Kipróbáltuk: Canon EOS M50 (teszt)

0

Értékelés

A Canon ügyesen bővítette tovább MILC szegmensét, így most már az igen olcsó belépőszintű EOS M100 és a vastagabb bukszát igénylő, de okosabb EOS M5 között is van lehetőségünk APS-C szenzoros tükör nélküli gépre beruházni, méghozzá az EOS M5-nél nem sokkal kevesebbet tudó vázra. Az EOS M50-nek persze szükségszerűen kevesebbet kell(ene) tudnia az M5-nél, ha már egyszer árban alatta van, ilyen azonban nem igazán van.

A fókuszrendszere remek, fejlettebb, mint az M5-é, a képérzékelő ugyanaz, tehát zajban sem kell rosszabbra számítanunk, a sorozat sebesség is rendben van, sőt, még az M5-nél is jobb, ráadásul az Ultra HD videózás is megvan, amit az M5 még nem tud.

Szolgáltatások terén sem kell szégyenkeznie az M50-nek, igazság szerint amit az M5 nem tud, azt az M50 sem, és amit az M50 nem tud (panoráma összefűzés, HDR kreatív módban, multiexpó, időzített sorozat time-lapse-hez, stb.) azokat az M5 sem. Egyedül a kezelés terén kell kompromisszumra kényszerülnünk az egyetlen vezérlőtárcsás kialakítás miatt (az M5 ezen felül expozíció tárcsát is kínál, illetve az üzemmód tárcsája rögzíthető).

Így aztán az az érdekes helyzet állt elő, hogy amíg az M5 utóda nem jelenik meg, addig az M50 lehet, hogy jobb választás is lesz, ha nem igényeljük a dupla vezérlőtárcsás kezelést.

A Canon EOS M50 váz ára cikkünk megjelenésekor bruttó 190 ezer Ft, ami az EOS 800D-nél is kedvezőbb ár!

Az EF-M 15-45mm f/3,5-6,3 IS STM objektívet tartalmazó kitért bruttó 225 ezer Ft-ot, az EF-M 18-150mm f/3,5-6,3 IS STM utazózoomot kínáló szettért pedig bruttó 305 ezer Ft-ot kell fizetnünk.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • APS-C szenzorméret
  • Kiváló felbontás
  • Magas érzékenységnél is jó zajkezelés
  • Maximalizálható automatikus érzékenység beállítás
  • Paraméterezhető zajszűrés, több expozíciós zajszűrés lehetősége
  • Képérzékelő automatikus pormentesítése
  • Veszteségmentes és enyhén veszteségesen tömörített RAW formátum is elérhető
  • Gyors Dual Pixel AF
  • AF segédfény
  • Kiváló felbontású elektronikus kereső (EVF)
  • Jó felbontású 3″-os, kihajtható, elfordítható dönthető LCD
  • Érintésérzékeny LCD
  • Fókuszpont váltása az LCD érintésével az EVF használatakor is
  • Segédrács, hisztogram az LCD-n
  • Kiégett részek jelzése
  • Ki/bekapcsolható expozíció szimuláció élőképen
  • Fordítást és döntést is jelző virtuális horizont
  • Jó kézi élességállítás kiváló nagyítás mellett
  • Egyéni mentési beállítás a módválasztó tárcsán (C)
  • Vakupapucs
  • Kézi vakuteljesítmény beállítás (de csak 3 lépésben)
  • Saját menü szerkesztése 5 lapon
  • Finomhangolható fehéregyensúlyok (egyedi fehér-egyensúly is)
  • Gyors sorozat (közel 10 kép/mp)
  • Ultra HD videofelvétel, sztereo hanggal, felvétel közbeni fókuszpont váltással, akár manuális üzemmóddal
  • Time-lapse videó akár Ultra HD felbontásban, slow-motion HD felbontásban
  • Mikrofon bemenet
  • Videók vágása, képkockák kimentése gépen belül
  • Expozíció sorozat, mely önkioldóval kombinálható
  • Felvétel és lejátszás hisztogram (R,G,B felosztásban is), kiégett részek villogtathatók lejátszáskor
  • Felvétel prioritásos vezérlés
  • Peremsötétedés, kromatikus aberráció és diffrakció korrekció
  • Megvilágítás optimalizáció
  • Kétféle erősségű csúcsfény árnyalat elsőbbség a csúcsfények megőrzésére (JPEG-nél)
  • 5 programozható gomb
  • sRGB és Adobe RGB színtér is választható
  • Gépen belüli RAW konverzió, akár egyszerre több kép konvertálásával
  • Bluetooth és Wi-Fi funkció (vezeték nélküli távvezérlési lehetőséggel)
  • HDMI kimenet
  • Jó sebességű kártyaírás, UHS-I átvitel támogatása
  • Magyar nyelvű menürendszer
  • Expozíció sorozat csak 3 képig érhető el
  • Max. 1/4000 mp-es zársebesség
  • Canon DSLR-ekkel szemben nincs kisebb felbontású mRAW és sRAW
  • Csak egy vezérlőtárcsa
  • Nincs időzített sorozat
  • Nincs panoráma mód
  • UHS-II átviteli módot nem támogatja a gép
  • Csak hozzávetőleges akkuállapot visszajelzés, nincs százalékos érték
  • A megvilágítás optimalizáció és a csúcsfény elsőbbség együtt nem használható
  • Vakupapucsban lévő vaku AF segédfénye nem használható
  • HDR mód csak automata üzemmódként használható, fehéregyensúly sem állítható
  • Állványra helyezett gépnél akku nem cserélhető, memóriakártya is csak kisebb talpak esetében

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • szoftver CD
  • használati útmutatók
  • lítium-ion akkumulátor (LP-E12)
  • hálózati akkutöltő és kábel (LC-E12)
  • nyakpánt
  • vázsapka

A fényképezőgépet az Canon magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A tesztfotókat az EF-M 15-45mm f/3,5-6,3 IS STM és az EF-M 18-150mm f/3,5-6,3 IS STM objektívekkel készítettük.

Canon EOS M50 tesztfotók