Kipróbáltuk: Canon Selphy ES-1 teszt

0

Bevezető

A Canon Selpy ES-1 sok ügyes ötletet rejt magában.

Kezdjük talán rögtön azzal, hogy végre betolhatjuk a falig a készüléket, mert nem fogja hátra tolni a papírt a nyomtató mögé, mint a többi hőszublimációs. Ezt a függőleges kialakítás tette lehetővé, valamint az, hogy a nyers papírok a nyomtatón belül találhatók, nem kell a papírtálcát külön csatlakoztatni.

A fektetett formában a nyomtatóba helyezett papírt persze valahogy el kell forgatni, ami nem egyszerű. A Canon mérnökeinek azonban sikerült leküzdeni ezt az akadályt, s végül egy igen ötletes és talán még mókásnak is nevezhető megoldással rukkoltak elő: a nyomtató előlapjának kivágásánál fektetett formában tolja ki a papírt, majd 90 fokkal elfordítja azt, s így fogja behúzni a nyomtatófej alá. Érdekes megoldás, nem vitás. Mindeközben divatos kék LED-es megvilágításban gyönyörködhetünk.

A nyomtató érdekessége az is, hogy a papírtálcát – mely gyárilag tartalmazza a papírokat is – és a festékszalagot integrálták, s egyetlen vázban helyezték el, így cserélni is egyszerre lehet. Mivel a festékszalag úgyis pontos darabszámban meghatározható fotóhoz jó, nem jelent problémát, hogy a papírkazettát együtt kell cserélnünk a festékszalaggal.

A hordozhatóság itt sem kérdőjelezhető meg, ezt szolgálja a felnyitható hordozó fül és az opcionálisan vásárolható akkumulátor is.

A Canon Selphy ES-1 10×15 cm-es maximális méretű fotókat képes nyomtatni, számítógépről, fényképezőgépről (PictBridge), memóriakártyáról vagy vezetékek nélkül infravörös kapcsolaton, illetve opcionális vevővel BlueTooth-on keresztül. A kártyaolvasóban a legelterjedtebb kártyaformátumok gond nélkül használhatók, de az xD kártyához adapter szükséges.

A nyomtató felbontása átlag feletti, ennél a modellnél 300×600 dpi értéket adott meg a gyártó. A 10×15 cm-es fotók nyomtatásához 69 mp szükséges, legalábbis a Canon saját mérései alapján.

Külső, design

A Canon Selphy ES-1-re nem mondható az, hogy szokványos kinézetű. A hőszublimációs nyomtatók ugyanis általában fektetett téglatest formájúak. Az ES-1 ezzel szemben állított kivitelű, amelynek köszönhetően kategóriájában a legkisebb hellyel beéri az asztalunkon vagy a polcon.

A külső burkolat csontszínű, de elölről és felülről ez alig látszik a fém hatású, szintén műanyag szürkés elő- és fedlap miatt. Az ívelt formájú kissé retrós hatású, erről korántsem a kenyérpirítók, mint inkább a régmúlt idők hordozható kisrádiói juthatnak eszünkbe.

Itt is megtalálhatjuk beépített USB mini B kábelt, amely a Canon gépek PictBridge kapcsolatához használható. Ezen kívül USB A aljzat is helyet kapott, amely más típusú fényképezőgépek PictBridge összeköttetésére szolgál, valamint egy USB B típusú is, amelybe a hagyományos USB „nyomtatókábel” illeszthető, hogy számítógépről is nyomtathassunk.

A kártyaolvasót a nyomtató elején, alulra helyezték, egy kis ajtó mögé, Ide CompactFlash, MicroDrive, SD, SDHC és MemoryStick Pro helyezhető, adapter segítségével miniSD, MemoryStick Pro Duo és xD is.
Ezzel egyetlen problémám volt: sajnos nem volt hajlandó minden képet beolvasni, így pl. a színes tesztábránkat sem. Nem értem mi alapján válogat, mert kis méretű képeknél ugyanúgy előfordult a hiba, mint eredeti, EXIF-fel is ellátott fotóknál.

A nyomtató tetejére került a 2,5″-os (hasznos képátló: 60 mm) LCD, amelyet akár 60 fokban is felhajthatunk. Ennek a képe már nem olyan, mint az CP730-é, itt szép kontrasztos, részletes képet láthatunk. A fotókon kívül a kijelzőn már a menürendszer is megtekinthető, a CP730 ikonos módszerével szemben. Örömteli, hogy az ES-1 már magyar nyelvű menüt is kapott, így az idegen nyelvekkel kevésbé boldoguló felhasználóknak sem lehet gondjuk.
Szintén hátul kapott helyet a kész képek tárolásához kialakított papírtartó, mely alapesetben egy fedlappal van lezárva.

A papírt és festékszalagot együttesen tartalmazó kazettát oldalt kell a nyomtatóba illeszteni. Innen kerül majd a nyers papír a készülék elején keresztül a nyomtatóműbe, majd a kész kép a gép hátulján kialakított papírtartóba. Nincs tehát szükség a gép mögött még 10 cm-nyi helyre ahhoz, hogy a papír elférjen, mint a többi hőszublimációsnál.

A nyomtatót hálózati adapterről, vagy opcionálisan megvásárolható akkumulátorról működtethetjük. A 22V-os, 2000 mAh kapacitású akkuval mintegy 50 kép készíthető.

A készülék tetején helyezték el az egyes kezelőszerveket, melyek a következők (bal fentről haladva):

  • nyomattartó ajtajának felnyitó gombja
  • be/kikapcsolás
  • szerkesztés/képkivágás
  • kijelzés mód (csak kép, info1, info1+2)
  • kreatív nyomtatás gombja
  • menü gomb
  • négyirányú nyil és középen SET gomb
  • nagyítás és kicsinyítés gombjai
  • nyomtatás indítása/megállítása

Üzembe helyezés, kezelés

Akik csak memóriakártyáról, vagy közvetlenül fényképezőgépről (PictBridge) szeretnének nyomtatni, nincs sok dolguk. Kicsomagolás után a festékszalagot és papírt tartalmazó kazettát kell behelyezniük az ES-1-be, rákapcsolni a hálózati adapterre és már készen is áll a nyomtató.

No de nincs az a fényképnyomtató, amitől ne lehetne elvárni a közvetlen nyomtatás lehetőségét. Hiszen manapság már a gyártók is azt sugallják: nem kell ahhoz számítógép, hogy digitális fényképezőgéppel fotózzunk és megkapjuk papíron az eredményét. Mindezzel azt az érzetet keltik, hogy a digitális rendszer pont ugyanolyan egyszerű, mint a filmes, nem kell ehhez számítógép. Sokan ugyanis azért tartanak, vagy tartottak a digitális gépektől, mert nem rendelkeznek számítógépes ismeretekkel. Számukra ez a megoldás valóban hasznos és fontos, persze nem szabad elfelejteni, hogy a komoly digitális fotózásnak ugyanolyan fontos kelléke a digitális sötétkamra (vagyis a különböző RAW konverterek, képfeldolgozó programok), mint a fotóművésznek a saját otthoni fotolaborja.
Ebből kifolyólag ritka az olyan fényképnyomtató, amelyik nem rendelkezik a PC (vagy Mac) felé USB csatlakozás lehetőségével.

Alapesetben persze minden termékhez jár szoftver CD, amin mindent megkapunk, de sajnos nehéz úgy tesztelni, hogy ilyet nem mellékelnek a készülékhez. Pláne akkor van gondban a tesztelő – jelen esetben én – ha a meghajtó program még a gyár hivatalos internetes oldaláról sem tölthető le. Sajnos a Selphy ES-1-hez nem találtam drivert, így a számítógépről való üzemeltetés kipróbálása teljes mértékben kimaradt.
További probléma volt – ahogy már írtam – hogy a kártyaolvasóba helyezett memóriakártyáról nem minden fájlt volt hajlandó beolvasni az ES-1. Legyen ez akár SD kártya, vagy CF, nagy méretű kép, vagy kicsi, EXIF-fel ellátott eredeti, vagy képszerkesztővel már megdolgozott, a készülék kénye kedve szerint némelyiket beolvasta, némelyiket pedig makacsul nem.
Ez azt eredményezte, hogy sajnos a színes tesztábránkat sem sikerült kinyomtatni, így a 300×600 dpi-s nyomatok szkennelése is elmaradt, pedig nagyon kíváncsi lettem volna, hogy az egyik irányban dupla felbontás mennyire érezhető a kész nyomatokon.

A Canon Selphy ES-1 már részletes menüt kapott, amely a szokásos Canon féle felépítésű: vagyis jól áttekinthető, esztétikus és logikus:

  • egy kép nyomtatása
  • több kép nyomtatása
  • összes kép nyomtatása
  • kreatív nyomtatás:

    • album (fedőlap elrendezés; képek kijelölése; oldalelrendezés megadása: egy, egy+szöveg, kettő, kettő+szöveg, négy; egyéb képszerkesztés)
    • naptár (6 féle elrendezés; év/hónap megadása; kép kiválasztása; egyéb képszerkesztés)
    • többképes elrendezés (2, 3, 4 kép, majd képek kijelölése)
    • szövegbuborék (kép kiválasztása, szövegbuborék kiválasztása 6 féle közül, szövegbuborék elhelyezése a képen)
  • DPOF nyomtatás
  • automatikus lejátszás
  • nyomtatóbeállítások

    • dátum (ki/be)
    • fájlnév (ki/be)
    • keret (szegély nélküli, kerettel)
    • oldal elrendezés (1, 2, 4 képes, index, fix méret)
    • vörösszem korrekció (ki/be)
    • automatikus képoptimalizálás (ki/be)
    • saját színbeállítás (ki, élénk, semleges, szépia, fekete-fehér, diapozitív, világos bőr, sötétebb bőr, élénk kék, élénk zöld, élénk vörös)
    • dátumformátum (nap/hó/év, év/hó/nap, hó/nap/év)
    • automatikus forgatás (ki/be)
    • automatikus kikapcsolás (ki/be)
    • nyelv (közte magyar is)
    • minden visszaállítása

Unikumnak számít az album- és naptár nyomtatás funkció, amellyel otthoni körülmények között is készíthetünk kis méretű fotóalbumokat, vagy asztalra való 10×15-ös kisnaptárat. Ezek nyomtatása előtt különböző beállításokat is végezhetünk, kiválaszthatjuk a nyomtatandó képet vagy képeket, s ez után már rábízhatjuk a feladat nehezebb részét az ES-1-re.

A nyomtatás előtti utolsó lépésben a szerkesztés gomb megnyomásával még néhány beállítás végezhető el :

  • dátum (ki/be)
  • fájlnév (ki/be)
  • keret (szegélynélküli, kerettel)
  • vörösszem korrekció (ki/be)
  • automatikus képoptimalizálás (ki/be)
  • saját színbeállítás (ki, élénk, semleges, szépia, fekete-fehér, diapozitív, világos bőr, sötétebb bőr, élénk kék, élénk zöld, élénk vörös)

Sebesség, minőség, tesztek

A nyomtatást ezúttal is a gyári papírral próbáltuk ki, a fentebb említett okok miatt csak kártyaolvasóról. A vízállóság tekintetében nincs különbség a CP730-cal, itt is tökéletese vízálló nyomatokat kapunk.

Canon gyári papír

A kinyomtatott képek segítségével megpróbáltam különbséget keresni a részletekben, de ilyet nem találtam. Szabad szemmel a néhány 6 Mpixeles kép alapján nem lehet eltérést találni a CP730 és az ES-1 nyomatainak részletgazdagsága között. Mindkettő kiváló.
Az ES-1 viszont kissé világosabb képeket készített, aminek következménye hogy az eredetileg sötétebb területeken is megjelentek olyan részletek, melyek csak világosra állított LCD-nél (vagy nagy gamma értékűre állított CRT-nél) látható. Úgy érzem tehát, hogy ez a világosodás túlzás, bár nagyon rossznak nem nevezném, mindenesetre más, mint amit megszoktunk (képernyőn, vagy nyomtatóktól egyaránt). Az azonos papír és UV védő fólia miatt itt is jelentkezik az enyhe kékes színű fátyol a képeken. Jól észrevenni viszont csak akkor lehet, ha egymás mellé teszünk két nyomatot, melyből az egyik a hőszublimációsé.

A nyomtatás sebessége enyhe eltérést mutat a CP730-cal, melynek fő oka a más módszerű papírtovábbításban keresendő. A leggyorsabb nyomtató a mezőnyben a Selphy ES-1 volt, alig több, mint 1 perces értékével.

A nyomtatási sebesség kártyaolvasóval értendő. A gyárilag megadott 69 mp-es értéket sokkal jobban megközelítette az ES-1, mint a CP730.

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.

Kiegészítők

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • Canon Selphy ES-1 hőszublimációs fényképnyomtató
  • 10×15 cm-es papírkazetta és festékszalag
  • tisztító cartridge
  • hálózati adapter és kábel
  • kezelési útmutató
  • szoftver CD

A nyomtatóhoz vásárolhatunk akkumulátort, amellyel akár utazás közben is nyomtathatunk, vehetünk 50 és 100 lapos csomagot festékkazettával együtt vagy a vezetéknélküli nyomtatáshoz BlueTooth adaptert.

Az egyes kiegészítők jelenlegi árai
Canon BU-20 Bluetooth vezeték nélküli nyomtatóadapter 17.300 Ft
Canon NB-ES1L akkumulátor ~22.000 Ft
Canon E-P50 50 db 10×15 cm fotópapír+festékszalag ~4.100 Ft
Canon E-P100 100 db 10×15 cm fotópapír+festékszalag ~ 7.400 Ft
Canon E-P25BW 25 db 10×15 cm fotópapír+festékszalag ~ 3.300 Ft

Mivel a Selphy ES-1 nagyon új modell, a kiegészítők árainak egy részét nem is sikerült magyar forrásból beszerezni. A körülbelüli értékek osztrák árak és a szokásos magyar árrés alapján kerültek meghatározásra, a valós árak ettől kis mértékben majd eltérhetnek.
A vásárolt csomagtól függően a 10×15 cm-es fényképek elkészítésének anyagára 82-74 Ft/db

Értékelés

A Selphy ES-1 a Canon jelenlegi csúcskategóriás hőszublimációs fényképnyomtatója. Az állított kivitel és a 300×600 dpi-s felbontás adja e modell elsődleges különlegességét. A nyomtatási sebesség kiváló, a tavalyi nyomtatók közül sincs, amelyik lekörözné (az azonos tesztképet nyomtatva).

A kártyaolvasóval való használat során válogatós nyomtató a kategóriában nagynak számító 2,5″-os LCD-vel büszkélkedhet (igaz a Kodak EasyShare PP500 még ennél is nagyobbal rendelkezik).

Az egyetlen kérdés, hogy vajon megéri-e az árát. A CP730-nál közel 14e Ft-tal drágább gép okosabb és magyar nyelvű menüvel, több szolgáltatással és nagyobb felbontással hódíthatja magához a vásárlókat, igaz ez utóbbi szabadszemmel nem igazán vehető észre. A nyomatok készítésének ára közelítőleg megegyezik a CP730-éval.

A Canon Selphy ES-1 ára bruttó 58 eFt.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kategóriájában kiemelkedő 300×600 dpi-s felbontás
  • Hordozható kivitel (opcionális akkumulátorral)
  • Szín-effektek, album és naptár nyomtatás, szövegbuborékok lehetősége, vörösszem javítás, automatikus képoptimalizálás lehetősége
  • Könnyű kezelhetőség a magyar nyelvű menü segítségével
  • Gyors nyomtatás
  • Tökéletesen vízálló nyomatok
  • Nyomtatás PC-ről, memóriakártyáról, infravörös kapcsolaton vagy közvetlen PictBridge fényképezőgépről is
  • Opcionális Bluetooth vevő
  • Enyhe kékes fátyol a nyomatokon
  • Kártyaolvasójával némelyik kép nem töltődik be