Kipróbáltuk: Canon EOS M50 (teszt)

0
9 493

Bevezetés, különbségek

Sokszor leírtuk már, de még egyszer utoljára hadd azzal kezdjük, hogy milyen a viszonya a MILC, azaz tükör nélküli cserélhető objektíves fényképezőgépekhez a Canonnak.

Amikor a Panasonic és az Olympus 2009-ben megalkották ezt a szegmenst, valószínűleg sok gyártó nem hitt benne. Ugyan mi értelme lenne a népszerű DSLR-ek mellé egy kompaktokra hajazó kis szenzoros géppel megjelenni a piacon.
Ennél azonban sokkal nyitottabb szemmel kellett volna nézni a világot és észrevenni a lehetőséget ebben a szegmensben, jelesül azt, hogy nem kell nagy méret ahhoz, hogy jó képminőség legyen elérhető – oh és igen, nem kell ragaszkodni a NégyHarmados szenzormérethez sem.

Az Olympus és a Panasonic után a Sony időben lépett, még 2010-ben kihozták az APS-C szenzoros MILC vonalukat, amelyet párhuzamosan futtattak a félig áteresztő tükrös SLT rendszerükkel, később 2013-ban pedig kijöttek az első full-frame szenzoros MILC-cel (Alpha 7), amely széria a 36×24 mm-es szenzora miatt ma is egyedülállónak számít (leszámítva néhány méregdrága Leica gépet).

A Nikon sem sokat teketóriázott, 2011-ben mutatta be első MILC gépeit, méghozzá rögtön kettőt: az 1″ szenzort használó 1 J1-et és 1 V1-et. Bár eleinte úgy tűnt, hogy az 1″ szenzorméret elegendő lesz és kellően kis méretű gépeket lehet ennek köszönhetően létrehozni, a mikro NégyHarmad végül sikeresebb lett, ott több tartalék maradt a nagy felbontású szenzorok kifejlesztéséhez, az 1″-nál pedig már a 14 Mpixel is kissé kompromisszumos volt. Pedig a Nikon bőséges objektív kínálatot alkotott a Nikon 1-es rendszeréhez, azt nem lehet rájuk fogni, hogy csupán néhány objektívtől és pár váztól várták volna a megváltást. Sajnos mára ez a rendszer kvázi kihalt, az utolsó modellt több, mint három éve jelentették be és a piacon már csak 2 változat kapható.

Időrendben haladva itt kellene megemlíteni a Pentaxot, akik szintén 2011-ben hozták ki első MILC gépüket, ők még a Nikonnál is nagyobbat álmodtak, pontosabban kisebbet, ugyanis a kompakt gépekben alkalmazott 1/2,33″-os szenzort alkalmazták a Pentax Q rendszerükben. A mindössze négy modellt megélt sorozat nem is volt sikeres Japánon kívül.

A Fujifilm kicsit kivárt, 2012-ben jelent meg az X-Pro1 gépével, ami szintén APS-C szenzor köré épül. Jóllehet, a Fujifilmnek nem is nagyon volt DSLR a palettáján, így kvázi nem volt sok vesztenivalójuk. Kipróbálták magukat, mit tudnak elérni egy prémium MILC szegmenssel. Persze még abban az évben jött a belépő szintű sorozat első darabja is. Most pedig már a középformátumban is jeleskednek.

Az egyik legtovább váró gyártó pedig pont a Canon volt, igaz, csak fél évvel később jöttek ki az első modelljükkel, mint a Fujifilm. Azonban a belépőszintű Canon EOS M-hez jó pár évig csak pár objektívet kínált a japán gyártó, ráadásul közel 3 évig nem is jelentkeztek új vázzal (időközben volt egy EOS M2, de azt csak a Japánban értékesítették). 2015-ben aztán jött az EOS M3, ami már ígéretesebbnek mutatkozott, de még mindig az egyszerűbb Hybrid CMOS AF élességállítást használta, ami kompaktosan lassúnak bizonyult. A dolog pikantériája, hogy 2013 óta a Canon rendelkezik a Dual Pixel CMOS AF fázis-különbség érzékelő képpontokat tartalmazó APS-C CMOS szenzorával, amelyet még az EOS 70D-ben mutatott be, de a rá két évre megjelenő MILC nem kaphatta meg ezt a technológiát, pedig a csak LCD keresőt kínáló modellnek erre komoly szüksége lett volna. Talán a Canon attól félt, hogy túl sok DSLR látja majd kárát, ha túl jó MILC-cel lépnek a piacra – bár hozzá kell tennünk, az EOS M3 akkor sem veszélyeztette volna az EOS 70D eladásokat, ha a gyors Dual Pixel CMOS AF-et kínálta volna, ugyanis teljesen más piaci szegmensnek készültek (képességeikben is jelentős eltérés volt).

Nagyjából ekkorra tehető, hogy a Canon észbe kapott és kezdte komolyan venni a MILC vonalat, hiszen még ez év végén megjelent a belépőszintre pozicionált, kedvező árú EOS M10, majd pedig a következő évben, azaz 2016 szeptemberében bejelentették az EOS M5-öt, amely már valóban remek masina lett: megkapta a gyors Dual Pixel CMOS AF fókuszrendszert, kínált elektronikus keresőt, jól használható kezelőszerveket, és az APS-C szenzoros DSLR-ekkel megegyező felbontást (kvázi ugyanazt a szenzort használta, mint az EOS 80D).

A következő év elején jött a ki az elektronikus kereső nélküli, de kezelhetőségében és szolgáltatásaiban az EOS M5-tel vetekedő EOS M6, ami már tényleg azt mutatta, hogy a Canon nem hagyja veszni a MILC-re áhítozó Canon fanokat. Bizony jól is tette, hogy kihozta ezt a modellt is, hiszen nem mindenkinek van szüksége az elektronikus keresőre, amelynek elhagyásával a váz jóval kedvezőbb áron volt beszerezhető. Jelenleg az EOS M5-ért 300 ezer Ft-ot kérnek, de az EOS M6-at megkapjuk 200 ezer Ft-ért.

Tavaly nyár végén a belépőszintet frissítette a Canon az EOS M100-zal, amely képességeiben, kezelésében az EOS 1xxxD DSLR vonaléhoz hasonlítható, viszont már ez a váz is 24 Mpixel felbontású, Dual Pixel CMOS AF gyors élességállítású szenzorral rendelkezik.

Cikkünk tárgya, az EOS M50 ezt követően kb. fél évvel jelent meg, azaz idén tavasszal. Külsőben leginkább az EOS M5-re hajaz, hiszen rendelkezik elektronikus keresővel és kényelmes markolattal is, használhatóságában viszont inkább az EOS xxxD szériához hasonlítható, mivel csak egyetlen vezérlőtárcsája van, így kezelése nem annyira könnyed, mint az M5-é (és az M6-é, no meg mint az EOS xxD DSLR-eké).

Bár azt gondolhatnánk, hogy képességeiben az új M50 alulmarad majd az M5-tel szemben, ez nem így van. Az EOS M50 lett ugyanis az első Canon MILC, amelyik 4k videofelvételt kínál. S mivel külső mikrofont is csatlakoztathatunk a géphez, nem véletlen, hogy a Canon elsősorban erre támaszkodva igyekszik népszerűsíteni az M50-et, így vloggereknek is ajánlva.

Nézzük tehát, hogy mire számíthatunk a Canon EOS M50-től:

A Canon EOS M50 főbb tulajdonságai:

  • 24,2 megapixeles APS-C CMOS szenzor
  • ISO100-25600 érzékenység, 1/3 Fé lépésekben
  • DiG!C 8 feldolgozórendszer
  • Dual Pixel CMOS AF fókuszrendszer (fázis-különbség érzékeléssel támogatott kontraszt alapú AF), 143 (13×11) fókuszmezővel, vízszintesen 88%, függőlegesen 100% képmező lefedettséggel (elérhető az EF-M 18-150mm f/3,5-6,3 IS STM, EF-M 28mm f/3,5 Macro IS STM, EF-M 55-200mm f4,5-6,3 IS STM és néhány EF-S és EF objektívvel)
  • -2 Fé AF érzékenység
  • az EOS M5-énél hatékonyabb témakövető fókusz
  • arcfelismerés, szem érzékeléssel: fókusz a közelebbi szemre, de ez felülbírálható (csak egyszeri fotó módban érhető el, sorozatnál és videónál nem)
  • kis méretű fókuszkeretnél folyamatos AF sorozatfelvételnél
  • 5×5-ös több mezős zóna AF (EOS M5-nél 3×3-as)
  • 3″-os, 1,04 millió képpontos, kihajtható és elforgatható, érintésérzékeny LCD
  • 2,36 millió képpontos elektronikus kereső
  • 7,4 vagy 10 kép/mp sorozat sebesség, előbbi folyamatos élességállítással
  • optikai hibák szoftveres korrekciója
  • automatikus megvilágítás optimalizálás, csúcsfények védelme, a korábbinál is hatékonyabban (főképp arcbőrnél)
  • újraparaméterezett élesítés
  • CR3 RAW formátum, 14 bites színmélységgel, a CR3-énél 30-40%-kal kisebb mérettel
  • vakupapucs külső vakunak, 1/200 mp vakuszinkron idő
  • Ultra HD vagy Full HD videó, előbbi max. 25 kép/mp, utóbbi 24/25/30/50/60 kocka/mp sebességgel
  • mikrofon bemenet
  • fotók készítése videofelvétel közben
  • 8 Mpixeles képek kimentése 4k videóból, akár képkivágással
  • 4×-s lassítású slow-motion videó HD (1280×720 pixel) felbontásban
  • 4k (Ultra HD) vagy Full HD felbontású time-lapse (időzített sorozatból összeállított videó) rögzítés
  • HDR képküldés HDMI kimeneten (a video nem HDR)
  • Wi-Fi, Bluetooth, NFC, fényképezőgép vezérlése okostelefonról, képek átküldése vezeték nélkül, akár fotózás közben is automatikusan
  • automatikus képszinkronizálás számítógéppel

A részletes specifikációt természetesen továbbra is a fényképezőgép adatlapja tartalmazza, amelyet érdemes a cikk tovább olvasása előtt áttanulmányozni, sok alapadatot ugyanis nem fogunk itt újra megemlíteni.