Kipróbáltuk: HP Photosmart A430 / A436 teszt

0

Bevezető

Bizonyára unalmas közhelyet mondok, ha azt állítom a Hewlett-Packard már régóta igen komoly szereplője a nyomtató iparágnak. Ez természetesen igaz a kifejezetten fényképek nyomtatására kifejlesztett fotónyomtatókra is, hiszen már több olyan terméke is van a gyárnak, amelyek nem dokumentum, hanem inkább fotó nyomtatására készül.

Hőszublimációs nyomtatóknál egyértelmű, hogy azokból miért nem készül nagyobb méretet. A tintasugarasoknál viszont az lehet a kérdés, hogy miért készítenek kis méretűeket. Talán csak azzal lehet magyarázni a fotónyomtatók szükségességét, hogy ezeknek kisebb helyet kell biztosítanunk az asztalunkon, vagy a polcon. Gondolom nem kell túlmagyaráznom, hogy a számítógépünk mellett mennyire nincs helyünk. Hiába nagy az asztalunk, ez olyan, mint egy merevlemez: először azt hisszük mindenre elég, aztán egyre inkább úgy érezzük, hogy sem ez, sem az nem fér rá, és valahova máshová kell helyet találnunk. Egy A4-es nyomtatónak pedig elég komoly helyigénye van, még akkor is, ha vékonyított kialakítású, uram bocsá’ papírtálca nélküli.

Az igazi előnyük azonban akkor érezhető, ha megvesszük hozzájuk az opcionálisan beszerezhető akkumulátort, így bárhová is megyünk, mindig fogunk tudni nyomtatni, még akkor is, ha nincs a közelben elektromos hálózat. Persze az más kérdés, hogy erre milyen arányban és hány embernek van szüksége.

Hazánkban jobbára azok vásárolnak ilyen fotónyomtatót, akik nem szeretnek elmenni a városba és leadni a fotókidolgozásra a képeket, vagy ritkán vannak otthon, így az online internetes rendelés sem könnyen kivitelezhető, no és persze azok, akik szeretik azonnal megkapni a képeket.

A kor tintasugaras nyomtatói már olyan minőségi szintre jutottak el, hogy egy átlagos felnőtt ember nem fogja észrevenni a tintasugaras és a hagyományos kémiai fotókidolgozás közötti különbséget. Méghozzá két okból: egyrészt nem tudja mit kell néznie, mit kell keresnie, másrészt ahhoz, hogy észrevehető legyen, a képet kb 10 cm közelről kell nézni.

A fotónyomtatók tehát egyre inkább elterjednek, s bár a nyomtatás egyelőre drágább velük, mint a kémiai úton történő fotókidolgozás (akár online módon), a hasznuk nem kérdőjelezhető meg.
Most év elején ismét megvizsgáljuk a fotónyomtató piac újdonságainak egy részét, megpróbáljuk bemutatni a legfontosabb, legjelentősebb modelleket, a 10×15-ös kis méretű fényképnyomtatóktól az A3+-os óriás gépekig.

Első tesztalanyunk a HP PhotoSmart A436.

A termál tintasugaras működésű (Thermal Ink Jet) nyomtatófej integrálva tartalmazza a tintartartályokat is, méghozzá három színhez, mely a szokásos sárga, cián, bíbor (magenta). A fekete szín tehát e három alapszín kikeveréséből jön létre (a több színt alkalmazó rendszerek egyik legnagyobb előnye a fekete és szürke tónusok kedvezőbb létrehozása). Az egybe épített 3 tintatartály okán talán kicsit gazdaságtalanabb ez a megoldás, mint a színenként külön cserélhető megoldás, de a kis méretű fényképnyomtatóknál ezt még nem igazán alkalmazzák.

A HP110 jelű cartridge színenként 5 ml-nyi tintát tartalmaz, amely a HP gyári adatai szerint kb. 55 db 10×15 cm-es fotóra elegendő.

A Photosmart A430-as sorozatban 3 féle kitet találunk, ezek közül a legegyszerűbb az A432, mely LCD és dokkolóállomás nélküli, a középső és a felső az A433 és A436, mely dokkolóállomást és fényképezőgépet tartalmaz. Az A432-höz 7,4, míg az A433-hoz 5,2 Mpixeles fényképezőgépet kapunk.

A printer felbontása 4800×1200 optimalizált dpi, amely e kategóriában ma már átlagosnak tekinthető. A nyomtatás sebessége gyári adatok szerint 10×15 cm-es méret esetén 110 mp szegély nélkül, közvetlen kapcsolattal.

Külső, design

A kis 10×15-ös fotónyomtatók (vagy ez esetben akár nevezhetnénk őket fénykép nyomtatónak is méretükből adódóan) többnyire olyan formát öltenek, mint egy kenyérpirító. Nincs ez másként a HP új fényképnyomtatóinál sem, ha leszámítjuk azt az apróságot, hogy rendelkeznek dokkolóállomással, vagy felnyitható LCD-vel. Ez ugyanis egyelőre a kenyérpirítókról hiányzik.

A lekerekített forma, az előlap fém színű kidolgozása és a hordozó fül teszik széppé a készüléket. Az egész terméken az átgondoltság tükröződik, a gombokat szimmetrikusan helyezték el, a dokkolóállomás környezetében.

A papíradagolóba maximum 20 db fotópapír fér, ezt a hátsó fedlap hátrabillentésével tehetjük elérhetővé. Ide egyébként nem csak 10×15-ös, hanem 10×30-as panoráma papírt is helyezhetünk, igaz ekkor nem egyenesen fog állni a lap, hanem hátra hajlik, mert nincs elég nagy támasz hozzá.

A kész fényképek elöl érkeznek, a lenyitható előlapra fognak jutni. A megoldás sajnos nem tökéletes, több fotó egymás utáni nyomtatásánál előfordult, hogy a papír sima felülete miatt a második laptól kezdve minden kép a földön végezte. Egy kis kiálló füllel ez a probléma megoldható lett volna.

Mivel ezt a készüléket elsősorban a hozzá mellékelt HP Photosmart M437-tel való együttműködésre tervezték, a dokkolóállomáson kívül nem rendelkezik kártyaolvasóval. Van viszont PictBridge-hez USB csatlakozó, ahová egyébként akár USB-s memóriát is csatlakoztathatunk, így PenDrive-ról is közvetlenül nyomtathatunk. Hátul természetesen megtalálható a PC-vel való összeköttetéshez szükséges USB csatlakozó is, ez esetben mini USB B kialakításban.

A működtetéshez hálózati adapter, vagy opcionális akkumulátor használható. Az adapter csatlakozóját úgy alakították ki, hogy lehetőleg Európában bárhol tudjuk használni

Mint említettem, a kezelőszerveket felül találjuk, a dokkolóállomás közelében. Ezek a következők (bal fentről haladva):

  • be/kikapcsoló
  • képek áttöltése
  • automatikus képjavítás
  • nyomtatás
  • menü, ill. négyirányú navigáló nyilak
  • nagyítás/kicsinyítés
  • mégsem
  • TV-vetítés

Ami extraként mindenképpen megemlítendő, az az infravörös távirányító. Ezzel ugyanis anélkül vezérelhetjük a nyomtató teljes funkciókészletét, hogy nagyon közel kellene ülnünk hozzá. Mivel a gépet akár TV-vel is összeköthetjük, a diavetítések indítására és leállítására is használhatjuk a fehér távirányítót, amelyről persze nem maradhatott le a nyomtatás indítására szolgáló gomb sem. A távvezérlő gombjai:

  • TV-vetítés
  • lejátszás/pillanat megállítás
  • fel/le/jobbra/balra
  • Menu/Ok
  • nagyítás/kicsinyítés
  • e-mailben továbbítás
  • képforgatás
  • nyomtatás
  • mégsem

Üzembe helyezés, kezelés

A dobozából kibontott nyomtatóról néhány rögzítő ragasztószalagot kell eltávolítani, kicsomagolni a nyomtatófejet, beilleszteni a helyére, , majd a hátlaphoz csatlakoztatni a hálózati adaptert, s máris üzemkész a fényképnyomtatónk. Mindez alig 2 percet vesz igénybe.

Ha számítógépről szeretnénk rá nyomtatni, akkor már több idő szükséges a telepítéshez. A géphez adott CD-n a szokásos HP telepítő található, amely felajánlja, hogy az internetről a legfrissebb telepítést végezze, de maradhatunk a CD-re írtnál is. Mivel még újabb változat nincs, így ez utóbbit választottam. Sajnos a telepítési procedúra viszonylag lassú, jó negyed órát érdemes rá számolni. A nyomtatót addig nem szabad csatlakoztatni a PC-hez, amíg erre a telepítő szoftvertől felszólítást nem kapunk. Miután felkerült a gépre a szükséges driver és szoftver csomag, a gépet újra kell indítanunk.

A fej igazítása a nyomtató által automatikusan történik, ehhez mindössze egy papírt kell a nyomtatóba helyeznünk, majd a PC-n a gyári szoftver segítségével, vagy a nyomtató menüjében indíthatjuk a kalibrálást.

A géphez a HP Photosmart Essential programot kapjuk, amely funkciójában a korábbi ImageZone szoftverre hasonlít. Ebben választhatjuk ki a nyomtatandó képeket, szerkeszthetjük őket, különböző effektekkel láthatjuk el, megadhatjuk a nyomtatási minőséget, az alkalmazott papír méretét, fajtáját, stb. A létrehozás fülnél albumoldalak, brosúrák, naptárak, CD-címkék, kártyák, panorámaképek, szórólapok nyomtatását kezdeményezhetjük. Megoszthatjuk képeinket ismerőseinkkel, itt e-mailben küldhetjük el a képeket, vagy CD-re írhatjuk őket. Ez utóbbit a biztonsági másolat fülnél is megtehetjük archiválási céllal, ahol a még nem kiírt képekről tudunk biztonsági CD-t vagy DVD-t készíteni.

Ha a nyomtatóhoz kapott fényképezőgépet a dokkoló állomásra helyezzük, a gép LCD-jét használhatjuk a printer kezelésére is. A menüben sok funkciót találunk, ezek közül ami igazán érdekes, az az új képek nyomtatása,ami a legutolsó dokkolóállomásra helyezés óta készült fotókat nyomtatja, illetve a Design Gallery, amely vörösszem korrekció és különböző effektek alkalmazását teszi lehetővé a nyomtatás előtt.
A menü szerkezete:

  • nyomtatás menü

    • aktuális kép nyomtatása
    • összes kép nyomtatása
    • új képek nyomtatása
    • kedvencek nyomtatása
    • igazolványkép nyomtatás
    • panoráma fotó nyomtatás
    • nyomtató beállítása

      • tesztoldal nyomtatás
      • fej tisztítás
      • fej igazítás
        nyomtatási minőség (best/normal)
        papír típus (advanced, premium, egyéb)
        keret nélküli nyomtatás (igen/nem)
        kilépés
    • vissza
  • design gallery (fényképezőgép menüje, itt a törlésen kívül a többi menüpont csak a fényképezőgép által készült eredeti fotóknál érhető el, a már módosított és SD kártyára feltöltött képeknél nem)

    • törlés
    • vörös-szem korrekció
    • effektek

      • poszterizáció
      • glow
      • slim
      • kaleidoszkóp
    • színek módosítása

      • FF
      • szépia
      • színezett monokróm
    • keretezés

      • lágy
      • belső vonal
      • ovális
      • kör
      • téglalap
      • lekerekített téglalap
      • négyzet
    • képforgatás

Sebesség, minőség, tesztek

A gyártó a nyomtatóhoz a HP Advanced Photo Paper-t ajánlja, melyet mi is kipróbáltunk. Ezzel együtt viszont a korábban már bevezetett Premium Plus Photo Paper is kipróbálásra került. Az Advanced Photo Paper egy hajszálnyit fakóbb, kevésbé kontrasztos képeket nyújt, míg a Premium Plus a már megismert minőséget biztosította. Színeknél viszont nincs látható különbség. Amiért viszont mégis érdemesebb az Advanced jelzésű fotópapírt használni, az a vízállóság, ez ugyanis határozottan jó vízálló képességű, még áztatás után is csak a bíbor szín eresztett egy hangyányit (csak a tesztábra fehér hátterű részleteinél lehetett észrevenni, ha az ember nagyon figyelte).

HP Premium Plus

HP Advanced Photo

A fekete-fehér nyomtatásnál jobban előjöttek a színbeli különbségek. Az Advanced Photo Paper kissé zöldes elszíneződésű, kontrasztja itt is alacsonyabb, az igazán ütős fekete területeknél azért még el tudnék képzelni sötétebb részt. A Premium Plus itt is szebb, nincs jelentős színeltérés a fekete-szürkéhez képest, s a sötét tónusok is jobban élnek.

A nyomat szemcsézettsége a nagy felbontásnak köszönhetően elég apró ahhoz, hogy felfedezni csak igen közelről nézve lehessen. Az alábbi képen 1200 dpi-vel szkenneltük vissza tesztképünket, 10×15 cm-es nyomatról. Amit érdemes megnézni, az az igen sötét és igen világos tónusok. Előbbinél a színes tintacseppek még jól elkülöníthetők, utóbbinál pedig nagy távolságra helyezi a nyomtató a tintapöttyöket (az Epson piezoelektromos megoldásából adódó tintacsepp méret változtatás főleg e téren mutat előnyt, de természetesen az sem veszi fel a versenyt a hőszublimációsokkal).
Érdemes megnézni a jó láthatóság érdekében 1200 dpi-vel beszkennelt (Canon Lide20) képet teljes egészében is, de vigyázzunk! Igen nagy fájl (~17MB).

képkivágás 1200 dpi-s szkenről

teljes kép

A nyomtatás minősége a tintasugarasok között átlagos-jó szintre sorolható. Hasonló képeket kapnánk a Canon termékeinél is, igaz, idén nem kaptunk kis méretű tintasugarast. Amivel igazán összehasonlítható az a Lexmark P450, amelynek jelentősen szemcsésebb képe van. A hőszublimációs megoldású nyomtatóknál viszont – a módszerből adódóan – nem lesz szemcsés a nyomat.

A HP Photosmart A436 nyomtatási sebessége átlagosnak, közép szintűnek tekinthető. Léteznek ennél lassabb és gyorsabb megoldások is. A képek készítése egyáltalán nem nevezhető lassúnak, memóriakártyáról is könnyedén beolvassa az igen nagy méretű képeket is, nincs idegesítő hosszú várakozás. Összessésében a nyomtatási sebességgel én elégedett vagyok.

A diagramban lévő mért értékek elsődlegesen PC-ről történő nyomtatás mért idejét mutatják, kivéve ott, ahol driver, vagy USB csatlakozó nem állt rendelkezésre (Canon Selphy ES-1, Lexmark P450).
Ha közvetlenül a dokkolóállomásra helyezett fényképezőgépről készülnek a nyomatok, akkor kissé hosszabb időre kell számítanunk, átlagos (6Mpixel) képméret esetén kereken 2 percig tartott.

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.

Tartozékok

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • HP Photosmart A430 nyomtató
  • HP Photosmart M437 digitális fényképezőgép
  • HP 110 háromszínű tintapatron
  • HP fényes fotópapír (Advanved Photo Paper Glossy) 5 db
  • HP távirányító és hozzá elem
  • 2 db NiMH 1800 mAh akku a fényképezőgéphez
  • hálózati adapter
  • A/V kábel
  • USB kábel (1m)
  • kezelési útmutató CD-n
  • szoftver CD

Opcionálisan vásárolhatunk akkumulátort, HP Photo Value Pack-et, mely 120 papírt és hozzá tintapatront is tartalmaz.

Az egyes kiegészítők jelenlegi árai
HP bt450 Bluetooth vezeték nélküli nyomtatóadapter 9.990 Ft
HP hordtáska kisméretű fotónyomtatókhoz 7.690 Ft
Akkumulátor photosmart hordozható nyomtatókhoz 17.410 Ft
HP 110 színes tintapatron Vivera tintával (kb. 55 db 10×15 cm-es fotó nyomtatható) 5.789 Ft
Fotócsomag: No 110 tintapatron, 10×15 cm-es fényes fotópapír szegély nélküli nyomtatáshoz, 120 lap 9.782 Ft
HP Advanced Glossy Photo Paper (speciális fényes fotópapír), 250g/m², 10×15, 60 lap 2.074 Ft
HP Advanced Glossy Photo Paper (speciális fényes fotópapír), 250g/m², 10×15, 25 lap 1.574 Ft
HP Advanced Glossy Photo Paper (speciális fényes fotópapír), 250g/m², 10×15, 100 lap 2.918 Ft
HP Advanced Glossy Photo Paper (speciális fényes fotópapír), 250 g/m², 13×18 cm, 25 lap 1.747 Ft

Ezek alapján kalkulálható egy 10×15 cm-es fénykép ára: 60 db fotópapír + egy HP 110-es tinta ára 2.074 + 5.789 Ft = 7.863 Ft, mely közelítőleg 130 Ft/kép árat eredményez.
Nagyobb tételben természetesen az ár is kedvezőbb, 120 db-os fotócsomaggal 81 Ft/kép egységárat kapunk.

Értékelés

A HP Photosmart A436 szettet a hozzá adott fényképezőgép emeli ki a többi hordozható fotónyomtató közül. A két készülékkel együtt a fotózást csak emlékgyártás szinten művelő családok otthon is meg tudják oldani a digitális fotózással kapcsolatos igényeiket. A TV körül elhelyezve a családi emlékmesélés és papírkép gyártás kényelmes eszközévé is válhat. A képminőség manapság már lényegében azonos az asztali A4-es nyomtatóknál megszokottal, avatatlan szemek a legtöbb esetben nem tudják megállapítani, hogy nem hagyományos vegyszeres eljárással készült képekről van szó. Mivel a családi fotóalbumok döntő többsége a 10×15-ös méretet preferálja, a belépő szintű, 7 Mpixeles, 3x-os zoomos HP Photosmart M437 digitális fényképezőgépet is tartalmaző HP Photosmart A436 méltán pályázhat a családi fotólabor megtisztelő címére.

A HP Photosmart A436 hordozható fotólabor ajánlott fogyasztói ára (bruttó) 87.139 Ft.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Hordozható kivitel (opcionális akkumulátorral)
  • Extra effektek
  • Advanced Photo papírral tökéletes vízálló nyomatok
  • Mellékelt fényképezőgép
  • Versenyképes ár
  • TV-hez csatlakoztatható
  • Infravörös távvezérlő mellékelve
  • Közvetlen nyomtatás USB-s eszközről is
  • Opcionális Bluetooth kompatibilitás
  • Fekete-fehér képek Advanced papírral kissé zöldes elszíneződésűek (bár ez inkább a papír gondja)
  • Csak 3 színű tinta