát, hogy jól megizzadjunk a bevilágításával. Kezdetben ez nem volt nehéz, hiszen az első képen csak a szoba természetes megvilágítását használtuk. Ez a tárgyfotó asztal mögötti nagyméretű ablakot jelenti. A szórt fénynek köszönhetően viszonylag egyenletes megvilágítást kapunk, bár a fényforrás felől erősebbet, így a háttér lett a legjobban megvilágított terület. A főtéma ehhez képest kissé árnyékosabb. Ha nem lenne áttetsző a választott tárgy, nagyobb gondban lennénk. A másik probléma az expozíciós idő, ami esetünkben 1,6 mp volt, többek között a szűk rekesznek köszönhetően. Tárgyfotózásnál ez nem jelent nagy problémát, mivel legtöbbször állványt használunk, de rákényszerülhetünk, hogy a gépet kézben tartsuk. Ilyenkor már nem szerencsés a hosszú záridő.
A megfelelően rövid záridőhöz két stúdióvakut vetettünk be, amelyek már nem hátulról, fölülről, hanem szemből is kellő fényt biztosítottak a téma számára. A villanókon csak reflektor volt, lágyító előtéteket nem használtunk. A hangsúly sokkal inkább a főtémára került, és az expozíciós idő is kellően rövidre sikerült. Beleütköztünk azonban a kontrolálatlan, direkt megvilágítás problémáiba. A fényes felületeken esetlegesen csillan vissza a vaku fénye, a háttér sem elég homogén. Ha nem lenne átlátszó a tárgyasztal, kemény tárgy árnyékokkal is számolnunk kéne.
A harmadik lépésben egy-egy szoftboxszal terelgettük a vakufényt. A sok apró, figyelmet elvonó fénygömb helyett összefogottabb, a szoftboxra jellemző négyzetes becsillanásokat kaptunk a felületen. A négyszög alakú fénytükröződések természetességét növeli, hogy olyan érzetünk van, mintha egy szemben lévő ablakon keresztül érkezne a fény. A háttér sokkal homogénebb lett, bár a fénylő felületen becsillan a világítás forrása. Ez a szórtabb, összefogottabb megvilágítás sokkal alkalmasabb a valódi anyagminőség megmutatására, mint az előző. A becsillanás tényleg érezteti, hogy itt üveg és műanyagfelületekről van szó.
Ha azonban az a célunk, hogy csak a tárgy formáit hangsúlyozzuk, vagy a felületi becsillanások nem kívánatosak a képen, elő kell vennünk a tárgyfotósátrat. Negyedik képünk ezzel készült, kizárólag az ablakon beszűrődő természetes fényt használva. A záridő ezúttal még hosszabbra (2,5 mp) sikeredett és a végeredmény is hasonló az első képen láthatóhoz. A téma azonban így egyenletesebb fényt kapott, már nem a háttéren van a hangsúly. Bár erősen érződik a szórt megvilágítás, mégis egy kicsit unalmas, lapos a végeredmény. Hiányzik az anyagszerűség a képről.
A kép plasztikusabbá tételéhez szükségünk lesz a tárgyfotó sátor mellé valami komolyabb külső megvilágításra is. Ez nálunk a jól bevált két stúdióvaku volt, amelyekkel a sátron keresztül villantottunk a tárgyakra. Megmaradt a szórt világítás, de a visszafogott tükröződések éreztetik az tárgyak anyagait és formáit is. Jelen esetben a vakuk előtt szoftboxokat használtunk, a keményebb tükröződésekhez sima reflektorral is használhatjuk őket. Úgyszintén jó választás a softboxhoz a folyamatos fényű lámpák használata, amelyekkel jobban tervezhető a megvilágítás.
A sátrak gyakorlati hasznáról egyébként egy videofilmet is közzétett webhelyén a gyártó, amely a következő címen tekinthető meg.
Az Aurora ALD55 és ALD110 tárgyfotó sátrakat a Mikrosat Kft.-től kaptuk kipróbálásra. Köszönjük!
