Kipróbáltuk: Casio EXILIM EX-F1 teszt

0

Mért értékek.

A Casio EXILIM EX-F1 összességében gyors gépnek mondható, bár néhány szempontból van mit faragni a sebességen. Az egyik ilyen szempont a bekapcsolás utáni készenléti idő. Méréseink szerint 4,1 mp után jelent meg az élőkép a kijelzőn, ami nem túl fürge teljesítmény. Szerencsére időközben a Casio új firmware-t adott ki a géphez, amely gyorsabb bekapcsolási időt ígér. Mi azonban még a régi, gyári szoftverrel próbáltuk ki. Az első kép elkészítése ennek megfelelően szintén lassúcska. Kézi fókuszt állítottunk, vagyis nem vártunk az élességállításra, és így sikerül a bekapcsolástól számítva 5,3 mp-es eredményt elérnünk. Picit javíthatnának a visszajátszás módba kapcsolás idején is, ami közel 1 mp, bár nem ez keseríti majd meg életünket.

Mindezeket leszámítva egy gyors gépet kaptam kezeim közé, hiszen a visszajátszott képek közti lapozás 0,1 mp körüli, ha pedig a gombot nyomva tartva folyamatos lapozásra váltunk 8,8 képet léphetünk át másodpercenként.

A autofókusz kategóriájának megfelelően teljesített. Általánosságban 0,5-0,7 mp között talált élességet jobb fényviszonyok között. Nagylátószögnél ez az érték inkább 0,5 mp, míg tele állásban az utóbbihoz tendál. Ha sötétben próbáltam megizzasztani a gépet, nagyjából 0,7-1 mp közötti eredményeket produkált. A leghosszabb fókusz állítás 1,1 mp volt. A shutter lag, vagyis a zárkésleltetés a mai gépektől elvárhatóan nagyon alacsony, mindössze 0,08 mp. Ez gyakorlatilag az exponáló gomb teljes lenyomása és az valódi expozíció kezdete közti várakozási idő, nem számítva az autofókuszt és a fénymérést.

Ha kézi élességállítást használunk, két felvétel között 1,7 mp-nek kell eltelnie, egy 60 képes, teljes felbontású JPG sorozat pedig 5,5 MB/mp írási sebességgel kerül egy gyorsabb memóriakártyára. Valamivel lassabb memóriáknál nagyjából 20%-al csökken az írási sebesség, de ez erősen kártyafüggő. Annyi azért elmondható, hogy egy 60 képes JPEG sorozat hozzávetőlegesen 15-18 mp alatt mentődik a kártyára. Sajnos eközben a géppel nem készíthetünk újabb felvételeket, meg kell várnunk a mentés végét.

Mért értékek
Bekapcsolástól az első felvétel elkészítéséig szükséges
idő (MF)
5,3 mp (eredeti firmware-el)
Bekapcsolástól az élőkép megjelenéséig eltelt idő 4,1 mp (eredeti firmware-el)
A kép megjelenéséig eltelt idő felvételbõl
lejátszásba kapcsoláskor
0,9 mp
Képlapozás 0,1 mp
Képváltás max. sebessége lejátszáskor
(4GB SanDisk Extreme SDHC kártyával)
8,8 kép/mp
nagylátószög tele makró
Fókuszálás ideje 0,5-0,6 mp
max. 1,1 mp (AF segédfénnyel)
0,7-1,0 mp
max. 1,1 mp (AF segédfénnyel)
0,7-0,9 mp
Zárkésleltetési idõ (shutter
lag)
0,08 mp
Két felvétel között szükséges idő (MF) 1,7 mp
Vaku feltöltéséhez szükséges idő átlag: 2-3 mp
max. 9 mp
Vaku távolsága optikai tengelytől 7 cm
Nagysebességû Elõfelvétel Villanófény
Sorozat sebessége
(megegyezik a névleges értkekkel)
1-60 kép/mp 1-60 kép/mp Vakuval: 1-7 kép/mp
LED fénnyel: 10-60 kép/mp
Kártyaírás sebessége 5500 KByte/mp SanDisk Extreme Ducati SDHC kártyával 4500 KByte/mp Panasonic Super High Speed SD kártyával
Finom Normal Gazdaságos
JPEG kép minősége 94% 85%
nagylátószög tele
Torzítás 0,4%
hordótorzítás
0,3%
párnatorzítás
Vignettálás 0,6% 0,6%
Legnagyobb nagyítású makró szélessége 36 mm ekv.;5 cm munkatávolság (frontlencsétől)
68 x 50 mm
41 pixel/mm