Felépítés
Ergonómia
A Leica S2-t forgatva az embernek az az érzése, hogy egy szöget is nyugodtan beverhet vele a falba, már ha nem lengené körül a letisztultság és a luxus borzongató bája. A letisztultság első ránézésre egy baltával faragott gépet láttat, a mesék gólemjeinek tipikus ábrázolását juttatva eszünkbe. A lefelé vastagodó tömzsi váz egyszerre minimalista és bumfordi.
A váz kialakítását lehet kritizálni, de minőségét és összeszerelését nem. Nehéz és vaskos magnézium öntvény, visszafogott, félmatt fekete festéssel, melynek szinte teljes középrészén csúszásmentes gumiborítás fut végig. A markolat a vázhoz hasonlóan kissé elnagyolt, lefelé vastagodó. Kezdetben jó fogásúnak tűnt, de a stabilitás érdekében kialakított felső vájata hosszabb távon kicsit kényelmetlen tud lenni, legalábbis az én kezemnek.
A visszafogott Leica minimalizmus elsősorban a világos vonalvezetésen és a feliratok nélküli kezelőszerveken érhető tetten, melyekből ráadásul nem is sok került a gépre. Lényegében nincs is szükség belőlük sokra, hiszen „ez csak egy fényképezőgép”. Nem kapunk videó, vagy élőkép lehetőséget, puccos képeffektusokat és fókuszmódokat. Azonban ezek ellenére sem túl egyértelmű elsőre, hogy egy adott szolgáltatáshoz hová kell nyúlnunk, vagy egy felvételi adatot hol találunk.
A matt, fémes, szintén egyszerűséget sugalló és dizájnelemként is funkcionáló exponáló gomb meglehetősen kicsi és hosszan jár. A mögötte lévő záridő és módválasztó tárcsa méretes és könnyen kezelhető. Hátul a nyomógombként is használható értékbeállító tárcsa lesz a legtöbbet használt kezelőszerv, valamint az LCD szélén elhelyezett, programozható funkciógombok*, melyek hasonló szerepet töltenek be, mint a kisebb digitális gépek navigációs gombjai. A felső tárcsán kívül minden akkurátusan a vázba süllyesztettek és ügyeltek arra is, nehogy valamilyen felirat kerüljön melléjük. Valószínűleg a felfedezés örömét szeretné megosztani a Leica a vásárlóival, hiszen csak egyéni tapasztalatunk és a használati utasítás átlapozása útján találhatjuk ki, mire való mondjuk a keresőnyílás melletti gomb.
Az S2 aljára dupla fém állványmenet került a normál és a nagyobb átmérőjű menetekhez is. Mellettük még az állványtalpak rugós rögzítőpöckének is kiképeztek egy-egy lyukat.
* A 2011. július 29-én kiadott v1.0.1.8 firmware-nek köszönhetően mind a négy gomb programozhatóvá vált.
Optika
A Leica S-széria külön objektívparkkal büszkélkedhet, melyek – nem meglepően – az S jelölést kapták. Mivel nem túl nagy múltú sorozatról van szó, a választék is viszonylag szűk. Olyannyira, hogy akár fel is sorolhatjuk a Leica által kínált jelenlegi objektívparkot:
- Leica SUMMARIT-S 35mm F2,5 ASPH
- Leica SUMMARIT-S 70mm F2,5 ASPH
- Leica APO MACRO SUMMARIT-S 120mm F2,5
- Leica APO ELMAR-S 180mm F3,5
Mint látható mindegyikük kiváló fényerejű, fix gyújtótávolságú darab. Alapobjektívként a 70mm-es optika funkcionál, mely kisfilmes rendszerre átszámítva egy 56mm-es objektív látószögét adja. Az összes objektív rendkívül masszív fémborítású, belül időjárásálló szigeteléssel. A gép megjelenésekor központi zár nélkül jelent meg a sorozat, majd később a beépített záras változatokat (CS) is kiadta a gyártó. A központi zár eltérő működési elvének köszönhetően rövidebb vakuszinkron idők is beállíthatók. Tesztünkben a zár nélküli, korábbi alapobjektívet próbálhattuk ki.
A vázhoz hasonlóan minimalista dizájnt kapott objektíveken nincs egyetlen kapcsoló sem, a fókuszmódokat is a gép menüjében kapcsolhatjuk. Vastag gumiborítású fókuszgyűrűjük mellett egy apró távolságskála kapott még helyet az optikák tetején.
A csatlakoztatott objektív leoldásához a jobbra alul lévő gombot kell nyomva tartanunk. Bal oldalra egy mélységélesség ellenőrző gomb került, melyhez további két funkció rendelhető.
Képérzékelő
Ahogy a kisebb digitális fényképezőgépek között, úgy a középformátumon belül is számos érzékelőméret szabvány létezik. Az S2 a középformátumú gépek között viszonylag kis érzékelősnek számít. 45 x 30 mm-es, Kodak fejlesztésű és gyártású CCD érzékelőt kapott, mely 37,5 megapixeles, pixelenként 16 bites színmélységgel. Méretre ez kb. 56%-kal nagyobb mint egy teljes kisfilmes képkocka méretű szenzor (~36 x 24 mm). A szabványos Bayer rácsot használó érzékelő egyik érdekessége, hogy nem kapott AA-szűrőt. A másik érdekesség, hogy a Leica saját fejlesztésű képfeldolgozó egységet használ a gépben, melyet Maestro névre keresztelt. A chipet a Fujitsu gyártja. A képek dinamikaátfogása 12 fényérték.
Kétféle képformátum közül választhatunk, melyek mérete nem állítható. Egyikük az elterjedt, tárhely kímélő JPEG, mely Fine vagy Basic tömörítésű lehet. Képmérete minden esetben 7488 x 4976 pixel (37,26 megapixel). A másik formátum a DNG (RAW), mely tömörített és tömörítés mentes lehet. Az utóbbi változat esetén kb. 75 MB-os fájlmérettel számolhatunk. A DNG képek legnagyobb mérete 7512 x 4992 pixel. A készülék lehetővé teszi a kettő kombinációját is (DNG+JPEG), kétféle tömörítésű JPEG változatban.
Az érzékenység akár a gép automatikájára is bízható, de persze manuálisan is szabályozható. Ez esetben ISO160 és 1250 között állíthatjuk, csak egész értékekben. Az opciók között az ISO80-as (ekvivalens) érték is megtalálható, mely PULL 80 néven került a listába, vagyis megfelel a filmes alulhívásnak. Ebben a fokozatban azonban kisebb kontrasztátfogásra számíthatunk.
Automatikus szenzortisztítás nem került a gépbe, bár volt már erre példa a konkurenciánál. Az érzékelőt a tükör felcsapásával magunk tisztíthatjuk, vagy a szervizre bízhatjuk.
LCD és kereső
Ahhoz képest, hogy a drága középformátumú gépekre néha milyen molylepte LCD kijelzőket képesek aggatni a gyártók, az S2-n viszonylag modern TFT LCD ül. Átlós mérete 3” (7,5 cm), ami megfelel az átlagnak, felbontása pedig 460 000 képpont. Ez szép részletes képminőséggel, szép, természetes színekkel és jó kontraszttal párosul, ráadásul a kijelző laposabb szögből is jól látszik. Egyedül a kisfilmes csúcsgépek nem ritkán dupla ilyen felbontású LCD-éihez képest tűnik szerénynek. A kijelző világosságát 5 fokozatban, háttérvilágítását 6 lépésben (egyik az automatikus érték) állíthatjuk.
A gép tetején lévő státuszkijelző meglehetősen érdekes darab. A hagyományos, egyszínű, folyadékkristályos kijelző helyett egy színes OLED-et választott a Leica, melynek ugyan nem volt sok értelme, de legalább egyedi. Kis mérete és véges felbontása miatt azonban elég kevés infó fér rá. Mindössze a felvételi üzemmódot, rekeszértéket és záridőt, érzékenységet, a hátralévő képek számát és az akku(k) töltöttségét olvashatjuk le róla. Világosságát 3 fokozatban állíthatjuk, és megválaszthatjuk automatikus lekapcsolási idejét is. Szerencsére a hátsó LCD is használható státusz kijelzőként. A mellette lévő négy gomb bármelyikét röviden lenyomva megkapjuk a négy legfontosabb terület (gép, fotó, lejátszás, beállítások) lényegesebb adatait. Természetesen az élőképes komponálást itt is el kell felejteni, ehhez csak a kereső használható.
A Leica S2 pentaprizmás keresője egy hatalmas és ezzel együtt kényelmes betekintő nyílást kapott, vastag gumi szemkagylóval. Okosan oldották meg a dioptriakorrekciót is, hisz az erre szolgáló gyűrű szintén nagy és jól hozzáférhető, a gumi szemellenző mögött. +/-2 dioptria között állítható, aki pedig erősebbet szeretne külön, dioptriás szemkagylót is vásárolhat. Szintén cserélhető a kereső mattüvege, melyből szálkeresztet és kompozíciós segédrácsot tartalmazó is beszerezhető. A géphez mellékelt univerzális mattüveg közepén egy mikroprizma és az egyetlen AF szenzor helyét jelölő kereszt látható.
Középformátumú gép lévén meglehetősen nagy keresőképet kapunk, mely azonban a szenzorhoz viszonyítva csak 43 x 29 mm-es területet fed le. Ez mindössze 92,4%-os lefedettség, 0,86x-os nagyítás mellett.
A kereső alsó szélén lévő státuszkijelzőn követhetjük nyomon a legfontosabb felvételi beállításokat, az expozíció skálát,valamint az AF és MF visszajelzést.
A képek persze csak a hátsó LCD-n játszhatók le, mégpedig a jobb felső gomb lenyomásával. Ezzel a gombbal kérhetők be a lejátszás opciói, mint a világossági és színcsatornánkénti hisztogramot tartalmazó infó képernyő, a törlés és a védelem. A fényképezőgép kijelzi a bebukott és kiégett képterületeket is, sőt azt is beállíthatjuk hol legyen ezek határértéke. A fotók lapozásához a hátsó tárcsa használható, ha pedig nagyítani szeretnénk egy képet csak be kell nyomnunk ugyanezt a kezelőszervet. Elforgatva akár 1:1 arányú pixelméretig nagyíthatunk, vagyis a képernyő 1 pixele megfelel a kép 1 pixelének.
Vaku
Szinte evidens, hogy beépített vaku erre a gépre sem került. Ez egyelőre nem divat a középformátumban. Többféle külső vakucsatlakozást találunk azonban a vázon. A tetején például az elmaradhatatlan vakupapucsot, mely egy középpontos érzékelőt és a Leica rendszervakuit is fogadó három kisebb csatlakozópontot kapott. Ilyen a két éve bejelentett, 58-as kulcsszámú Leica SF-58, mely forgatható fejjel, nagylátószögű előtéttel és 24-105mm között használható zoom funkcióval rendelkezik. A gép másik csatlakozási lehetősége a kábeles szinkronkimenet, elsősorban műtermi vakukhoz.
Az S2 viszonylag kevés vakubeállítással rendelkezik. Egyrészt megszabhatjuk az automatikus lassú szinkron sebességét, melynek határértéke manuálisan állítva 1/2-1/125 mp között lehet. A leggyorsabb szinkronidő egyébként a gép redőnyzárával 1/125 mp, központi záras objektívvel 1/500 mp. Ennél rövidebb záridő is beállítható, ha a vaku támogatja a HSS szinkront. A menüben ezen kívül beállítható, hogy a vakuvillanás az expozíció kezdetén, vagy végén történjen, hasonlóan a kisfilmes gépek első és hátsó redőnyre szinkronizált beállításaihoz. Minden mást a csatlakoztatott vakun állíthatunk.
Memóriakártya, akku, csatlakozók
A markolat oldalában nyíló masszív ajtó mögött két foglalatot is találunk a memóriakártyák számára. CompactFlash és SD/SDHC kártyákat is használhatunk a gépben. A menüben beállítható, hogy a fotókat folyamatosan mentse a gép, így az első kártya betelte után a másodikon folytatja a mentést. Megadhatunk „backup” opciót is, melynél mindkét kártyára elmenti ugyanazt a képpéldányt. A memóriafoglalat fedele határozottan záródik és nagyon kényelmesen nyitható.
A készülékhez mellékelt lítium-ion akkumulátor meglehetősen nagy kapacitású. A 2100 mAh-re szükség is lesz, hiszen a középformátumú gépek elég sokat fogyasztanak. Sajnos erre vonatkozóan gyári adatokat nem találtunk, de a felhasználók kb. 400-1000 kép körüli képszámról számolnak be. A mellékelt hálózati töltő csatlakozóvégét közvetlenül az akku érintkezőire illeszthetjük. Segítségével kb. 3,5 óra alatt tölthető fel az akkumulátor.
A gép csatlakozóaljzatainak többsége a bal oldalon, két gumifedél mögött kapott helyet. A felső alatt található a vakuszinkron aljzat, ez alatt pedig egy HDMI kimenet. A következő fedél alatt két speciális csatlakozóhely látható. Az első a számítógépes távvezérléshez használható, a második pedig az adatok ezek szabvány 4 és 5 érintkezős LEMO kimenetek. Az alsó USB 2.0 kompatibilis.
A számítógépes vezérléshez a Leica Image Shuttle programot használhatjuk, mely Windows XP/Vista/7 és Mac OS X/10.5/10.6 rendszereken üzemel. A szoftverben minden lényeges felvételi opció beállítható, beleértve a zármódokat, valamint a sorozat lehetőséget, és a zárkioldást is elvégezhetjük. Az elkészült képek az expozíciót követően azonnal a számítógépre, például az Adobe Lightroom könyvtárába küldhetők a mellékelt USB kábel segítségével. A Lightroom is része a géphez mellékelt szoftvercsomagnak.
A fényképezőgéphez külön portrémarkolat is vásárolható, mely a gép alján lévő, gumifedéllel takart aljzatba csatlakoztatható. A markolat a vázhoz hasonlóan időjárásálló szigetelést kapott és két lítium-ion akkumulátort használhatunk benne, melyek töltöttsége külön ikonokon ellenőrizhető az OLED státuszkijelzőn.
