Kipróbáltuk: Olympus E-520 teszt

0

Képminőség

Fájlformátumok

Az Olympus E-520 a JPEG képeken túl RAW formátumban is képes elmenteni a fotókat. A .ORF kiterjesztésű fájlok ráadásul jól tömörítettek, 10 Mpixeles felbontásuk ellenére méretük 9-10 MB-os.

A RAW fájlok mellé akár JPEG képeket is menthetünk, méghozzá bármilyen tömörítési fokkal. Ez majd a későbbi képkiválogatásnál lesz hasznos, amikor a JPEG képek alapján gyorsan és egyszerűen megtaláljuk a kívánt képet, vagy akár kiszűrhetjük a technikailag hibásakat is.

A JPEG képeket 1/12, 1/8, 1/4 vagy 1/2,7 (Basic, Normal, Fine, SuperFine) tömörítési fokkal menthetjük el.

Képzaj

A fényképezőgép érzékenységét ISO 100 és ISO 1600 közötti állíthatjuk. Kikapcsolt zajcsökkentés mellett is észlelhető a JPEG képeknél kis mértékű zajszűrés, de ez csak ISO800-tól vehető észre.
A képzajjal tulajdonképpen nincs baj, még az ISO1600 sem használhatatlanul zajos, sőt, teljesen használható. Szerencsére az E-420 erős élesítéséből visszább vettek, így az ISO100 és ISO200 érzékenységű képek igen jó minőségűek és szinte alig látható zajjal rendelkeznek.

Egy érdekességre hívnám fel a figyelmet: ISO100-ban 1/4 mp-cel, míg ISO200-ban 1/6 mp-cel készültek a képek. A kettő közötti eltérés azt sejteti, hogy valamelyik érzékenység nem a feliratnak megfelelő, gyaníthatóan az ISO100 feliratú mód valójában ISO125 körüli érzékenységű lesz.

A lenti tesztfotók készítése során a gépben kikapcsoltam a zajszűrést, az élesítést 0 értékűre állítottam (ez a teszt összes képére igaz, kivéve ahol ezt külön jeleztük). A RAW képekből a gyári Olympus Master 2.05-ös változatával készültek JPEG változatok, nulla zajszűrési paraméter mellett (RAW szócskával jelölve). Sajnos az Adobe még nem készítette el a végleges Camera RAW és Lightroom szoftvereiből azt a frissítést, amely támogatná az Olympus E-520-at, de szerencsére egy már használható Camera RAW megjelent a múlt héten. Ennek köszönhetően a RAW képeket az Adobe szabványos konverterében is át tudtuk konvertálni JPEG-gé (RAW-LR szócskával jelölve). Ennek során elsőként DNG-be, majd Lightroom v1.4.1-gyel JPEG-be konvertáltuk a képeket, alapértelmezett értékeket használva (25-ös színzajszűrés, 0 luminancia zajszűrés, élesítés szintén alapértékeken).

Érzékenység – képzaj

ISO100; F8; 1/4 mp

RAW – Olympus Master; ISO100; F8; 1/4 mp

RAW – Camera RAW 4.5 beta; ISO100; F8; 1/4 mp

ISO200; F8; 1/6 mp

RAW – Olympus Master; ISO200; F8; 1/6 mp

RAW – Camera RAW 4.5 beta; ISO200; F8; 1/6 mp

ISO400; F8; 1/13 mp

RAW – Olympus Master; ISO400; F8; 1/13 mp

RAW – Camera RAW 4.5 beta; ISO400; F8; 1/13 mp

ISO800; F8; 1/25 mp

RAW – Olympus Master; ISO800; F8; 1/25 mp

RAW – Camera RAW 4.5 beta; ISO800; F8; 1/25 mp

ISO1600; F8; 1/40 mp

RAW – Olympus Master; ISO1600; F8; 1/40 mp

RAW – Camera RAW 4.5 beta; ISO1600; F8; 1/40 mp

A fotók 25 °C hőmérsékletű szobában készültek.

Zajszűrés

Az Olympus E-520-ban is lehetőség van zajcsökkentés használatára, de csak JPEG képeknél (mi ne keverjük össze a képzajszűrést a hotpixelek kivonását célzó módszerrel, ha már a gyártó két nagyon hasonló elnevezést használ erre). A zajcsökkentés mértéke 3 lépcsőben állítható: alacsony, normál és magas, de akár ki is kapcsolhatjuk. Az Olympus E-520-nál ráadásul az „off” valóban kikapcsolást jelent, nem úgy, mint a Nikon D60-nál, amely akkor is zajszűr (csak kisebb mértékben), ha ezt az opcióját kikapcsoljuk.

A zajcsökkentés alacsony állásban még a részletek túlnyomó többségét is meghagyja, igaz, a zajból is marad még valamennyi. Mégis úgy érzem, hogy ez még elég jó kompromisszum lehet.
Standard értékre állítva a zajszűrést természetesen kevesebb zajunk marad, de már a részletek is kezdenek fogyatkozni. Ha valaki nagyon utálja a képzajt, annak még jó lehet ez a beállítás, feltéve, ha cserébe feláldozza a részletek egy részét.
Az erős mértékű zajszűrés viszont már nagyon sok részletet von el a képből, már-már lágy (vagy pongyolán fogalmazva életlen) hatást eredményezve. Csak legvégső esetben tudom elképzelni ennek alkalmazását.

Mindezek természetesen a nagyobb érzékenységű képekre vonatkoznak, hiszen kis érzékenységnél a zaj és vele együtt a zajszűrés kellemetlen hatása sem vészes.

Zajszűrés

kikapcsolt zajszűrés – ISO100; F8; 1/4 mp

alacsony mértékű zajszűrés – ISO100; F8; 1/4 mp

közepes mértékű zajszűrés – ISO100; F8; 1/4 mp

magas zajszűrés – ISO100; F8; 1/4 mp

kikapcsolt zajszűrés – ISO200; F8; 1/6 mp

alacsony mértékű zajszűrés – ISO200; F8; 1/6 mp

közepes mértékű zajszűrés – ISO200; F8; 1/6 mp

magas zajszűrés – ISO200; F8; 1/6 mp

kikapcsolt zajszűrés – ISO400; F8; 1/13 mp

alacsony mértékű zajszűrés – ISO400; F8; 1/13 mp

közepes mértékű zajszűrés – ISO400; F8; 1/13 mp

magas zajszűrés – ISO400; F8; 1/13 mp

kikapcsolt zajszűrés – ISO800; F8; 1/25 mp

alacsony mértékű zajszűrés – ISO800; F8; 1/25 mp

közepes mértékű zajszűrés – ISO800; F8; 1/25 mp

magas zajszűrés – ISO800; F8; 1/25 mp

kikapcsolt zajszűrés – ISO1600; F8; 1/50 mp

alacsony mértékű zajszűrés – ISO1600; F8; 1/50 mp

közepes mértékű zajszűrés – ISO1600; F8; 1/50 mp

magas zajszűrés – ISO1600; F8; 1/50 mp

Hosszú expozíció

A fényképezőgépen maximum 60 másodperces záridőt állíthatunk be, de B módot is használhatunk. Ekkor az eddigi FourThirds digitális vázaktól eltérően nem csak maximum 8 perces, de akár fél órás záridőt is használhatunk.

ISO200 érzékenység mellett letakart objektívsapkával (és géppel) készült az a két darab 10 perces expozíciós idejű felvétel, amelyek lent láthatók. Az egyik kikapcsolt, másik bekapcsolt hosszúzáridős zajcsökkentés mellett. Hotpixel kivonás nélkül meglehetősen selejtes kép lett az eredmény: a hotpixelek az egész képet beborítják, ráadásul a sötétzaj is elég jelentős. A hotpixel kivonással járó zajszűrés viszont megtette a hatását: a hotpixelek eltüntek, igaz, egy kis sötétzaj még maradt, de ez csak a szintek állítása után válik jól láthatóvá.

Fontos tudni, hogy a hotpixel kivonást az E-510 még csak JPEG módban végezte el, ha RAW formátumot használtunk, akkor nem volt ilyen lehetőségünk. Az Olympus E-520 ezzel szemben a RAW képekből is kiszűri a hotpixeleket, így a feldolgozatlan képen használata során sem kell ezzel bíbelődnünk, ha a hosszú záridős hotpixel kivonást bekapcsoltuk.

Hosszú záridejű felvétel (ISO200, 10 perc)

teljes kép
képkivágás
hotpixel szűrés nélkül
hotpixel szűrés nélkül, hisztogram széthúzással kiemelve
darkframe hotpixel szűréssel
darkframe hotpixel szűréssel, hisztogram széthúzással kiemelve

A szintállítás során a 0-25 világosságértékeket húztuk szét 0-255 tartományra.

A hotpixelesedés – bár jelen van – mégsem annyira problémás, mint az E-510-nél volt. Ugyanezt tapasztaltuk az E-420 teszünk során is, így már bátran kijelenthetjük, hogy az új széria e téren jobban teljesít.
A hotpixelesedés – bár jelen van – mégsem annyira problémás, mint az E-510-nél volt. Azt továbbra is tudjuk, hogy a hotpixelek eltüntetése nem favágó módszerrel, egyszerű kivonással, hanem a szomszédos pixelek interpolálásával kerül javításra. Magyarul: a hopixelek helyén nem marad fekete képpont.

60 mp-es expozíciós idejű felvétel (ISO100)

teljes kép
képkivágás
hotpixel szűrés nélkül
darkframe hotpixel szűréssel

Memória kapacitás

Az egyre olcsóbb memóriakártyák mellett a fájlméret kérdése is egyre inkább háttérbe szorul. Bár azért nyilvánvalóan nem mindegy, hogy egy adott kártyára 100 vagy 200 RAW képet tudunk-e készíteni. Ez ugyanis a fő különbség a tömörítetlen és a tömörített RAW formátum között. A tömörítés miatt a RAW fájlok többnyire 10 MB körüliek. A JPEG fájloknál viszont a kisebb méret már gyengébb minőséget is jelent, hiszen nem veszteségmentes, hanem veszteséges tömörítésről van szó.
A felbontást és a fájlméreteket figyelmbe véve úgy vélem, minimum 1 GB-os kártyával érdemes kezdeni. S hogy xD vagy CF legyen? Ha már rendelkezünk xD kártyával, nyugodtan használjuk azt (bár az M jelűek igen lassúak lesznek), de ha fontos a sebesség is, akkor mindenképpen CF-fel járunk jobban, ráadásul még árában is kedvezőbb (bár a két formátum közötti árkülönbség egyre kisebb).
Az egyes felbontásokhoz és tömörítési fokokhoz tartozó fájlméreteket a következő táblázat mutatja:

Fájlméretek és tárolható képek száma
Felbontás, tömörítés méret* 1024 MB-os kártyán* 2 GB-os kártyán*
3648×2736 RAW 10988 KB 93 186
3648×2736 SuperFine 6688 KB 153 306
3648×2736 Fine 3897 KB 262 525
3648×2736 Normal 1964 KB 521 1042
3648×2736 Basic 1304 KB 785 1570
3200×2400 SuperFine 5297 KB 193 386
3200×2400 Fine 3110 KB 329 658
3200×2400 Normal 1401 KB 730 1461
3200×2400 Basic 1014 KB 1010 2020
2560×1920 SuperFine 3629 KB 282 564
2560×1920 Fine 1717 KB 596 1192
2560×1920 Normal 970 KB 1055 2111
2560×1920 Basic 621 KB 1648 3297
1600×1200 SuperFine 1208 KB 847 1695
1600×1200 Fine 774 KB 1322 2644
1600×1200 Normal 378 KB 2709 5418
1600×1200 Basic 289 KB 3542 7084
1280×960 SuperFine 741 KB 1381 2763
1280×960 Fine 521 KB 1963 3927
1280×960 Normal 257 KB 3986 7973
1280×960 Basic 181 KB 5667 11335
1024×768 SuperFine 554 KB 1849 3698
1024×768 Fine 362 KB 2826 5652
1024×768 Normal 165 KB 6204 12409
1024×768 Basic 101 KB 10180 20360
640×480 SuperFine 222 KB 4619 9238
640×480 Fine 162 KB 6316 12633
640×480 Normal 90 KB 11397 22795
640×480 Basic 63 KB 16131 32263

*JPEG esetén a tényleges fájlméret, illetve a kártyán tárolhatófotók száma erőteljesen függ a használt érzékenységtől, illetve a fotózott témától!