Kipróbáltuk: HP Deskjet D4260 teszt

0

Mérések

Sebesség, minőség, tesztek

Méréseink idén is a korábbi évek hagyományait követték. A nyomtatót egyszínű szöveges dokumentummal, színes ábrával kombinált szöveges nyomattal és persze a fotónyomtatás terén is leteszteltük. Ehhez 10 x 15 cm-es és a maximális A4-es méreteket választottuk.

Ahogy a cikk elején említettem a Deskjet D4260 nem tipikusan fotónyomtató, inkább dokumentumnyomtatásra ajánlható, és ott jól meg is állta a helyét. Erősen fedett és éles szövegnyomtatot produkált, melynél csak közelről vehető észre a betűszélek érdessége. A végeredmény így is jobb lett, mint legutóbbi Epson tesztalanyunk munkája. Mindehhez normál beállítás mellett 11 másodpercre volt szüksége a D4260-nak, ami szintén jobb eredmény. Ha maximális nyomtatási minőséget választunk, már jóval tovább, 54 mp-ig kell várnunk.

Nyomtatott szöveg írásképe

Színes dokumentum részlete

Előnyét a színes ábrával kombinált szövegnél is megtartotta. Itt is jobb fedettséget, egyben kevesebb látható tintacseppet fedezhetünk fel a nyomatokon. A minőség persze nem vetekedhet a komolyabb árfekvésű társakkal, de kategóriájában tisztességesen megállja a helyét. A nyomtatási sebesség egy kicsit volt lassabb a sima szövegesnél. Ezúttal 15 mp-et mértünk normál, és 70-et maximális minőségnél.

Következett a fotónyomtatás, ami azért egy fokkal jobban megizzasztotta a készüléket, és minket is. Sajnos a nyomtatóhoz kapott HP 348 fotópatronnal – mely az alap cartridge cián, bíbor és sárga színeit egészíti ki – többszöri fejtisztítás és igazítás után sem sikerült csíkozásmentes képet készíteni. A fotónyomtatásra vonatkozó minőségi értékelésünk így nem lehet teljes, hiszen csak a tartozék HP 350 és 351 patronokkal kaptunk elfogadható minőséget. Röviden annyi mondható el erről a kombóról, hogy elfogadható minőségű fotónyomtatásra is alkalmas, de ha elsősorban ezért vásárolunk nyomtatót, nem biztos, hogy a D4260 lesz a legjobb választás. A mellékelt kép a fotópatronnal készült legjobb minőségű nyomat, HP Premium Plus szatén papírra. A kivágáson jól látszik, hogy itt nem annyira határozottak a finom részletek mint az Epson R285-nél és sokkal szemcsésebb a kép. Ezzel az összeállítással 372 mp alatt nyomtatott ki egy A4-es fotót és 105 mp alatt végzett a 10 x 15 cm-es színes és fekete-fehér felvételekkel. A mellékelt alap patronkészlettel kb. 11%-kal gyorsabb sebességet kaptunk. Mindezek az értékek természetesen a legjobb minőségi beállításra vonatkoznak.

HP Premium Plus Glossy

HP Advanced Photo

A vízállóság tekintetében ugyanaz mondható el, mint a múlt héten bemutatott Photosmart A826-nál. A legjobban a HP Advanced fotópapírok vizsgáztak. Ezeken a hordozókon jóval gyorsabban szárad a tinta és ellenáll a komolyabb nedvességnek is. Képminőség terén viszont a HP Premium Plus papírjaival járunk jobban, melyek a nedves környezetre sokkal allergiásabbak, így célszerű ezeket a képeket albumban, vagy bekeretezve tárolni.

A színtér vizsgálatot a colormanagement.hu végezte:

A színtér mérési teszt nem okozott különösebb meglepetést, eredményei nagyjából az árak alapán elvárható eredményt hozta. Az EPSON 4880 rendelkezett a legnagyobb gamuttal, ezt azonban a bekapcsolt colormanagement jelentősen lekorlátozza (ez lehet hibás beállítás eredménye is), illetve jól mutatja, hogy a nagy színtér kihasználásához a színhelyes nyomtatáshoz megfelelő (proof) szoftverre és beállításokra van szükség.
Kicsit csalódás az A3-as HP nyomtató gamut eredménye, egy ilyen értékű nyomtatótól jobb eredményt vártunk (beállítási hiba?), persze a nagy nyomtatási méret sokmindenért kárpótolhat. A HP PS Express is a mezőny végén ért célba, bár ez árát tekintve érthető is.
A többi nyomtató közel azonosan teljesített, közülük a választás inkább a hozzáadott szolgáltatások és ár/teljesítmény függvénye, és nem a maximális nyomtatható színtér alapján határozható meg.

sRGB:

AdobeRGB:

A nyomtató és a HP Preimum Plus Satin papír színtér profilja innen letölthető.

A 10 x 15 cm-es nyomatot 1200 dpi-vel szkenneltük be (Canon Lide20) a jobb láthatóság érdekében, amely így teljes terjedelmében megtekinthető. Vigyázat, igen nagy fájl (~24MB)!

képkivágás 1200 dpi-s szkenről

teljes kép

Méréseinknél a stoppert akkor indítottuk el, amikor a printer a nyomtatás első mozdulatát végezte (megkezdődött a lapbehúzás) és akkor állítottuk le, amikor az oldal legvége is leesett a tálcára. Az itt megadott értékek 1-1 lap nyomtatására vonatkoznak és nem tükrözik az egymás utáni több kép nyomtatás lap/perc sebességét.

Sebességek (zázójelben a max. minőség mellett mért adatok)
A4 fekete-fehér dokumentum 11 (54) mp
A4 színes dokumentum 15 (70) mp
10×15 cm fotó 106 mp
A4 fotó 5 perc 30 mp (6 perc 14 mp)

Kiegészítők

A nyomtató dobozában a következőket találjuk:

  • HP Deskjet D4260 nyomtató
  • 2 db tintatartály: HP 350 fekete (4,5 ml) és HP 351 cián, bíbor, sárga (3,5 ml)
  • Hálózati tápegység és kábel
  • Használati és üzembe helyezési útmutatók
  • Szoftver CD

Értékelés

Leszámítva a „patron mizériánkat” a HP Deskjet D4260 megállta a helyét mint dokumentum nyomtató és tulajdonképpen a fotónyomtatási képességei miatt sem kell messzire bujdokolnia. Jó minőségű, gyári fotópapírokon kellemes kinézetű nyomatok készíthetők otthoni fényképeinkből, amelyek egy albumban bőven megállják a helyüket.

A HP Deskjet D4260 egy olcsó, könnyen kezelhető, házi célra nagyszerűen használható nyomtató. Árfekvése miatt az olyan – ma már lassan alapnak számító – extrákat, mint a kártyaolvasó, vagy az LCD kijelző, elfelejthetjük. Ez a készülék szerényen meghúzza magát a PS mellett és ha egy-egy dokumentum oldalra, esetleg fotóra van szükségünk, könnyedén munkára foghatjuk.

A D4260 problémája csak annyi, hogy a tesztmezőnyben volt egy hasonló árfekvésű nyomtató is (Epson R285), amely a fotónyomtatás terén maradandóbbat alkotott – bár a szöveges nyomtatásnál elmaradt a HP minőségétől. Ha elsősorban dokumentum nyomtatásra keresünk nyomtatót, amivel időnként fotót is nyomtatnánk, akkor a HP DeskJet D4260 a jobb vétel, de ha inkább fotónyomtatás szerepel a tervezett feladatok között, kevés dokumentummal, akkor célszerűbb az Epsont választani.

A HP Deskjet D4260 ára bruttó 22 990 Ft.

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Jó minőségű dokumentumnyomtatás
  • Könnyen kezelhető
  • Olcsó
  • Nem erőssége a fényképek nyomtatása
  • Gazdaságtalan 2 patronos megoldás
  • Extrák hiánya (pl. kártyaolvasó)