Kipróbáltuk: Leica S2 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Pár éve ördögtől valónak tartottuk az élőképet és a videofelvételi szolgáltatást egy DSLR-ben. Ma már a profi kisfilm méretű érzékelővel szerelt rendszerek is kacérkodnak ezekkel a lehetőséggel. A Leica S2 ebből a szempontból nem úttörő, megmarad a középformátumú fényképezőgépek biztosan kitaposott ösvényén. Ízig-vérig munkagép, és szinte semmit nem bíz a véletl…, akarom mondani automatikára. Csak egyet lehet vele: fényképezni a szó nagyjából egy évtizeddel ezelőtti értelmében. Persze korántsem azt akarom ezzel sugallni, hogy az S2 lemaradt volna egy évtizedet, de formátumtársaihoz hasonlóan van valami komótos kimértség a kezelésében, ami a mai harsányabb, ezer szolgáltatást felvonultató gépekre már nem jellemző.

Sokkal több múlik a fotóson a képminőséget tekintve, mert ezen a téren nem sok dologba tudunk belekötni. Az egyik amibe mégis, az AA-szűrő hiánya, mely egyrészt kiváló részletességet hoz, másrészt a szemnek kevésbé tetsző moirét és lépcsőzetes éleket. A másik dolog a korábbi Mamiya DM33 cikkünkben, és az olvasók által is szóvá tett zajkérdés. Az S2 inkább a „szűrjük ami szűrhető” elvet vallja, és a magasabbnak számító érzékenységeken mindent megtesz a zaj eltüntetésére – részleges sikerrel.

Korábban említettem, hogy akár kinti munkára is alkalmas a gép, ennek megfelelő a külső megjelenése, használhatósága is. Nos, ez mindenképpen valami statikus, esetleg kevésbé mozgalmas témát jelenthet, mint például a táj-, vagy városfotó. Igazi terepe azonban továbbra is egy jól bevilágított műterem. A középformátum kiváló dinamikáját, színeit és felbontását nem sok kisfilmes gép képes megszorongatni.

5 millió forintnál valamivel többért egy igazi gyöngyszemet vásárolhat, aki megengedheti magának. A többiek meg kölcsönkérik, vagy ellopják. Nagyon morbid lenne, ha azt mondanám, ezt a gépet én is…?

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Időtálló magnézium öntvény váz és objektív, időjárásálló kivitelben
  • Kitűnő részletvisszaadás, képkontraszt és színek
  • 37,5 megapixel, a kisfilmnél 56%-kal nagyobb érzékelőn
  • Kombinált DNG+JPEG formátum
  • 12 fényértéknyi dinamikaátfogás
  • Külső használatra is alkalmas kialakítás
  • Egyszerű, jól tagolt menü, a legfontosabb menüpontokkal
  • Nagyméretű, világos kereső, jól kitalált dioptria korrekcióval
  • Jó felbontású LCD kijelző
  • OLED státuszkijelző
  • ECI RGB színtér
  • Központi zárral 1/500 mp vakuszinkron
  • Egyszerűen kapcsolható központi és redőnyzár mód
  • Több programozható gomb
  • Ésszerű üzemmódválasztás
  • 4 mentési hely egyedi beállításaink számára
  • Gyorsan (felső tárcsával) állítható záridő
  • Cserélhető mattüveg
  • Dupla kártyafoglalat
  • Pixelszintű élességellenőrzés képnagyításnál
  • Működési idők tekintetében gyorsabb kategóriatársai átlagsebességénél
  • Középformátumban jó sebességű sorozat
  • Tükörfelcsapással kombinálható önkioldó
  • Kényelmes szoftveres távvezérlés
  • A kevés gomb miatt kezelése nem egyértelmű
  • Csak 92,4%-os kereső lefedettség
  • Az expozíció értékek csak 1/2 Fé lépésenként állíthatók
  • Csak egy AF pont
  • Gyengébb fényviszonyok között bizonytalan AF (nincs segédfény)
  • Recés élek a nagy kontrasztkülönbségű területeken, és moiré

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a kezelési útmutatón és a szoftvereket tartalmazó CD-n kívül, a következőket kapjuk:

  • Lítium-ion akkumulátor (7,4V, 2100 mAh)
  • Hálózati akkutöltő, saját kábellel
  • USB adatkábel
  • Vállpánt
  • Bajonettzáró kupak
  • Kereső záró fedél

A fényképezőgépet a Leica hazai képviseletétől kaptuk kölcsön. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A Leica S2-vel készült tesztfotók megtekintéséhez kattintson az alábbi linkre. A fényképek elnevezésében jelöltük az ekvivalens gyújtótávolságot és az érzékenységet. A fájlok EXIF adatokat is tartalmaznak. A képek Leica SUMMARIT-S 70mm F2,5 ASPH objektívvel készültek.

A 25, 26 és 27 számú fotó Csuha Pál munkája.

Tipp: a megjelenő új ablakban mutasson rá egy indexképre, és tekintse meg a böngésző státuszsorát, ahol a fájlnévből kiderülnek a fenti adatok! A kép megnyitását új ablakban vagy új fülön érdemes végezni (shift+kattintás, control+kattintás, Macintoshnál középső egérgomb).

A cikkben és a tesztfotók között szereplő összes képet szerzői jogok védik. Előzetes, írásos engedély nélküli felhasználásuk tilos!