GGS Larmor LCD védő

0

Az LCD-k védelme sokak számára felesleges pénzkidobásnak számít, míg mások saját bőrükön tapasztalták már, hogy a gyári felület nem nyújt elég biztonságot a komolyabb igénybevételnek kitett gépek LCD-inek, amelyek így könnyen megkarcolódhatnak. Háromféle csoportba sorolhatjuk tehát a fotósokat: egyik csoportba azok tartoznak, akik tudnak vigyázni a felszerelésükre és még nem karcolták meg a kijelzőjüket, s szerintük felesleges is ilyen védelem. A második csoportba azok tartoznak, akik valamilyen okból kevésbé szerencsések, így már rendelkeznek negatív tapasztalattal, s már utólag alkalmaznak valamiféle LCD védelmet. A harmadik csoport pedig azoké, akik nem is szeretnének kockáztatni, ők eleve biztosra mennek.

A GGS már régóta készít kiváló LCD védőket, amelyek nem csak remek karcállóságot biztosítanak, de az LCD-t annak betörésétől is védik. Aki nem ismeri még a GGS LCD védőit, egy rövid gyorstalpalót vehet korábbi tesztünkből, amelyből arra is fény derül, hogy mit bír ki a GGS üvege és hol adja fel.

Az új, negyedik generációs széria, a Larmor a korábbinál is komolyabb védelmet ígér. A hat rétegből felépített üveg 8H+ keménységű, fényáteresztő képessége 90%-nál nagyobb, nyomásállósága pedig eléri a 12 kg/cm2-t. Vastagsága ennek ellenére csupán 0,5 mm, amely lehetővé teszi, hogy kihajtható (és visszahajtható) LCD-vel rendelkező fényképezőgéppel is használjuk.

Mi pont ezen okból néztünk utána, vajon tényleg 100%-osan kompatibilis-e a kihajtható LCD-s gépekkel. Persze fel lehet tenni a kérdést, hogy ha úgyis vissza lehet hajtani az LCD-t kijelzővel befelé, akkor mi szükség van a védőlemezre. A válasz viszonylag egyszerű: így már nem szükséges visszahajtani, s megspórolunk jópár hajtogatást, aminek valószínűleg a szalagkábel örülni is fog (érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon a több év használatra tervezett profi vázakon miért nincs elfordítható kijelző…).

A nálunk járt GGS Larmor LCD védőt egy Canon EOS-60D gépen próbáltuk ki. A védőüveg egy csinos dobozkában érkezik, amelyen belül nem csak az üveg, de az ismertető és egy tisztító kendő is található.

A felhelyezés előtt alaposan meg kell tisztítanunk gépünk LCD-jét, ehhez a mellékelt, egyszer használatos, papírból készült, alkoholos tisztító kendőt használhatjuk. Miután tökéletesre tisztítottuk az LCD-t, az üveg hátsó oldaláról le kell húznunk a fóliát, majd ügyelve a pontos illesztésre, felhelyezhetjük azt az LCD elé. Egy apróság: az egész műveletet érdemes szálló portól mentes környezetben, célszerűen nem fűtési időszakban végezni. Ha erről megfeledkezünk, akkor a védőüveg fóliájának lehúzásakor az éppen arra szálló porszem vagy szösz a sztatikus vonzás következtében rögtön az üvegre tapad.

A védőüveg felhelyezését érdemes maximális precízséggel végezni, mivel a felragadást követően azt már csak igen nehezen tudjuk leszedni. Ha elkészültünk a felragasztással, akkor már csak az elülső fólia lehúzása van hátra, no és a próba, hogy becsukódik-e az LCD rendesen.

A Canon EOS-60D gépünkün a GGS Larmor ha nem is tökéletesen, de nagyon jól vizsgázott. Az LCD behajtható, igaz, nem akad be a behajtott állapotot rögzítő fülbe, de így is csak minimálisan áll el a váztól. Ráadásul a hatékony védelem miatt igazából innentől kezdve felesleges is becsukott állapotban tartani a kijelzőt.

A GGS Larmor többféle fényképezőgéphez kapható, ára 3990 és 8290 Ft közötti, méret és típus függvényében.

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

A GGS Larmor LCD védőt az AdvesPhototól kaptuk tesztre. Köszönjük!