Exkluzív: Canon EOS-550D

0

Felépítés I.

Felépítés

Hatalmas változásokra nem kell számítanunk az új modell külsejével kapcsolatban. Ezúttal is a „fémgerincen műanyagborítás” volt az alap koncepció, ugyanazzal a mérettel és tömeggel, mint az elődnél. Éppen ezért a gép kényelme is ugyanaz maradt, jobb mint a 350-400D környékén, de a kisebb kezűek továbbra is előnyben. A váz nem sokat változott, egy kissé talán még kerekebbek lettel az élek. A markolat vékonyka, de még épp elég mély, hogy biztos fogás essék rajta. Segítségképp elején és a hüvelykujji részen gumiborítás található, mely nem csak a kényelmet, de a stabilabb fogást is szolgálja.

A gombokat ugyanott találjuk mint az elődben, viszont a kissé szélesebb LCD miatti helyszűke néhányukat szögletesebbé tette. A kijelző fölötti és jobb oldalán lévő gombok is szépen, esztétikusan belesimulnak a váz ívébe, a korábbi kerek kialakítást elfeledve. A többiek a régi dizájnt hozzák és kezelés szempontjából sincsenek gyökeres változások. Az apróbb különbségeket a Kezelőszervek oldalon részletezzük.

A tesztkészülékhez egy portrémarkolatot is kaptunk kipróbálásra, mely az 550D-nél ismét egy új típus, tehát a korábbi markolatok nem csatlakoztathatók a géphez. Itt a teljes markolati részen gumiborítás látható, és bár szögletesebb, de még biztosabb fogás esik rajta. Elöl egy exponáló gombot, valamint a fontosabb értékek beállítását végző vezérlőtárcsát találjuk rajta, melyet egy kicsit el is fordítottak, ezzel a gépen lévőnél is kényelmesebb kezelni. Hátul az expozíció rögzítés és AF-mező kiválasztás, illetve az expozíció korrekció gombját tették a markolatra. Ezen felül egy bekapcsoló gombot és egy rögzítőtárcsát helyeztek el rajta, valamint oldalán/alján egy fém állványmenetet.

A portrémarkolat természetesen plusz akkutartóként is működik. A fényképezőgép normál lítium-ion akkumulátorából kettőt helyezhetünk az alaptartozékként kapott sínre, így megduplázható a gép felvételi kapacitása. Egy AA-méretű ceruzaakkukat fogadó sín is jár a markolathoz, melybe 6 db ceruzaelem/akkumulátor helyezhető. Mindkét sín a profi gépeknél megszokott módon, oldalról csúsztatható a markolatba és egy könnyedén elfordítható zárral rögzül.

Képérzékelő

Az elején már említettem, hogy a szenzor mit sem változott a korábban használthoz képest. Legalábbis méretben. Egy 22,3 x 14,9 mm-es (APS-C) CMOS szenzor került a gépbe, a felbontás azonban 15-ről 18,7 megapixelre nőtt. Ebből valódi képalkotásra 18 milliót hasznosít a készülék. Az elérhető legnagyobb képméret, L értékre beállítva, 5184 x 3456 pixel. M-beállításban maradt a 3456 x 2304 képpont, vagyis 8 megapixel, míg a harmadik, egyben legkisebb felbontás 4,5 megapixeles, 2592 x 1728 képponttal. A JPEG képek tömörítése mindhárom esetben Finom és Normál lehet.

A szenzor mérete miatt most is 1,6x gyújtótávolság szorzóval kell számolnunk minden csatlakoztatott objektívnél. Optikák terén a hagyományos EF, és a kimondottan APS-C szenzoros gépekhez tervezett EF-S jelölésűek, illetve külső gyártók EF bajonettes típusai használhatók a géphez.

Akik keveslik a 8-bites JPEG által nyújtott képminőséget, választhatnak RAW és RAW+JPEG formátumot is. Utóbbi esetben a gép egy 18 megapixeles, Finom tömörítésű JPG-t ment a RAW mellé.

A képfeldolgozó egység szintén a korábbi modelltől örökölt DiGiC 4. Az érzékenységi tartomány ismét egy fokkal nőtt az előzőhöz képest. Alapesetben ISO100 és 6400 között állíthatjuk, egész értékenként, de engedélyezhető a kiterjesztett érték is, ami ISO12800 ekvivalens beállítást jelent.

Ha automatán használjuk a maximum értéket ISO6400-ig határozza meg a gép, ami korábbi ISO1600-hoz képest szintén előrelépés. Ezen felül lehetőségünk van a plafonérték megadására is, ISO400 és 6400 között. Efölé semmiképp nem merészkedik a gép.

A Canon EOS-550D elődje portisztítási szolgáltatásait kapta. Ez egyfelől a tükörakna portaszító belső bevonatát, másrészről a szenzor előtti szűrőréteg nagyfrekvenciás rázását jelenti. A rázást engedélyezhetjük a ki- és bekapcsolásra, de a menüből bármikor aktiválhatjuk is. A gép a korábban megismert szoftveres portörlési adatokat is képes tárolni, illetve végső esetben folyamodhatunk a tükör felcsapásához és kézi tisztításhoz is.

Sorozat fényképezés

A sorozat módok ismét a bal navigációs gombbal érhetők el. A normál sorozat, vagy ahogy itt nevezik Folyamatos felvétel valamivel gyorsabb az 500D gyárilag megadott sebességéhez képest. Ezúttal 3,7 kép/mp-re számíthatunk, ami a 18 megapixelt alapul véve nem is olyan rossz. Sajnos a korábbi modell 170 JPEG és 9 RAW képes teljesítményét elfelejthetjük, mivel az 550D gyárilag mért sorozat képszáma 34 JPEG és 6 db RAW felvétel.

A béta tesztváltozattal egyelőre nem készítettünk saját méréseket. Ezt majd a végleges, bolti példány letesztelésekor pótoljuk.

A készülék még kétféle, rövidebb, automata sorozatra képes. Az egyik a szokásos automata expozíció sorozat, 3 kép hosszan. A beállítható lépésköz ezúttal is 1/3-2 Fé, viszony a tartomány sokkal nagyobb mivel az expozíció korrekció +/-5 fényérték közötti lehet. Az expo sorozat így +/-7 fényérték tartományon belül dolgozik. Készíthetünk automata fehéregyensúly sorozatot is, szintén 3 kép hosszan az előző modellben megismert beállításokkal.

A bal navigációs gombbal hívható be a 2 másodperces és a távvezérlővel aktiválható önkioldó, valamint a 10 mp-es önkioldó, amely beállításunktól függően 10 másodpercenként egy-egy képet készít 2-10 felvétel hosszan.

Videó

Az 500D tesztjében azt írtam, hogy a gép „az 5D Mark II-ben debütált rendszert viszi tovább egy kis butítással”. A „kis butítás jobbára a 20 kocka/mp-es frissítési sebesség volt, hiszen már ez a modell is 1920 x 1080 pixeles Full HD videót készített. Az EOS-550D-nél azonban már a korlátozott frissítési sebesség sem akadályozhat, hiszen választhatunk, hogy a mozifilmeknél általános 24, vagy a TV-ben kényelmes 25 kocka/mp-es sebességgel készüljenek a Full HD felvételek. A kisebb felbontások az eddigi 30 helyett 50 képkocka/mp sebességre képesek. Újdonság a Kivágott felvétel, ami lényegében a Full HD videó közepéből kivágott, VGA kép, szintén 50 kocka/mp-es sebességgel. Nevezhetjük egyfajta digitális zoomnak is. A videók a korábban használt H.264 tömörítéssel készülnek MOV kiterjesztéssel. A fájlméretet 4 GB-ban maximalizálták.

A videó alatt használhatók a fontosabb expozíciós beállítások, például a rekesz vagy záridő állítás és persze az érzékenység is szabályozható. Automata élességállítást is kapunk, az előzőekben is alkalmazott Élőképes (kontraszt-érzékelésű), Arcfelismerő ((kontraszt-érzékelésű) és Gyors (fáziseltérésen alapuló) módokban. Új lehetőség, hogy az automata élességállítás a menüben letiltható. Szintén újdonság, hogy az expozíció és AE rögzítés gomb funkcióit már mozgóképnél is programozhatjuk. Ez eddig csak fotó módban volt lehetséges. A fénykép módból került át a Csúcsfény árnyalat elsőbbség beállítás is, mely videónál is igyekszik kiküszöbölni a világos részek kiégését.

A hangfelvétel a gép elején található mono mikrofon segítségével lehetséges, viszont már az EOS-550D-hez is csatlakoztatható külső sztereo mikrofon. Videók alatt állóképek is készülhetnek az exponáló gombot lenyomva.