Az egyszeri természetfotós viszontagságai

0
629

Fotó turizmus. Az emberi naivan úgy képzeli el az ilyesmit, hogy mosolygó japán utazók hatalmas fényképezőgépekkel buzgón kattintanak mindenre ami mozog, és ami nem. Ma már az egyszerű kirándulós, város- és múzeumnézős fényképezésen túl a természetfotó turizmus is létezik. Ráadásul nem is olyan messze, itt a Kiskunságon, pontosabban Pusztaszertől jó 7 kilométerre.

A hazai természetfotós turizmus fellegvára

Máté Bence nevét azt hiszem jól ismeri a hazai és külföldi fotós világ. Leginkább gyönyörű vadfotóiról, melyek legtöbbje elképesztő átgondoltságról árulkodik. Ez az átgondoltság, évek tervezőmunkájának gyümölcse érződik vállalkozásán is, hiszen egy vadfotósnak meg is kell élnie valamiből. Ő ehhez a természetfotó turizmust választotta. Ugyan mi mást? Pusztaszer melletti tanyájára zömében külföldről, de Magyarországról is fogad vendégeket, kényelmes szállást, jó ellátást és legfőképpen fotózási lehetőséget biztosítva – lesekkel és lesekhez szoktatott állatokkal, szinte tálcán kínálva a jobbnál jobb kattintási lehetőséget. Annyit már hallottam róla, hogy kibérelhetők a leshelyei, de itt többről van szó, komplett vendéglátásról.

Az évadzáró hét (ugyanis áprilistól július közepéig tart itt egy szezon) egyik kontingensének tagjaként tekinthettem meg ezeket a jól kigondolt kulisszákat, és bizony itt a kulisszák mögé is bepillantást nyer az ember. Nincs titok. Ha valami szakmai kérdésünk van, akár a házigazda, akár asszisztensei készséggel válaszolnak mindenre.

A lesek beosztása

A két félnapos programot, melybe éjszakai és hajnali fotózás is beletartozott úgy harangozták be nekünk, hogy itt elkészíthetjük életünk természetfotóját. A reklámszagú kijelentés végül valósággá vált, már csak azért is, mert semmilyen természetfotós gyakorlatom nem volt. Egyszerűen izgatta a fantáziám, mit kezd a magamfajta ilyen körülmények között, mennyire ragad majd magával ez a dolog, mik lesznek a technikai akadályai a fotózásnak? Úgyhogy a következő cikk egy zöldfülű természetfotós élménybeszámolója, némi technikázással kiegészítve, csak hogy lapunk profiljánál maradjunk.

A technikával amúgy nem volt gond, hiszen a legújabb Canon eszközök közül válogathattunk a kisebb DSLR vázaktól az új 5Ds és 5Ds R, valamint 1Dx csúcsmodellekig. Természetesen mindenki a komolyabb gépekre indult rá. Én egy 5D Mark III-mal fotóztam végig a programot. Objektívek terén szintén el voltunk kényeztetve. 400, 500, 600 és 800mm-es telék, 1,4x és 2x telekonverterek, valamint több 100-400mm-es és 70-200mm-es optika mellett egy 200-400mm is jutott.

Kora hajnalban számbavesszük a technikát

Két és háromfős csoportokban próbálhattunk ki összesen öt helyszínt a több mint egy tucatnyi közül. Szervezőink elmondása szerint leginkább azokat, ahol garantáltan lesz is mit fotózni.

Itató

A központi tanyaépülettől 2-3 kilométerre az erdőszél közelének egy kis tisztásán fekszik az „Itató”. Egy sekély, néhány méter széles és talán kétszer olyan hosszú betonteknő, körülötte néhány száraz ág és beülőfák, előtte pedig földbe mélyesztett lesdoboz. A fadobozban egyszerű lóca, de a klasszikus lessátorhoz és a földön fekvéshez képest ez is úri kényelem, főleg, hogy még egy pár párna is előkerül a kocsiból. „Ha más nem, legalább alszunk!”, gondolom, de alvásra valahogy nem jut idő.

Állványra erősített gépeinkkel és 100-400mm-es zoomjainkkal ketten helyezkedünk el a lesben, aztán segítőnk néhány jótanáccsal magunkra hagy bennünket. Mi pedig várunk a foncsorozott üveg mögött, csőre töltött fényképezőgéppel. A les lényege, hogy egy üveg mögül fotózhatunk, mely kívülről az állatok szemszögéből tükörnek látszik, így mögötte viszonylag szabadon és észrevétlenül mozoghatunk, illetve akár halkan beszélgethetünk is. Persze a természetfotózásban jártas fotóstársam azért figyelmeztet, hogy csak semmi hirtelen mozdulat, mert némely élesebb szemű madárfaj azért a foncsor mögött is kiszúrhatja a gyorsabb mozdulatokat.

1/1600 mp, F5,6, ISO800, 400mm

1/5000 mp, F5,6, ISO800, 400mm

Nagyobb testű ragadozóra sajnos hiába várunk. A kb. 2 órás, relaxálásnak sem rossz ücsörgés során jobbára cinegék, pintyek, feketerigók teszik tiszteletüket a madáritatónál. Legkülönlegesebb vendégünk egy harkály, aki csak félénken kerülgeti a környéket és nem hajlandó a fotózás szempontjából tökéletes vízperemhez, vagy a kikészített beülőfára szállni.

A helyszín úgy lett kiválasztva, hogy a lemenő nap mögülünk süssön a víztükörre és a hátsó derítéshez még egy távoli, kiszuperált tükröt is kapunk az egyik fára akasztva, melynek szöge egy rejtett kábellel szabályozható a lesből. Tökéletes lenne a tollazatuk finom részleteinek hátsó derítésére, csak egy a bökkenő…alig van napsütés, így a tükörhöz hozzá sem nyúlunk.

1/800 mp, F5,6, ISO1600, 200mm

1/800 mp, F14, ISO1600, 800mm

Optimistán először ISO400 körüli érzékenységet állítok, de az első cinke után gyorsan kiderül, hogy fürdőző madarakhoz édeskevés lesz a borult időben így elérhető 1/150-1/200 mp záridő. Végül ISO800 és 1600 körül állapodok meg, és a nap is kisüt időnként. Néha egy 2x telekonverterrel duplázom a 400mm-es max. gyutávot. A madarak 5-10 mp-es megjelenésekor rövid sorozatokkal igyekszem lencsevégre kapni a témát. Több-kevesebb sikerrel. Bemelegítésnek jó, és egész szépen felvillanyoz. Úgy gondolom máris meglőttem életem természetfotóját, bár akkor még nem is sejtem, hogy a java hátra van. A néhány óra meglepően gyorsan elrepül, mint ahogy a madarak is, amikor beállít a váltás. Irány a „Színház”!

Színház

Úgy éreztem kissé túlzás egy vadlest színháznak hívni, de kétkedésem csak addig tartott, amíg meg nem láttam. Az elhagyatott nádas közepén lévő, csak gyalog megközelíthető faházban már eleve eltölteném a nyarat, de ha hozzávesszük, hogy a nappaliból egy 12 méteres, kivilágított földalatti alagút vezet a forgó bőrfotelekkel berendezett leshez, akkor végleg elszáll a cinizmus. A főhajtásra késztető, alacsony alagútból kibukkanva alig jutok szóhoz. Az előttem szemmagasságban lévő sekély tavacskában kb. 15-20 szürke gém álldogál mit sem sejtve, tőlem 1,5-10 méterre. Köröttük vadkacsák, sirályok, gulipánok, bakcsók élik mindennapjaikat.

Az U-alakú lesben mindkét oldalon több méretes tükörüveg, hogy a nap járásának megfelelő helyről, egész nap fotózhassunk, és előre telepített, masszív állványkarok fogadnak. Rajtuk 600 és 800-as teleoptikák, valamint egy 200-400mm (1,4x). Simán elüldögélnék itt a madarakat bámulva, de fotózni jöttünk, úgyhogy bependeredek a 800mm-es objektív foteljébe. Hamar kiderül, hogy ez a gyújtótávolság túl hosszú ide. Az állatok olyan közel vannak, hogy többnyire csak portrékat tudok készíteni, vagy a kis tó szélén sziesztázó madarakat pásztázni. Így is lövök mindenre amit csak látok, de olyan ez a hely mint kisgyereknek az édességbolt. Túl sok az inger.

1/3200 mp, F6,3, ISO400, 600mm

1/3200 mp, F6,3, ISO400, 600mm

Később átkúszok a 600mm-es objektívhez, ami egy fokkal jobb kivágást ad, de a gémek párviadala, vagy kiterjesztett szárnyú akciói már nem férnek bele. A 200-400mm-es az igazi ide. A változtatható gyújtótáv és a zoom-konverter (max. 560mm) kombó a közelképekhez és az átfogóbb akciókhoz is ideális. Az érzékenységből is visszavehetek ISO400, majd a nap lebukásakor ISO800 környékére.

A lemenő nap csodálatos színeket varázsol a tavacskára és a madarakra. Ha az itatónál repült az idő, akkor itt szempillantás alatt illan el. Még pár kép a lassan kékórába hajló természetről, és indulhatunk. Most már nem iszom előre a medve bőrére, hogy hol lövöm majd a legjobb képet.

1/500 mp, F5,0, ISO400, 600mm

1/320 mp, F5,6, ISO400, 400mm

Vidramozi

Eredetileg négy les volt a programban, de már az elején nekünk szegezték a kérdést, „Akartok éjszaka vidrát fotózni?” Hogy a fenébe ne akarnánk?! Aludni lehet majd holnap is, otthon.

A tanyán elköltött vacsora és házigazdánk laza előadása után két csoportra oszlunk, hisz a vidrales befogadóképessége is véges. Legfeljebb hárman ülhetnek bent egyszerre. Én a másodikba kerülök, ami abból a szempontból kényelmetlen, hogy később kerül ránk sor, abból viszont jobb, hogy csak ez a csapat lát majd vidrát. Utóbbi azonban csak később derül ki. Addig a tanyán egy tábortűz mellett múlatjuk az időt, kevés alkohollal, sok beszélgetéssel.

1/200 mp, F5,6, ISO1600, 400mm

1/200 mp, F5,6, ISO1600, 400mm

Végre megérkezik az első csapat. Nem jött egy árva vidra sem. Elég rossz kilátások így éjfél után. Azért elindulunk, ezúttal gyalog, zseblámpával, hisz a les csak néhány száz méterre van. Vezetőnk egy stég végén megbújó, szintén süllyesztett dobozhoz vezet minket, mely előtt a tó apró darabja látható, nádassal övezve. A tószeletet fentről lámpák világítják be, de ezek inkább csak a gépek autofókuszának beállítását, mintsem a korrekt megvilágítást szolgálják. Ezt lesdobozunk üvege előtt több vaku biztosítja, elölről ás hátulról is. Állítólag a vidrákat hozzászoktatták már a villanófényhez. Rádiós vakukioldókat viszünk a gépek mellé, és mindenkinek jut egy-egy 100-400mm-es objektív is. Ide bőven elég ez a gyújtótáv.

Kísérőnk alig zárja ránk a les ajtaját, amikor megmozdul a víztükör. Egy apró, szőrös és vizes fej bukkan elő. Nem, ez nem Hany Istók, ez bizony egy vidra! Szerencsénk van. Óvatosan közelít a középre kitett, és a víztükör alá süllyesztett halketrechez, amiben előre kitett csemege várja. Begyakorolt mozdulatokkal bukik alá és húzza ki zsákmányát. Közben valóban mintha ott sem lennének a körülötte villogó vakuk. Cseppet sem zavartatja magát, sőt mintha kicsit pózolna is a sorozatban kattogó gépeknek. Sajnos az összes pillanat megörökítése lehetetlen, pedig legszívesebben filmre vennénk. Mindannyian ugyanazt a vakuszettet oldjuk, így van, hogy várnunk kell a néhány másodperces feltöltődésükre is. Nem minden kép lesz jól bevilágított.

1/200 mp, F5,6, ISO1600, 300mm

1/200 mp, F5,6, ISO1600, 300mm

Potyahalra vágyó látogatónk pár perc alatt eliszkol és csendessé válik a környék. Csak ülünk gépeink mögött és várjuk az újabb rohamot, de semmi. Egy óra csend után megbeszéljük, hogy hajnali kettőkor pakolunk és hazaindulunk. Elérkezik a végső időpont, de vidrának nyoma sincs. Már éppen leszerelem állványáról a gépet és objektívet, amikor újra megmozdul a víz. Visszajött, ráadásul ketten vannak!

A vidrapár egymás után emeli ki kalitkájukból a halakat, és mintha nekünk akarnának kedvezni, velünk szemben komótosan fogyasztják el őket. Sajnos külön-külön, így a dupla vidra vacsora megörökítése elmarad.

Még jó 20 percet ráhúzunk a fotózásra, de megérte. Eleve vidrát eddig csak filmen láttam, és most már az én „filmemen” is. Büszkén indulunk haza a zsombékoson át, mobiltelefonom kislámpájának fényénél. Hajnali fél három múlt mire ágyba kerülök.

Szalakóta lakótelep

Hazánk egyik legszínpompásabb madara már csak néhány helyen költ, többek között ebben a dél-alföldi régióban. A tanyához közel eső les mellett komplett kis életteret alakítottak ki számukra, ahová be is költözött egy család. Néhány nappal vagyunk a fiókák kirepülése előtt, még épp időben, hogy gondozásuk apró részleteit megfigyeljük és lencsevégre kapjuk.

A szalakóta lakótelep távolról

A les belülről

Négy óra után kelés, a felszerelés összekészítése és indulás az elsőre 50-es évekből itt maradt buszváróra emlékeztető lesbe. A nap ekkor kel, és először kékes-lilás, majd arany színbe vonja a sík tájat. Lesünk egy töltés tetején lévő út szélén ül, előtte gondosan lehelyezett póznákon girbegurba beülőfák és egy mesterséges odú. Ha szerencsénk van fiókák is vannak benne.

Rövid úton elhelyezkedünk a szó szerint fapados dobozban és kissé álmosan, néha nagyokat bólintva várjuk az állatok mutatkozását. Azonnal ki is röppen az álom a szemünkből, amint megjelenik az első kék színű madár. Óvatosan közelít, először a távoli villanydrótokon körülkémlelve, majd egyre közelebb rebbenve. A rituálé mindig ugyanaz, először távol ül meg a madár, majd egyre közelebb, végül fölöttünk az villanyoszlopon, aztán egy gyors rárepülés és néhány mp alatt beadja a zsákmányt egy éhes csőrnek. Mindez kb. 20 percenként ismétlődik. Fogalmunk sincs mennyi fióka lehet az odúban. Egyszerre csak egyet látunk. Madárból viszont legalább kettő mutatkozik. Valószínűleg egy pár, kissé eltérő mintázatú és színű tollazattal. Később egy harmadik is feltűnik, de egyszerre mindig csak egy közelít.

1/640 mp, F5,0, ISO800, 500mm

1/800 mp, F5,0, ISO800, 500mm

Optikáink az odú szájára vannak tapadva, előre belőtt élességgel. 400mm és 500mm-es fix objektíveket használunk, az előbbit 1:2,8 fényereje miatt akár kétszerezővel, de az első látogató után kiderül, hogy 800mm ide is sok, hacsak nem akarjuk a madár csőréből kifotózni a bogarat…vagy békát. Fotós szempontból nem annyira változatos a téma. Próbáljuk elkapni az induló madár elrugaszkodását, de nem sok sikerrel.

Közben ezerrel süt a nap a hátunk mögül és kezd kicsit felmelegedni a mi odúnk. Felüdülést jelent a váltás és velük együtt a kinyújtózás lehetősége.

Búbos banka bunker

Irány a 2015-ös év madarának a búbos bankának birodalma! Ez van a legmesszebb a főhadiszállástól. Kísérőnk szerint tudnának mutatni egy másik lest is közelebb, de ott nem olyan aktív a madár. Mármint a hím. Költési idő lévén ugyanis a tojó végig a fészekre ügyel, és közben a hím hordja neki a betevőt. Ez a pár dolgosabb, itt garantált a fotós siker, és ha szerencsénk lesz, talán még a tojó is kimerészkedik.

1/1000 mp, F5,6, ISO640, 400mm

Hát, nem volt szerencsénk. A legtöbb amit a másfél óra alatt látunk belőle egy csőr és egy fél fej. A hím viszont tényleg szorgos, és 10-15 perces szünetekkel folyamatosan hordja neki a jobbnál jobb falatokat, néhány nagyobb szöcske és hasonló ízeltlábú képében. Tanyájuk egy kis placcon beásott kútgyűrű homokfalnak kialakítva. A háttér egy sötét fenyőerdő fáinak törzse.

Valamiféle viselkedésbeli rituálé itt is kikövetkeztethető, így egy idő után már nem buli, hogy elcsípjük az átadás pillanatát. A madár repülését, különösen a földről elrugaszkodást szeretnénk elkapni, de minden alkalommal másfelé indul, így még a villámgyors követőfókusszal ellátott 5D-k és az USM motoros, új 100-400mm-es zoomjaink is kevésnek bizonyulnak.

Szerencse és órák, esetleg napok vagy hónapok próbálkozása kell egy jól sikerült képhez. Nekünk itt másfél óra jutott. Ahogy Bencétől megtudtuk többnyire egy hetet szoktak eltölteni a tanyán a vendégek. Ezalatt van idő néhány jó képre, és egyedi pillanatok elkapására. A nekünk jutott 5×2 óra fotózás alatt különleges képpel nem hiszem, hogy gazdagítottam a természetfotó palettát, de olyannal biztosan, amit szívesen nézek majd vissza évek múltán is.

1/5000 mp, F8,0, ISO160, 400mm

Közben rájöttem miről szól ez az egész. Az önbizalomról. Hisz függetlenül attól, hogy környezetünk, vagy később mi magunk majd hogyan értékeljük ezeket a képeket, a sok órás, kissé monoton ücsörgés után mégis olyan élménnyel és büszkeséggel távozunk a helyszínről, ami megfizethetetlen. Az oroszlánvadász büszkesége ez, első nagyvadja után. Lehet, hogy csupán illúzió, és hideg fejjel, a temérdek képet utólag válogatva azt is belátjuk, hogy néhány órás kattintgatástól nem lettünk természetfotósok, de egy lépéssel így is közelebb kerültünk a nagybetűs természethez. És azért az sok száz felesleges kattintásból lett egy-kettő, amit büszkén mutatunk meg a hozzánk közel állóknak, vagy eldicsekszünk vele a haveroknak, akik talán még arra is bólintanak egy kurtát, hogy a sarki krimó helyett vidralesen virrasztottunk át egy fél éjszakát.