Alapfokon: Érzékelők V.

0

A Fujifilm SuperCCD megoldása abból indult ki, hogy a CCD-n található egymás melletti elemi képpontok túl nagy távolságra helyezkednek el egymástól. Ha ezt a távolságot sikerül csökkenteni, akkor nagyobb felbontás érhető el. Ennek megvalósítására az elemi képpontokat 45 fokkal elforgatták, négyzetes kialakításukat nyolcszögletűre cserélték. A soronként fél képpontnyi eltolással elhelyezett elemi érzékelők ezáltal közelebb kerültek egymáshoz, mint négyzetes felépítés esetén.

Hagyományos és Super CCD felépítése

Hagyományos CCD képelemeinek elhelyezkedése

Super CCD képelemeinek elhelyezkedése



A probléma azonban akkor jelentkezik, amikor függőleges vagy vízszintes kontúrt kell leképezni. Ekkor ugyanis a fél képpontnyi eltolás már nagyobb problémát okoz, mint a négyzetes kialakításból adódó nagyobb távolság. Néha ugyanis tapasztalható, hogy ilyenkor a kontúr nem egyenes, hanem recés. Ez a SuperCCD-k egyik problémája, ami elsősorban az első generációs SuperCCD-knél jelentkezett.

A másik gond az alkalmazásukban található. A Fujifilm ugyanis a legtöbb esetben nagyobb felbontásra interpolált képeket ad a felhasználónak, mint ahány elemi képérzékelő van a CCD-n. Alapigazság, hogy amit nem érzékel a CCD azt utólag nem lehet belevarázsolni a képbe. Az interpolálás tehát nem visz a képbe többletinformációt, csupán a rendelékezésre álló adatokból próbálja meg „kitalálni” a hiányzó képpontok színét és fényerejét. Ez nem lenne túlzottan nagy probléma, mert használhatjuk a CCD felbontásának megfelelő felbontást is. A gond azonban az, hogy veszteségmentes TIFF formátumban csak a felinterpolált képek menthetők el. Ennek viszont már többek által vitatott az értelme.


Az előnyük azonban jól látható. A nyolcszögletes kialakításnak köszönhetően az elemi képpontok nagyobb méretűek lesznek, mely jó hatással van az érzékenység növelésére. Nem véletlen tehát, hogy a SuperCCD-s gépek sok esetben ISO100-nál nagyobb alapérzékenységűek (ISO125 vagy ISO160). A nagyobb pixelméret természetesen nagyobb lapka-méretet is eredményez, ami a (digitális gépeknél hiányzó) kis mélységélesség elérését teszi könnyebbé. A nagy méretnek természetesen van hátránya is. Sajnos ezek a CCD-k meglehetősen nagy fogyasztásúak, így melegedésre, zajosodásra is jobban hajlamosak.

A Super CCD részei

Felülről lefelé haladva:
mikrolencsék
színszűrő
fényérzékelő



A SuperCCD immár a harmadik generációnál tart. Az első generációs SuperCCD-k 2,4 Mpixelesek voltak, mely interpoláció után 4,2 Mpixeles képeket eredményezett. Ezt a CCD-t használja a Fujifilm FinePix 4700Z, 4800Z, 4900Z. Alapérzékenységük ISO125.

A második generáció már 3,1 millió pixelt tartalmazott, melyből interpoláció után 6,1 Mpixeles képek születtek. A második generációt használja a Fujifilm FinePix 6800Z és 6900Z. A második generációs SuperCCD-k mérete megegyezik az első generációs SuperCCD-k méretével, mindegyik 1/1,7″-os. A több elemi fényérzékelő miatt tehát kisebb alapérzékenységű a SuperCCD II, mint az első változat. A SuperCCD II alapérzékenysége ISO100.

A harmadik generációs SuperCCD-k szintén 3,1 Mpixelesek, intrepolált felbontásuk azonban 6 Mpixeles. Ezek az érzékelők már nagyobb érzékenységűek. Alapérzékenységük ISO160. Jelenleg három gép használja ezt a CCD-t, a Fujifilm FinePix S602Z, F601Z és F401Z.

A professzionális kategóriába tartozó S1Pro és S2Pro is SuperCCD-t használnak, de ezek az érzékelők APS-hez közeli méretűek. Az S1Pro a SuperCCD I-hez, az S2Pro a SuperCCD III-hoz hasonló technológiájú, de nagyobb minőségű CCD-t használja. Az S1Pro 3,1 Mpixeles CCD-vel 6 Mpixeles, míg az S2Pro 6,1 Mpixeles CCD-vel 12 Mpixeles képeket képes készíteni.


A SuperCCD III-nak további újításai is vannak, melyekről már korábban beszámoltunk. Az érdeklődők a lenti linkre kattintva olvashatják el régebbi cikkünket.

Néhány igen jelentős újítás a SuperCCD III-ból:

  • nagy érzékenységű üzemmód (ISO1600)

  • VGA felbontású videofelvétel lehetősége



Legközelebb egy másik különleges érzékelőt mutatunk be.


























Alapfokon
Érzékelők
Objektívek
Memóriakártyák
Megapixelek Gyújtótávolság CompactFlash
Érzékelő méretek Zoom SmartMedia
Szenzorok működése Fényerő MemoryStick
CCD vagy CMOS Felbontás, élesség Secure Digital/MMC
Fujifilm SuperCCD Cserélhető objektívek xD Picrure Card
Foveon X3 CMOS . .
Analóg-digitális átalakítók
Érzékenységek
Hibás pixelek
Amikor a fehér nem fehér