Kipróbáltuk: Casio EXILIM EX-F1 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Azt hiszem, mindenféle elfogultság nélkül, hogy ódákat kellene zengnem a gépről. Kényelmes, jó felépítésű, kiváló képminőségű, kellően gyors és olyan szolgáltatásokat képes felvonultatni, amelyek mellett bármelyik kompakt elbújhat, de még a DSLR-ek is pironkodhatnak. Aki számára fontos a szinte korlátok nélküli sorozat és videóminőség, illetve sebesség, az jelenleg nem talál ennél jobb megoldást.

„Elfogultság nélkül”, írtam az előbb. Ez azonban már nem igaz, hiszen időközben elfogult lettem a Casio EXILIM EX-F1 felé. Leszámítva azt a néhány lefagyást, abszolút pozitív emlékeim maradtak a fényképezőgépről, amit az sem rontott számottevően, hogy a tejszínhabos körítés tetejére nem csak csokidara, de néhány apró légypiszok is került. Gondolok itt a nem túl szépre sikerült menüre, és annak hazai fordítására, a számomra kényelmetlen EVF keresőképre, és az ND szűrő hátrányaira. Az adatlapon a hihetetlen videóképességek is jól mutatnak, de a gyakorlatban azért számos probléma felvetődik majd, kezdve a megfelelő világítástól, a fájlok erős tömörítéséig és elég kis képméretéig. De ne legyünk telhetetlenek, aki ezt a gépet választja bizonyára számol a buktatóival is – vagy ha nem hamar szembesül vele – és azzal is tisztában kell legyen, hogy ez csupán az első fecske. Az első fecske azon digitális készülékek sorából, melyek valóban összemossák a határvonalat fényképezőgép a videokamera között. A Full HD felbontás, vagy az eddig csak a profi camcorderekben meglévő gyors felvétel karnyújtásnyi közelségbe került. Erősen tömörítve és apró mozgóképecskék formájában, de aki áldozni szeretne ezekre, megteheti. Az sem elhanyagolható, hogy az EX-F1 emellett olyan fotós szolgáltatásokat is felvonultat, amik csak önmagukban is a jelenlegi mezőny kiemelkedő tagjává avatnák. Nem sűrűn látunk például előfelvételi sorozatokat, vagy mozgásdetektoros expozíció indítást a megjelenő fényképezőgépekben.

A Casio jelen csúcsmodellje, olyan, mint egy hagyma, ha sorra eltávolítjuk a fedőrétegeket, még mindig hagymát találunk alatta. Ha eldobjuk az átlag feletti videóképességeket, a kiemelkedő sorozat szolgáltatásokat, és az egyedi funkciókat, még úgy is egy nagyszerű ultrazoom fényképezőgépet kapunk, 12x-es optikai zoomal, stabilizátorral, jó képminőséggel, kategóriájában alacsony zajszinttel, és épp elég nagy felbontással (6 Mpixel) ahhoz, hogy nagyobb nyomatokat is készíthessünk felvételeiből.

Nem tudom a hazai, árérzékeny vásárlóréteg mennyire lesz vevő erre a gépre, de kiemelkedő képességei elvitathatatlanok. Kiemelkedő ára is, ami a cikk írásának idején alulról veri a 200 000 forintot. Persze bruttóban, de ez akkor is már a DSLR fényképezőgépek terepe és nem a csúcskompaktoké. A Casio üdvöskéje viszont a csúcskompaktok jelenlegi csúcsa. Cseppet sem érzem túlzónak, ha azt mondom: Igen, ez most a legjobb „kompakt” digitális fényképezőgép.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Kiváló képminőség
  • Alacsony zajszint
  • Szinte láthatatlan képsarki sötétedés
  • RAW formátum
  • 12x zoomátfogás
  • Szenzor elmozdításos stabilizátor
  • Kényelmes, stabil fogás
  • Jó kontrasztot, színeket és felbontást adó LCD kijelző
  • LCD prioritás funkció
  • Gyorsmenü a fontosabb beállításokhoz
  • A legfontosabb felvételi módok külön kezelőszerveket kaptak
  • Elektronikus zoom/fókusz gyűrű
  • Full HD videó, 60 fps sebességgel
  • Sztereó hangfelvétel
  • Külső mikrofon bemenet
  • Háttérfény korrekció
  • 300/600/1200 fps mozgókép sebességek
  • Videószerkesztési eszközök
  • Állókép mentése mozgóképből
  • Akár 60 kép/mp-es sorozat, teljes felbontásban
  • Előfelvételi mód
  • Lassított nézet mód
  • Villanófény sorozat
  • LED lámpa
  • Gyors vaku töltés
  • Fehéregyensúly és fókusz sorozat
  • Belépés és Kilépés CS módok
  • Kötegelt sorozat mentés
  • Digitális remegésszűrő
  • Digitális úsztatás
  • Utólagos WB és világosság állítás
  • Memóriába menthető beállítások
  • Dátum/idő képre nyomtatása
  • Beégés gyanús területek villogtatása nézőképnél
  • EVF fényereje is állítható
  • HDMI kimenet
  • Külső vakucsatlakozási lehetőség
  • A vezetékes távkioldó alaptartozék
  • Kiváló akku élettartam
  • Élőképes hisztogram
  • Magyar menü
  • A 6 megapixeles felbontás és az elsőre magasnak tűnő ár sokakat elriaszthat tőle
  • A stabilizátor hatásfoka nem túl impresszív
  • RAW-ban csak ISO200 érzékenységig használható
  • Nincs külön RAW, csak kombinált RAW+JPG
  • Kicsi az EVF keresőképe
  • Külön lejátszás és felvétel gomb
  • Kényelmesebb lett volna külön zoom és fókusz gyűrű
  • Valódi rekesz helyett ND szűrőt használ
  • A színhiba a rekesz „szűkítésével” sem csökkenthető
  • A gyors mozgóképek nagyon erős tömörítésűek
  • Néhol átgondolatlan, kusza menü
  • Több helyen érthetetlen magyar fordítás
  • Megmagyarázhatatlan lefagyások

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • Lítium-ion akkumulátor (NP-100)
  • Hálózati akkumulátor töltő (BC-100L)
  • Hálózati kábel
  • USB kábel
  • AV kábel
  • Vállpánt
  • Napellenző
  • Objektívvédő sapka
  • Vezetékes távkioldó

A teszthez a fényképezőgépet a Casio hazai képviseletétől kaptuk. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Casio EXILIM EX-F1 fényképezőgéppel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltök az ekvivalens gyújtótávolságot és az érzékenységet. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak, és minden tekintetben módosítatlanok.