Kipróbáltuk: Olympus E-5 teszt

0

Értékelés

Ajánló

Hogy ez egy jó gép, ahhoz nem férhet kétség. Jó, mint az elődje, és sajnos gyakran kell egymáshoz hasonlítanunk a gépet, nem kapunk ugyanis annyival többet, amit az eltelt 3 év egy új csúcsmodell indokolna. Kicsit úgy érzem, hogy az innovatív újításairól híres Olympus ezúttal csak a kötelező köröket futotta meg. Az előd megreformálta a sokat szidott apró négyharmados keresőket, és élenjáró AF-rendszert hozott. Belepakoltak mindent, amit szeretünk az Olympus gépekben, a hatásos szenzortisztítástól a jó beépített stabilizátorig. Mindez persze az új modellben is benne van. De…

Hosszú csend után az E-5 ugyanazzal a vázzal, keresővel, ugyanazzal a fókuszrendszerrel jött ki, és például a sorozat terén sem érezhető fejlődés. 2010-ben, egy profi géptől már elég kevés az 5 fps, 10 RAW képig. Bevezették a videofelvételt, ami szép, de a 720 soros felbontás megint csak a kötelező kör. Nagyon szép lett a VGA felbontású LCD, de ebben a kategóriában évek óta ez az alap. Túl sok a „de”. Ráadásul az E-3 évekkel ezelőtt olcsóbban jelent meg, mint az utód manapság. Ötszázezer forintos árával valóban ez a legolcsóbb profi fényképezőgép. Már ha a 100%-os kereső, a szigetelt váz és az 150 ezer expóra tervezett zár okán profinak mondható, ugyanis időközben az alsóbb kategóriákban is megjelentek ezek a képességek, vagy kezdenek megjelenni.

Azért van itt nekünk egy kicsivel nagyobb felbontásunk, nagyon jó JPEG képminőséggel és továbbfejlesztett zajszűréssel. Egy sor szoftveres újdonságunk, melyek közül bizonyára az emberközelibb kezelés, menük és új beállítások lesznek a legnépszerűbbek. Kapunk AF finomhangolást, arcfelismerést, erősebb akkumulátort, és tovább finomítottak az eddig sem gyenge stabilizátoron. Szóval ez egy nagyon kellemes gép, de…

Pro és kontra

A gép pozitív és negatív tulajdonságai a következők:

Pro és kontra
előnyök hátrányok
  • Masszív, időjárásálló fémváz
  • Kényelmes fogás
  • Az elődnél kényelmesebb kezelés
  • Nagyon jó képminőség
  • Rengeteg képarány választható
  • Jól kezelt képzaj
  • HD videofelvétel
  • HDMI kimenet
  • Sztereó mikrofonbemenet
  • Élő hisztogram
  • Kiégett és bebukott területek kijelzése élőképen is
  • Vízszint jelző
  • Hatásos stabilizátor, több üzemmóddal
  • Magasra nyíló, felnyitható vaku
  • Vezeték nélküli és manuális vakumódok
  • Nagy keresőkép, 100%-os lefedettséggel
  • 150 000 expozícióra tervezett zárszerkezet
  • Érzékenység sorozat
  • Hatásos hotpixel szűrés
  • Kihajtható LCD, kitűnő felbontással
  • Szenzortisztítás
  • Dupla kártyafoglalat
  • Árnyaltság beállítások
  • Pixel mapping (hibás pixel kivonása)
  • Nagyobb kapacitású akkumulátor
  • Magyar menü
  • Hotpixelek, hosszú expozíciónál
  • Szűrés nélkül az átlag DSLR szintnél több zaj
  • A belső RAW konverzió nem állítható
  • Csak 720 soros felbontású videó egy profi gépben
  • 10 RAW kép, 5 fps sebességgel
  • Túlérzékeny és mono mikrofon
  • A vakuszinkron és távvezérlő csatlakozók kupakjai könnyen elveszthetők
  • Az akkutöltöttség kijelzés nem túl informatív
  • Az AF segédfény még mindig vakuval megoldott

Mellékelt tartozékok

A termék dobozában a fényképezőgépen, a szoftver CD-n, és a használati útmutatón kívül a következőket kapjuk:


  • lítium-ion akkumulátor (BLM-5)

  • hálózati akkutöltő, kábellel (BCM-5)

  • vállszíj

  • USB kábel
  • A/V kábel
  • vázsapka és vakupapucs védő sapka

A fényképezőgépet az Olympus hazai képviseletétől kaptuk tesztünk idejére. Köszönjük!

Ha a bemutatóink segítettek a gép kiválasztásában, akkor a vásárlásnál tegyen erről említést a kereskedőnél is! Ezzel támogathatja a melléklet működését. Köszönjük!

Tesztképeink

A fotók nagyrészt Zuiko Digital ED 12-60mm F2,8-4 SWD objektívvel készültek. A fájlnevekben jelöltük az aktuális (fizikai) gyújtótávolságot és a használt érzékenységet is.