Kipróbáltuk: Fujifilm FinePix S8000fd teszt

0

Felépítés I.

A hasonló képességekkel rendelkező fényképezőgépekhez képest két téren próbálja felhívni magára a figyelmet a Fujifilm FinePix S8000fd. Egyrészt az átlagnál nagyobb látószöget kínál (bár az Olympus SP-560UZ-je és a Panasonic DMC-FZ18-a is hasonló), másrészt olcsóbb a konkurens modelleknél. A gyártó nem a 100 000 forint körüli csúcskompakt kategóriát, hanem az egyel alatta lévő középszintű ultrazoom szériáját frissítette ilyen formán. Az alap tehát – első ránézésre – nem a népszerű S6500-S9500 vonal, hanem az egy lépéssel alattuk lévő S5600-S5700 széria, így például a Fujifilm saját fejlesztésű SuperCCD érzékelőjét, vagy a RAW formátumot ebben a gépben nem találjuk meg. Van azonban helyette egyéb ínycsiklandozó újdonság. Vegyük is sorra őket, mondjuk a kategória korábbi típusával a FinePix S5700-zal összevetve. A hasonlítás csak annyiban sántít, hogy az S8000fd-vel egy időben jelent meg az S5800, amely a valódi utód, tesztalanyunk viszont egyfajta kakukktojás, amelynek felmenőit azért az S5x00 szériánál kell keresnünk.

Változások

A Fujifilm FinePix S5700 és a
S8000fd közötti főbb különbségek
Fijufilm FinePix S5700 Fijufilm FinePix S8000fd
Érzékelõ 1/2,5″ CCD 1/2,35″ CCD
Tényleges felbontás 7,1 megapixel 8,0 megapixel
Képméretek (csak a különbözõk) 3072 x 2304 (4:3)
3072 x 2048 (3:2)
3264 x 2448 (4:3)
3264 x 2176 (3:2)
Zoomátfogás 10x (38-380 mm ekv.) 18x (27-486 mm ekv.)
Stabilizátor nincs van
Fényerõ 1:3,5-3,7 1:2,8-4,5
Fókusz tartomány normál: 0,3 m-végtelen (N); 1 m
-végtelen (T)
makró: 0,04 m-3 m (N); 0,6 m – 3 m (T)
szuper makró: 0,01 m – 1 m
normál: 0,7 m-végtelen (N); 1,5 m -végtelen
(T)
makró: 0,1 m-0,8 m (N); 1,2 m – 3,6 m (T)
szuper makró: 0,01 m – 0,1 m
Digitális zoom 4,8x 5,1x
Rekeszértékek F3,5-13,6 F2,8-8,0
Záridõ 4-1/1000 mp 4-1/2000 mp
Érzékenység ISO64-1600 ISO64-1600 (3200-6400*)
(*max. 4 megapixelen)
Témaprogramok Természetes fény, Természetes, Portré, Tájkép,
Sport, Éjszakai, Tûzijáték, Naplemente, Hó,
Tengerpart, Múzeum, Party, Virág, Szöveg
Természetes fény, Természetes, Portré, Tájkép,
Sport, Éjszakai, Tûzijáték, Naplemente, Hó,
Tengerpart, Múzeum, Party, Virág, Szöveg, Aukció
Arcfelismerés nincs van
Sorozat Top3: 1,4 kép/mp, max 3 kép
Long period: 0,6 kép/mp, kártya kapacitása
Top3: 1,5 kép/mp, max 3 kép
Long period: 0,5 kép/mp, kártya kapacitása
High speed (4 Mpx): 7 kép/mp, max 15 kép
Ultra high speed (2 Mpx): 15 kép/mp, max 15 kép
Belsõ memória kb. 27 MB kb. 58 MB
Tömeg 306 g 410 g
Méret 106,1 x 75,7 x 80,7 mm 111,3 x 78,2 x 79,3 mm
Egyéb szoftveres vörösszem eltávolítás
mikro elõnézeti képek visszajátszása

A bevezető alapján már nem titok a 18x-os zoomátfogás, amely az előző modell 10x-eséhez képest elég nagy ugrás. Ráadásul a FinaPix S5700 „éppenhogy nagylátószögéhez” képest itt valódit kapunk, ami például beltérben, kényelmesebbé teszi a gép használatát. A teljesen áttervezett objektív fényereje is közel 2/3 fényértékkel jobb nagylátószög pozícióban. Tele állásban már persze nem, de itt egy nagyobb gyújtótávolságú objektívről beszélünk.

Az ultrazoomok rajongóinak egyik megingathatatlan ellenérve mindig az a Fujifilm gépekkel szemben, hogy „nincs bennük stabilizátor”. Nos, ennek vége, nyugodtan kipipálhatják. A Fujifilm FinePix S8000fd, az első stabilizátoros fényképezőgép a gyártótól.

Haladni kell a korral, így a gép készítői nem hagyhatták el a kötelező felbontás növekedést sem. Az előd 7 megapixeléhez képest itt 8-at kapunk, amely manapság már tényleg alap elvárás a kategória vásárlóinak részéről. A felbontásnövekedéshez egy kissé nagyobb képérzékelő is dukál, így nagy az esély a képzaj szinten tartására. De erre néhány oldal múlva úgy is kitérek részletesebben. Szintén általános funkciónak számít már az arcfelismerő mód is, amelynek bevezetésében és elterjesztésében a Fujifilm is úttörő szerepet játszott, szóval csak folytatja a hagyományt.

Egy kicsit több képsorozat mód, gyors képfrissítésű, de csökkentett felbontású beállításokkal, és egy új témaprogram jellemzik még az S8000fd-t. Fél fényértéknyivel növelték a beállítható záridőtartományt és nem maradt ki a kötelező programok közül az érzékenység növelése sem, még akkor sem, ha a beállítható két magas értéket csak csökkentett felbontás mellett használhatjuk. Megnövelték a készülék beépített memóriáját is, több mint a duplájára, és kissé megnőtt a fényképezőgép tömege és mérete is.

Képérzékelő

Ahogy említettem a Fujifilm FinePix S8000fd-be a gyártó egyedi SuperCCD -je helyett egy hagyományos CCD képérzékelő került. Mérete 1/2,5”-ről 1/2,35”-re nőtt, a rajta lévő érzékelőhelyek száma pedig 8 megapixelre. A tényleges képalkotásra használt 8 millió pixel legfeljebb 3264 x 2448 képpontos fényképet jelent. A fotók oldalaránya jobbára 4:3, de akad egy 3:2 oldalarányú (3264 x 2176 pixeles) méret is, amely a kisfilmes arányokat idézi. Ennél a méretnél a keresőkép alját és tetejét kitakarja a gép.

Az érzékenység tartomány ugyanaz, mint a Fujifilm FinePix S5700-ban. ISO 64-től ISO 1600-ig állíthatjuk, egész fényértékenként. Lehetőségünk van azonban ennél nagyobb érzékenységek használatára is, nevezetesen az ISO 3200-ra és ISO 6400-ra. Az egyetlen megkötés, hogy a felbontás legfeljebb 4 megapixel lehet. Ha ezt nem választottuk ki előre a menüben, a magas érzékenység beállításánál a gép automatikusan 4 megapixelt használ majd. A, S és M felvételi módokban csak manuálisan beállított érzékenységi értéket használhatunk, de P módban már megjelennek az automata módok is. Három -féle automata érzékenységi opció közül választhatunk (Auto 400-800-1600), melyek egyben a gép által beállított maximum értéket jelentik. AUTO felvételi módokban csak ezek használhatók.

Optika

Az objektív fizikai gyújtótávolsága 4,7-84,2mm, ami kisfilmes értéken kb. 27-486mm-nek megfelelő látószöggel egyenértékű. Ebből már nem nehéz kiszámolnunk a sokat hangoztatott 18x-os (486/27=18) zoomátfogást. A konkurencia eddig megjelent 3 modellje mind 28-504mm es átfogást ad, tehát a Fujifilm FinePix S8000fd 27mm-e kissé szélesebb látószöget biztosít. A 27mm-es induló nagylátószög amúgy is ritkaságnak számít a kompakt digitális fényképezőgépek között, főleg 486mm-re karöltve. Ez ugyan kissé elmarad a konkurens modellek 504mm-étől, de képátlóban csak 0,2 fokos az elmaradás, míg a nagylátószög előnye átlósan 2 fok. Az optikai zoom mellett 5,1x digitális nagyítás is használható, amit előzőleg engedélyeznünk kell a menüben.

Az objektív fényereje 1:2,8-4,5. Ez nagylátószögnél határozottan jobb, mint a FinePix S5700 objektívnél megadott érték. Tele állásban rosszabb, de itt nem 380mm, hanem 486mm ekvivalens gyújtótávról beszélünk.

Az objektív teleszkópos rendszerű. Kikapcsolt állapotban a vázba húzódik, bekapcsolva pedig kb. 2,5 centire lóg ki a dupla tubus. Maximális zoomállásban elég komolyan, több mint 8 cm-re kinyúlik a vázból, amelynek teljes hossza így megközelíti a 16 cm-t. Az objektív védelmét kikapcsolt állapotban a mellékelt kupakkal oldhatjuk meg.

Az objektív frontlencséje körül lévő perem menetes, átmérője 38,1 mm, vagyis elvileg 38 mm-es szűrőket közvetlenül az objektívre csavarhatunk. Ennél nagyobb kiegészítőkkel (pl. konverterek) szívem szerint – a kényes teleszkópos mechanika miatt – nem foglalkoznék.

Sorozat fényképezés, videó

A Fujifilm FinePix S8000fd kétszer annyi sorozat módot kínál, mint az S5700, szám szerint négyet. Már ha nem számítom bele az expozíció sorozatot, amely ugyanabból a menüből választható. De maradjunk csak a normál képsorozatoknál. Az alábbiak válaszhatók:

  • Top 3: A Fujifilm gépekben már megszokott szolgáltatás. A gép viszonylag gyors egymásutánban készíti a képeket, majd a sorozat befejezése után az utolsó 3 fotót menti a kártyára. Akár maximális felbontásban és minőségben is készülhetnek a képek. A gyári specifikációk szerint a sebessége 1,5 kép/mp, az általunk mért érték 1,1 kép/mp volt (maximális képméretben és minőségben, Sandisk Extreme III SDHC kártyára).
  • Hosszú sorozat: A fényképezőgép lassabb sebességű sorozatot készít, akár maximális képméretben is, de a képek száma nem korlátozott, csupán memóriánk kapacitása szabhat neki gátat. A hivatalos sebesség 0,5 kép/mp, de ezúttal nagyon fontos a memóriakártya sebessége, hiszen nem a pufferben tárolódnak a képek, hanem folyamatosan kimenti őket a gép. Gyors Sandisk kártyákon a gyári értéknél jobbat, 0,64 kép/mp-es sebességet mértünk (10 képes sorozatok átlaga). A mérést egy Fujifilm xD memóriakártyával is elbégeztük. Ennél csupán a felét, 0,34 kép/mp-et kaptunk.
  • Top 15 (4M): Gyors sebességű sorozat, melynél az utolsó 15 kép kerül mentésre. A képméret 4 megapixelben korlátozott. A gyárilag megadott sebesség 7 kép/mp. Mi 6,4 kép/mp-et értünk el. Sajnos az érzékenység csak ISO 800-6400 között állítható.
  • Top 15 (2M): Hasonló az előzőhöz. Itt is folyamatos a sorozat, és csak az utolsó 15 képet menti a fényképezőgép. A maximált képméret 2 megapixel, de az elméleti sebesség 15 kép/mp, vagyis 1 mp alatt készül el az összes kép. Mérésünk tökéletesen igazolta a gyártó által megadott sebességet. Ezredmásodperc pontosan 15 kép készült az alatt az egy másodperc alatt. Az érzékenység ezúttal is ISO 800 és 6400 között lehet.

Ide sorolhatjuk még az előbb megemlített automatikus expozíció sorozatot, amely három képet jelent különböző expozíciós értékeken. Sajna kicsit körülményesen oldották meg, mert külön menüpont alatt állítható a lépésköz (1/3, 2/3, 1 Fé) és a sorozat aktiválása.

AVI videó (868 kbps)
640×480 pixel 30 fps; 0:12 mp; 11 MByte

A motoros objektív átka, hogy a zoom léptetőmotor „beleszólhat” a videó felvételbe. Ennek kiküszöbölésére a gyártók letiltják a mozgókép felvétel alatti zoomhasználatot. A FinePix S8000fd sem kivétel ez alól. A videózás megkezdése előtt beállíthatjuk a zoomállást, de közben nem módosítható. A fókusz távolsága is fix, de a fénymérés felvétel közben is működik.

A hangfelvétellel egybekötött mozgóképek 640 x 480, vagy 320 x 240 pixelesek lehetnek, 30 kép/mp-es kockaszámmal. A Motion JPEG kódolású fájlok AVI formátumban kerülnek a kártyára, mono hanggal. A tömörítésük kissé erős, vagyis kisebb fájlméretre, de némileg rosszabb képminőségre számíthatunk. A videónál a képstabilizátor is bekapcsolható.

Az elkészült fényképek mellé utólag, max. 30 másodperces hangjegyzetet készíthetünk.