Kipróbáltuk: Fujifilm GFX 50S – teszt

0

Értékelés

A Fujifilm a tavalyi Photokinán tett GFX bejelentésével egy új korszakot indított el, mégpedig a kedvező árú középformátumú MILC-ekét. Jóllehet, e kategóriában kevésbé tűnik fontosnak a méret, főleg egy műteremben használt masinánál, az azért nem mindegy, hogy a gépnek mennyi mozgó alkatrésze van, ami meghibásodhat.

A GFX 50S-nél nem ússzuk meg teljesen a mozgó alkatrészeket, hiszen a redőnyzár itt is megvan, de szükség esetén ez kiváltható a sznezor elektronikus zárával. Arra viszont számítani kell, hogy elektronikus zárnál vakut nem használhatunk, valamint a vibráló fények (fénycső, LED) nemkívánatos csíkozódást okoznak a képen.

A Fujifilm GFX 50D megmutatta, hogy 50 Mpixeles felbontásnál milyen részletgazdag képeket kaphatunk, még akár egy zoomobjektívtől is. Maga az 50 Mpixel nem számít különlegesnek, hiszen a Sony full-frame szenzoros MILC-ei és a Canon DSLR-jei között is találunk ilyen pixelszámút, azonban az azok által készített képek részletgazdagsága még fix gyújtótávolságú profi objektív használatakor is elmarad a Fujifilm GFX 50S zoomobjektívvel készült képeinek részletességétől.

A GFX 50S legnagyobb előnye tehát a hihetetlen részletgazdagság, amely a több ezer, vagy akár tízezer eurós digitális hátfalakéval vetekszik.

A vázat jól felvértezték szolgáltatásokkal, igaz, akadnak azért hiányzó lehetőségek, amelyeknek implementálása nem lett volna túl komplikált dolog (lásd távvezrlő szoftverből hiányzó expozíció sorozat készítés HDR-hez).

Kis csalódásra adhat okot a korunk gépeinél lassabb autofókusz, a csak átlagos kártyaírási sebesség és a maximum Full HD videorögzítés, ezeket viszont szépen ellensúlyozza a már említett kiváló felbontás, a lejátszás gombon kívül kényelmes és könnyű kezelés, valamint a relatív kis méret.

Mi igyekeztünk a lehető legtöbb helyzetben kipróbálni a gépet, próbálkoztunk sport jellegű fotózással (DTM, Forma 3), fotóztunk esküvőt (csak a kreatív fotózás), illetve készítettünk beltérben, állványról is képeket. Mindegyik esetben jól sikerültek a felvételek, egyedül a műtermi fotózás maradt ki, pedig vélhetően ez lesz a fő területe ennek a gépnek. A templomban, kevés fénynél történő fotózás során azonban az is bizonyítást nyert, hogy egy közepesen megvilágított műteremben sem lehet gond a fókusszal, így bátran ajánlható a GFX 50S profi műtermi gépnek is, ezt segíti a gép elejére helyezett vaku szinkron kimenet is.

A Fujifilm GFX 50S nyilvánvalóan nem tartozik az olcsó gépek közé, de ahhoz képest, hogy ez az első 50 Mpixeles középformátumú MILC, nincs plusz sarc az árban, hiszen kvázi annyiba kerül, mint a Pentax hasonló szenzoros DSLR-je.

Az igazán érdekes majd a következő modell lesz, ahol minden bizonnyal már 100 Mpixeles felbontást kapunk, s talán a szenzorra is integrálnak majd fázis-különbség érzékelőket, amelyek jelentősen meggyorsíthatják az élességállítást. De erre jó eséllyel legalább 3-4 évet várni kell még.

A váz ára 2,3 millió Ft, a Fujinon 32-64mm f/4 R LM WR objektívért 820 ezer Ft-ot, a GF 63mm f/2,8 R WR modellért 520 ezer Ft-ot, a GF 120mm f/4 Macro R LM-ért pedig 950 ezer Ft-ot kell leperkálni.

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Elképesztően jó részletgazdagság
  • Alacsony képzaj ISO6400-on is
  • ISO50-re is kiterjeszthető érzékenység (egy kis dinamika átfogás csökkenés árán)
  • Sok választható fókuszmező
  • Jó kézi élességállítás kiváló nagyítás mellett
  • Csúcsszint kijelzés kézi élességállításkor
  • 1/3 Fé lépésenként állítható érzékenység külön tárcsán, C állásban ISO102400 is elérhető
  • Maximalizálható automatikus érzékenység beállítás
  • +/-5 Fé tartományú expo korrekció
  • 1/4000 mp-es zársebesség érték is választható
  • Elektronikus zárral akár 1/16000 mp-es zársebesség
  • Igen hosszú maximális expozíciós idő (akár 60 perc)
  • Zársebesség és érzékenység beállító tárcsák, ki/bekapcsolható rögzítő gombbal
  • Sok kezelőszerv testreszabható
  • Kényelmes fogás, opcionális portré markolat
  • Aktív státuszkijelzés, szerkeszthető tartalommal
  • Lefelé dönthető és jobbra elfordítható hátsó LCD
  • Érintésérzékeny kezelés
  • Nagy képet adó, 3,69 millió képpontos elektronikus kereső
  • Finomhangolható fehéregyensúlyok (kézzel megadott színhőmérséklet is)
  • Expozíció sorozat lehetősége, akár önkioldóval kombinálva (HDR)
  • Time Lapse (időeltolásos) fotózás
  • FullHD videofelvétel
  • Mikrofon bemenet, fejhallgató kimenet
  • Két tengelyes virtuális horizont
  • Peremsötétedés korrekció
  • Vakupapucs és szinkron kábel csatlakozó
  • Gépen belüli RAW konverzió (pl. gyors megosztáshoz)
  • AdobeRGB színtér támogatása
  • Időjárásálló kialakítású fémváz
  • Wi-Fi funkció, távvezérelhetőséggel
  • HDMI kimenet
  • micro USB 3.0 csatlakozó
  • Százalék pontosságú akkumulátor töltöttség kijelzés
  • Dupla kártyafoglalat
  • Magyar nyelvű menürendszer
  • Mai MILC-eknél megszokottól elmaradó fókusz sebesség (de nem idegesítően lassú!)
  • Visszafogott kártyaírási sebesség (UHS-II-nél is max. 150 MB/s)
  • Sorozat sebesség csak 3 kép/mp
  • Csak max. Full HD videó
  • Elektronikus zárnál villódzó fénynél sávosodás (fénycső, LED)
  • Slow-motion videofelvétel nem lehetséges (bár ez a középformátumnál a kiolvasási sebesség miatt nem csoda)
  • ISO 50-nél a szokásosnál kisebb dinamika átfogás
  • A nagy pixelek ellenére átlagos full-frame géphez hasonló dinamika tartalék

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen kívül a következőket kapjuk:

  • 13,5 Wh energiatároló képességű NP-T125 li-ion akkumulátor
  • hálózati töltő
  • bajonett sapka
  • nyakpánt
  • USB kábel
  • kezelési útmutató és szoftver CD

A fényképezőgépet a Fujifilm magyarországi képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a Pixinfo.com működését. Köszönjük!

Tesztfotók

A fényképezőgéppel a következő objektíveket használva készítettünk tesztfotókat:

    GF 63mm f/2,8 R WR standard fix

  • GF 32-64mm f/4 R LM WR standard zoom
  • GF 120mm f/4 Macro

A képek a fényképezőgép alap beállításaival készültek, a veszteségmentes elforgatást leszámítva minden tekintetben módosítatlanok. A RAW fájlokat Adobe Lightroom v6.10.1-ben konvertáltuk alapbeállításokkal, Provia/Standard színprofilban (sRGB színtérben).

Fujifilm GFX 50S tesztfotók

Címlap kép: Nagy Tamás (www.panant.net)