Mondhatnánk, hogy egy régi elmaradásunkat pótoljuk jelen cikkünkkel, hiszen a fényképezőgépek hátsó LCD-jének kihajthatósága nem új keletű dolog, mégis, erről külön még nem elmélkedtünk. Pedig manapság már annyiféle megoldás létezik, hogy érdemes ezeket kicsit áttekinteni, illetve arról is beszélni, hogy melyik megoldás mikor hasznosabb.
Ha azt gondoljuk, hogy a régebbi digitális fényképezőgépek esetében még nem volt lehetőség az LCD kihajtására, akkor rossz úton járunk, hiszen már 20 évvel ezelőtt, 2000-ben is készültek olyan fényképezőgépek, amelyek kihajtható és elforgatható LCD-vel rendelkeztek (lásd pl. Canon PowerShot G1). Érdekes módon azonban ezek a megoldások nem váltak általánossá, sőt, előfordult olyan is, hogy egy korábban kihajtható LCD-t kínáló széria új tagja már fixen beépített kijelzőt kínált (ahogy az említett Canon PowerShot G szériánál is a G7-től kezdődően a G10-ig fix LCD volt a gépek hátulján, majd a G11-től ismét kihajtható kijelzőre váltott vissza a gyártó).
A kompakt fényképezőgépeknél teljesen egyértelmű ezek előnye, a tükörreflexes modellek esetében viszont – a kizárólag optikai keresőn elérhető élőkép miatt – sokáig nem volt értelme kihajtható LCD-vel kínlódni. Eljöttek azonban a videózásra is használható modellek, amelyeknél az élőkép kikerült az LCD-re, így már van előnye annak, ha a hátsó kijelzőt kihajthatjuk.
De ahogy a bajonett csatlakozók kialakításában és forgatási irányában, úgy az LCD-k kihajthatóságában sincs egységes nézet a gyártók között.
Nézzük hát át az egyes módozatokat, azok előnyeit, vagy épp hátrányait.
Fix LCD
Bár cikkünk alapvetően a kihajtható, vagy dönthető kijelzőkről szól, érdemes egy pár mondatot szánni a fixen beépített LCD-t (vagy OLED kijelzőt) kínáló modellekre. Ezek vagy az egyszerűbb, olcsóbb fényképezőgép szériákban találhatók, vagy a profi szegmensben. Az előző esetben nyilván a gyártási költség minimalizálása a cél, amiért kihagyják a dönthetőséget/forgathatóságot kínáló mechanikát, míg utóbbi esetben egyszerűen arról van szó, hogy a fixen beépített kijelző nagyobb strapabíróságot jelenthet. Ez az oka tehát annak, hogy pl. a Canon EOS széria csúcsát jelentő EOS-1D X Mark III-ban, illetve a Nikon DSLR-ek zászlóshajóját megtestesítő Nikon D6-ban nincs lehetőség az LCD döntésére, vagy kihajtására.
A profi felhasználás azonban nem jelenti azt, hogy le kell mondanunk a változtatható szögű LCD-ről, hiszen ez szépen lassan a felsőbb szegmensekbe is beszivárog, lásd például a Nikon D850-et, amely le-fel dönthető (a Canonnál az 5D széria azonban még nem kínál ilyet, csak a 6D vonal, ami azért felső kategóriásnak még csak jóindulattal sem nevezhető, inkább egy erős középkategóriának tekinthetjük).
A fix LCD-kre tehát tekintsünk úgy, mint egy stabilabb, sérülésre kevésbé hajlamos megoldásra (de ettől még a kijelző felületét érdemes óvni!),
Kihajtható és elforgatható LCD
Az első forgatható LCD-s gépek már 180 fokban kihajtható és 270 fokban elforgatható kijelzőt kínáltak.
Ennek több előnye is van. Talán az első az, hogy a kijelző felületét könnyebb védeni, hiszen a fotós táskánkban úgy is elpakolhatjuk a gépet, hogy a kijelzőt befelé fordítjuk. Más kérdés, hogy az állandó kinyitás, becsukás nem feltétlenül tesz jót a mechanikának és egyes egyszerűbb modelleknél előfordulhat, hogy meglazul, vagy lötyögőssé válik a zsanér – bár ez talán csak városi legenda, mi legalábbis nem találkoztunk eddig ilyen problémával, illetve nem is hallottunk ilyen esetről (ha nálad volt ilyen vagy más jellegű probléma, azt oszd meg velünk komment formájában).
Ha nem akarjuk állandóan kinyitni és becsukni a kijelzőt, akkor is lehet előnye ennek a módszernek, mégpedig akkor, amikor úgy kell fotóznunk, hogy nem tudunk a keresőbe nézni, vagy nem kényelmes annak használata, esetleg szemből nem látjuk az LCD-t, mert a gépet magasra, vagy alacsonyra kell helyeznünk.
Konkrét példák erre: nagy tömegben fej fölül fotózás, vagy makrózás talajszint közelében, esetleg szintén talaj közeléből extrém perspektívájú kép készítése. Ilyen esetben szinte mindig úgy forgathatjuk a kijelzőt, hogy azt szemből, jól láthassuk, ráadásul mindezt orientációtól függetlenül elérhetjük (fektetett, vagy álló gépállásnál egyaránt). Egyedül a napfény okozhat problémát például makrózásnál, amikor pont az égbolt tükröződése látszik a kijelzőn. Ekkor marad a kézzel való árnyékolás.
Egy manapság népszerű használati mód esetében, a szelfizéskor, vagy szelfi jellegű videókészítéskor (vloggerek) is jól jön a teljesen kihajtható kijelző, hiszen ilyenkor egy személy is be tudja állítani a kívánt kompozíciót, illetve felvétel közben is ellenőrizhető, hogy jó tartalmat rögzítünk-e. Erre pedig a dönthető kijelzők nem mindig alkalmasak.
A teljesen kihajtható kijelzők egyedüli problémája az, hogy a legtöbb esetben több mozgatási fázisra van szükség. Ha csak szelfire akarjuk nyitni a kijelzőt, akkor van a legegyszerűbb dolgunk, hiszen csak 180 fokban ki kell azt hajtanunk.
Viszont ha fej fölül szeretnénk fotózni, akkor először ki kell hajtani az LCD-t, majd lefelé elforgatni. Nem állítom, hogy ez borzasztóan bonyolult lenne és sok ideig tartana, jómagam is ilyen gépet használok és élvezem, hogy minden helyzetben tudom az élőképet használni (objektív teszteknél nagyon hálás tud lenni, de esküvőkön is rendszeresen használom a LiveView élőkép módot).
Felhajtható kijelző
Általában az egyszerűbb modellekre jellemző az, hogy az LCD-t csak felfelé hajthatjuk, lefelé dönteni nem lehet. Ez a földhöz közeli képkészítést, valamint a szelfi fotózást, vagy vlogger jellegű szelfi videózást segíti (igaz, utóbbi esethez azért nem árt, ha van külső mikrofon csatlakozó is).
Le- és felhajtható kijelző
Sok esetben találkozunk olyan megoldással, amely a hátsó kijelzőnél lehetővé teszi a felfelé döntést és a lefelé hajtást is. Ezeknél a modelleknél sokszor a felfelé döntés megáll nagyjából 100-120 foknál, azaz nem tudjuk teljesen felhajtani a szelfizést elősegítendő. Ezt inkább a lefelé hajtás során érhetjük el, de jó ha tudjuk, hogy nem minden fel-le hajtható LCD-t kínáló modellnél tudjuk ennyire lehajtani a kijelzőt!
Az így lefelé hajtott LCD jó lehet a szelfi fotózásnál, viszont a magasabb szintű vlogger videózást nem igen segíti, hiszen ezt sokszor valamilyen módon felfogatott géppel végzik (pl. autó szélvédőre rögzítve, vagy gimbalon), amelynél pont a gép rögzítését megoldó eszköz fog belelógni az élőképbe, így nem láthatjuk azt teljes mivoltában.
Van azonban komoly előnye is a fel-le dönthető kijelzőknek, ez pedig a fej fölüli fotózás esete, ilyenkor ugyanis nem kell sokat bajlódni az LCD-vel, egyetlen mozdulattal, pillanatok alatt lehajthatjuk azt és már fotózhatunk is. Amikor tesztre kapok egy ilyen jellegű kijelzővel szerelt gépet, mindig érzem, hogy mennyivel gyorsabb és praktikusabb ez a módszer a fej fölüli fotózás esetében, mint a kihajtható kivitel.
Raádásul ezeket a fel-le hajtható kijelzőket már komolyabb igénybevételre kitett gépeknél is elérhetünk (lásd a korábban említett Nikon D850).
Hátránya az ilyen – csak fel és lefelé dönthető – kijelző mechanikának, hogy speciális eseteket nem segít, így például ha egy szűk helyről kell enteriőr fotót készíteni, akkor nem állíthatjuk a gépet sarokba, hogy kihajtott kijelzővel élőkép módban ellenőrizzük a beállításokat (valóban ritka helyzet, de már volt szükségem ilyenre, ekkor jól jött a kihajtható LCD), de ugyanígy alkalmatlan portré állású gépnél a kijelző felfelé döntésére, hiszen ez esetben a géptesthez képest felfelé döntés a gyakorlatban oldalra döntést eredményez, ami nem hogy segítene a helyzeten, hanem még ront is. Tipikus példája ennek a derékmagasságból, vagy lentebbről történő portrézás (természetesen portré orientációval).
Le- és felhajtható, valamint oldalra is dönthető kijelző
Valamilyen szinten hibridnek tekinthető az a megoldás, amely a fel-le dönthető kijelző kialakításból ered, de a fel-le döntés hiányosságát hidalja át egy oldalsó irányba döntés plusz lehetőségével.
Ilyet egyelőre kevés gép kínál, elsőként a Fujifilm X-H1-ben láthattuk ezt, de már a Panasonic is alkalmazza az S1 szériájánál.
Ezzel gyakorlatilag ugyanazokat a lehetőségeket adja a fotós kezébe, mint egy kihajtható és elforgatható kijelző, viszont gyorsabb mozgatási lehetőséggel. Persze álló orientációjú gépnél csak az egyik irányban tudjuk megtenni azt, hogy lentről fotózzunk, illetve a fej fölüli fotózásnál pedig pont a másik irány lesz az, ami segít, de mindenképpen többet nyújt ez a mód, mint a csak le-fel dönthető LCD-k. Persze hozzá kell gyorsan tennünk, hogy a teljes lehajtás hiánya itt is problémát okozhat a vlogger jellegű videókészítés során, de ez a komolyabb gépeknél a HDMI kimenetre kötött külső monitorral áthidalható.
Konklúzió
Mint láthattuk, a kihajtható/dönthető kijelzők esetében sem mondhatjuk egyik megoldásra azt, hogy ideális lenne minden helyzetben. Felhasználástól függően lehet egyik, vagy a másik szerencsésebb, vagy éppen praktikusabb. De ne essünk kétségbe akkor se, ha „csak” fel-le hajtható LCD-je van a gépünknek és álló gépállásnál kell például termékfotókat készíteni. Ez esetben használjuk a Wi-Fi-s élőkép módot, így áthidalható a nem tökéletesen flexibilis kijelző.
S hogy mit hoz a jövő? Valószínűleg a profi gépeknél maximum a fel-le hajthatóságig (esetleg a Panasonic példáján a fel-le és oldalt hajthatóságig) jut majd el a dolog, a teljesen kihajtható kijelzők maradnak a most is elérhető szegmensekben.
