Röviden: Sony DSC-F88 teszt

A Sony DSC-F88 múltja a populáris digitális fotózás hajnaláig, a múlt század utolsó előtti évéig, azaz 1999-ig nyúlik vissza. Abban az évben jelent meg az F55, amely a Sony első forgatható optikás, ultrakompakt fényképezőgépe volt. Bár az F55 annak idején a maga nemében a Sony egyik zászlóshajója volt, telezsúfolva technikai újdonságok egész sorával, mégis méltó utód nélkül szűnt meg. Később ugyan még készült az F55-ből egy változat, amely az F55V nevet kapta, sőt, 2002-ben bejelentették az F77-FX77 párost, amely azonban nem aratott osztatlan sikert, olyannyira, hogy lényegében nyomtalanul tűnt el a kínálatból. 2004-ben aztán előkerült az egyik tervezőasztal alsó fiókjának legmélyéről az F55 és az F77 formaterve, amely egyből kirántotta az alkotói válságból a Sony tervezőcsapatát, és megszületett az F88.

Azok a szép, századelős évek, amikor még a 2 Mpixel volt a nagy felbontás, a soros port a megszokott adatátviteli eszköz, és a 180 fokban elforduló objektív maga a csoda. Igaz, az az optika még fix 37 mm gyújtótávolságú volt, de ennek ellenére tény, hogy az F55 technikai bravúrok egész sorát vonultatta fel. Mert nemcsak az optika volt különleges, hanem például a Hybrid LCD is, amely azóta számos gyártó számtalan gépében megtalálható, még ha nem is abban a formában, mint az F55-ben.

Amilyen sikeres volt az F55, annyira észrevétlenül tűnt el az F77. Pedig különlegességekben nem szenvedett hiányt az a gép sem. 4 Mpixel, 1 mp-nél is rövidebb bekapcsolási idő, manuális beállítási lehetőségek és USB 2.0 csatlakozás jellemezték – 2002-ben! Az igazi világszenzációt viszont az FX77 tartogatta, lévén Bluetooth kompatibilis fényképezőgéppel sem korábban, sem azóta nem találkozhattunk. A Bluetooth kapcsolat nemcsak a képek letöltését, de megfelelő program segítségével a fényképezőgép távoli vezérlését is lehetővé tette. Valószínűleg a fix fókusztávolságú objektív volt az oka annak, hogy sem az F77, sem az FX77 nem vált népszerűvé a piacon, így a Sony hamar leállította gyártásukat, az újítások java részét pedig nem építette be újabb modelljeibe.

A Sony DSC-F88 klasszikusan szépnek semmiképpen nem mondható, ugyanakkor karcsúságával, alumínium borításával, fölösleges díszítésektől, hangzatos, rikító feliratoktól mentes külsejével kifinomultságot sugároz. Az F88 nem tömegtermék. Aki F88-at vesz, nem kell attól tartania, hogy a budai várban minden második turista kezében viszontlátja masináját, vagy valamelyik nagyáruház akcióspultján találkozik vele. Ahhoz viszont, hogy egy termék egyedi legyen, olyan megoldásokat kell alkalmazni, ami másnak eszébe sem jutna.

Ilyen az elforgatható zoom optika vagy a gép oldalára szerelt vezérlőtárcsa. Előbbivel egyetlen gondunk, hogy rossz irányba fordul, így nehezen és kényelmetlenül használható a gép fej fölé tartásakor. Pedig lássuk be, ez lenne az elforgatható objektív egyik nagy előnye.

Ezzel azonban ki is merítettük az optika hibáinak listáját. A Carl Zeiss Vario-Tessar objektív teljes 3x-os zoomátfogású (míg például a Pentax igen elterjedt rejtett optikája csak 2,8x-os), fényereje elfogadható, f/3,5-4,2. Vérbeli nagylátószög állással ez a gép sem rendelkezik, a legkisebb gyújtótávolság kisfilmes megfelelője mindössze 38 mm. Az optika torzítása elfogadható, ahol nem illik, ott nem aberrál és a kép a sarkokban is kellően éles, fényes. Makróképessége nem feltűnően jó, a legkisebb tárgytávolság 8 cm, ekkor 9 cm szélességű felület képe vetül a CCD-re. A gyors autofókusz mellett az F88-on is megtalálható a Sony gépek specialitása, a balaton-parti diszkók „lézerfényeit” is megszégyenítő erősségű narancssárga AF segédfény. Hatótávolsága hivatalosan 3 méter, de személyes tapasztalataim szerint közel 5 méteres távolságig hatékony, így lehet bármilyen sötét, egy portré vagy csoportkép elkészítése nem okozhat gondot az F88-nak.

Az optika csak nagyon hasonlít a Sony DSC-T1-éhez, a CCD viszont 100%-ban azonos a két gépben. Az 5,2 Mpixeles lapka átmérője 1/2,4 hüvelyk, így aztán nem meglepő, hogy zajosodásra hajlamos. ISO 100-on ez csak kevés fénynél észlelhető, ISO 400-nál azonban már nappali fotókon is, ha nem is feltűnő, de észrevehtő a zajosodás. A részletgazdagság viszont kiváló, az 5 Mpixel, azaz 2592×1944-es felbontás még A4-es nyomatokhoz is bőségesen elegendő. A szerkesztőségi Canon i965-ös PictBridge nyomtatón viszont csak 10×15-ös nyomatot tudtunk készíteni. Az F88 PictBridge menüjében ugyanis – hasonlóan a többi már tesztelt Sony gépéhez – nem lehet beállítani a képméretet, így A4-es printet csak számítógép közbeiktatásával tudtunk készíteni.

Köztudomású, hogy a Sony egységes menürendszert és egyforma kezelőszerveket használ kompakt gépeiben. Mára viszont már odáig vitte az egységesítést, hogy az uniformizált márkaarculat része nemcsak a menürendszer külalakja, de még az elérhető szolgáltatások is, sőt, a kezelőszervek elhelyezése szinte 100%-ig megegyezik a korábban megismert Sony fényképezőgépekével!

Sok újat tehát nem lehet elmondani az F88 szolgáltatásairól, ezért csak dióhéjban mutatnám be azokat. A vezérlőtárcsa forgatásával állítható az F88 automatikus, programautomatika avagy manuális expozíció módba. Az utóbbi kettő esetén a képméreten kívül a fókuszrendszer (multi vagy szpot), a fénymérési mód (szintén multi vagy szpot) a fehéregyensúly, az érzékenység (ISO 100, 200, 400) és a tömörítési fok (Fine: 98% és Standard: 95%) is állítható. Lehetőség van továbbá képeffektek (fekete fehér és szépia), színtelítettség, kontraszt, képkeménység illetve a vakuteljesítmény beállítására. Az F88-ból sem hiányoznak a témamódok sem, összesen 10 közül választhatunk, amelyek sorában többek közt megtalálható a tűzijáték, éjszakai portré vagy gyertyaláng beállítás is. A kijelzőn felvétel módban minden lényeges információ megjeleníthető az élő hisztogrammal együtt.

Lejátszás módba állítva a gépet bőséges információmennyiséggel találjuk szembe magunkat. Az expozíciós értékek mellett többek közt a készítés dátuma, a használt fehéregyensúly illetve vakumód is megjelenik a képernyőn, és nem maradt ki a lejátszás hisztogram sem. Az élesség ellenőrzésére ugyan kevés az 5x-ös lejátszás zoom, hiába a 132,000 pixeles LCD. Egyébként ha már a kijelzőről esett szó, meg kell említsem, hogy bár tényleg szép, kellemes kontrasztú és jó képfrissítésű az LCD, éjszaka viszont nem segít sokat a komponálásban, lévén valós képet ad, azaz kevés fénynél sötét marad, ellentétben például a nemrég bemutatott Pentax Optio MX-szel.

Az F88 sorozatfelvételi képessége távolról sem mondható világverőnek, az 1,1 kép/mp manapság már igen lassúnak számít. A Sonynál szokásos Multiburst valamelyest javít az összképen. Ez a rendszer, mint az bizonyára sokak számára ismert, egy 1 Mpixel felbontású fotóra helyez 16 kis képet. A három választható felvételi sebesség mindegyike villámgyors: 1/30, 1/15 és 1/7 mp.

Az F88 gyári csomagolásában 32 MB-os MemoryStick kártya lapul, amit érdemes egy másik kártyával kiegészíteni, hogy az F88 videófelvételi képessége is tökéletesen kihasználható legyen. A 30 fps-es, 640×480 pixel felbontású, hanggal kiegészített MPEG videófelvételhez ugyanis nagy kapacitású (és nem mellékesen gyors adatátviteli sebességű) memóriakártyára van szükség. Mi a 256 MB-os MS PRO (MagicGate) kártyát ajánljuk.

A gép áramellátásáról alapesetben a dobozban található NP-FT1 Li-ion akku gondoskodik, melyhez töltőt is mellékel a gyár.

A Sony DSC-F88 az utóbbi idők legérdekesebb Sony fényképezőgépe. Hihetetlenül precízen megépített, eredeti külsejű, relatíve nagy tudású ugyanakkor kis méretű digitális fényképezőgép. A stílusos, különleges gépeket kedvelő fotósok számára igazi csemege, de családi gépnek is tökéletesen megfelel.

A Sony DSC-F88 pillanatnyi ára bruttó 125.000 Ft. A fényképezőgépet a Sony Hungáriától kaptuk kölcsön a kipróbálás idejére. Köszönjük!