Exkluzív: Canon EOS-5D Mark III

0

Bevezetés, különbségek

A Canon március első péntekén jelentette be az EOS 5D sorozat régóta várt új modelljét. Nyilván nem véletlenül nem utódmodellt írtam, hiszen mint kiderült, a Mark II marad a piacon, s mellette párhuzamosan fut majd a Mark III (persze egy idő után biztosan kikopik a Mark II és csak a Mark III marad).
A bejelentést megelőzően rengeteg pletyka került ki a webre, melyek egy része igaznak, mások viszont kacsának bizonyultak (voltak olyan elképzelések, hogy az 5D vonal kettéválik egy 5Dx és egy 5D Mark III részre). Bármennyire is igaz az a néhány paraméter, ami kijutott a hivatalos bejelentést követően, nem részletezi a gép igazi fejlesztéseit. Ezek ugyanis csak akkor derülnek ki, ha az ember kézbe veszi az 5D Mark III-at és kipróbálja.

A Canon Hungária Kft. jóvoltából alkalmunk volt egy rövid hétvégére közelebbi ismerettségre szert tenni a legújabb fullframe üdvöskével. Bár képet nem készíthettünk a tesztgéppel, a rendelkezésre álló idő így is csak szűken volt elég e bemutató összerakására. Ígérjük, hogy amint lesz végleges verziójú tesztelhető példány, bepótoljuk a hiányzó tesztképeket is.

Első körben nézzük mi változott a Mark II óta, a könnyen összefoglalható változásokat lenti táblázatunkban mutatjuk be.

A Canon EOS-5D Mark II és EOS-5D
Mark III közötti főbb különbségek
Canon EOS-5D Mark II Canon EOS-5D Mark III
Képérzékelő 36×24 mm CMOS, 21,1 megapixel 36×24 mm CMOS, 22,3 megapixel
Legnagyobb felbontású kép 5616×3744 5760×3840
Feldolgozó egység DiGiC 4 DiG!C 5+
Érzékenység ISO100-6400 (ISO50; ISO12800; ISO25600) ISO100-25600 (ISO50; ISO51200; ISO102400)
Automatikus érzékenység tartománya ISO100-3200 ISO100-25600
Automatikus érzékenység beállítása Nem lehetséges Minimum és maximum érték megadható, valamint a minimális zársebesség is
Automatikus érzékenység használata bármely üzemmódban, kivéve manuális mód manuális módban is választható
Kereső 0,71×-es nagyítás
98% lefedettség
0,71×-es nagyítás
100% lefedettség
LCD 3″, 920 000 képpont
4:3 oldalarány
3,2″, 1 040 000 képpont,
3:2 oldalarány
Memóriakártya CompactFlash Type I és Type II CompactFlash Type I
SD/SDHC/SDXC
Videó formátum H.264 H.264
ALL-I és IPB
(kevésbé és erősebb tömörítés)
Hátsó vezérlőtárcsa érintésérzékeny Nem Igen, videófelvétel közben Q menünél
Sorozat 3,9 kép/mp 6 kép/mp
Automatikus expozíció sorozat 3 kép 2, 3, 5 vagy 7 kép
CA (kreatív auto) mód van nincs
AF finomhangolás Igen, objektívenként egy eltolás Igen, külön eltolás a zoomtartomány két végállásához
Elektronikus horizont nincs van, hátsó LCD-n és keresőben a fókuszpontokkal
Torzítás korrekció nincs van
Kromatikus aberráció javítás nincs van
RAW konverzió gépen belül nincs van
Fülhallgató kimenet nincs van
Portrémarkolat (külön vásárolható) BG-E6
WFT-E4A (WiFi kapcsolat, opcionális Ethernet, opcionális
GPS)
BG-E11
WFT-E7 (WiFi kapcsolat, opcionális Ethernet, opcionális
GPS)
Méret 152×114×75 mm 152×116×76 mm
Tömeg 810 gramm 950 gramm
Egyéb

– új kezelőszervek
– testreszabható figyelmeztető ikon a keresőben
– áttervezett státusz LCD
– új menüstruktúra
– RATE képértékelő gomb

Amit szöveges módon nehéz megfogalmazni, az a kezelőszervek új elhelyezése. Többet ér, ha megnézzük az előd és a Mark III képeit. Elöljáróban annyit érdemes tudni, hogy a Canon szakított a Mark II-nél alkalmazott kezelőszervekkel, s inkább az EOS-7D-nél bevált struktúrát vette át.

Canon EOS 5D Mark II (balra) és 5D Mark III (jobbra)