Felépítés II.
Ergonómia
Mint ahogy a előző oldalunkon már említettük, az Olympus SP-570UZ külsejében is változott. A picit nagyobb méretek és a jobb kialakítású markolat egyértelműen a nagyobb kényelem érdekét szolgálják. Az exponáló gomb is előrébb került, ráadásul enyhe bemélyedést alakítottak ki körülötte, amely tovább növeli komfortérzetünket. Ezen kívül az új vezérlőtárcsa is pozitív változásnak fogható fel, hiszen könyebbé teszi pl. a rekeszérték kiválasztását. A markolatot továbbra is bőrhatású gumibevonattal látták el a csúszás megelőzésére. A hátlapon a hüvelykujjunk megtámasztásához a korábbi kis kiemelkedés helyett bemélyedést alakítottak ki, amely a vezérlőtárcsa elforgatását is könnyebbé teszi.
Az egyes funkciók eléréséhez nyomógombokat kell használnunk, ill. az üzemmódok között a felső üzemmód tárcsa elforgatásával válthatunk.
LCD és kereső
Míg az SP-560UZ-nél a hátlapra 2,5″-os LCD került, az SP-570UZ-nél kissé nagyobb, 2,7″-ost alkalmaztak. A megjelenítő felbontása maradt 230 ezer képpont, a pixelek cikkcakk irányú elhelyezése miatt a függőleges vonalak enyhén cakkozott szegélyűnek látszanak. A betekintési szög most is remek, így szinte akárhonnan nézzük a képernyőt, fentről, lentről vagy oldalról, a kép színei és kontrasztja jelentősebb mértékben nem torzulnak.
A kijelző képe erős napsütésben is jól látható, köszönhetően a transzflektív felépítésnek (a folyadékkristály mögé fényvisszaverő réteg kerül). Ennek egyébként viszonylag kicsi a jelentősége, hiszen az Olympus SP-570UZ-re elektronikus kereső is került.
Az elektronikus kereső (EVF) maradt az SP-560UZ-nél már jól bevált, Kopin által gyártott. Ennek felbontása igen jó, csak akkor látjuk a kép pixeleit, ha nagyon odafigyelünk. Ez nagy valószínűséggel annak is köszönhető, hogy a subpixeleket az LCD monitorokhoz hasonlóan oszlopokba rendezték, s nem az olcsóbb kijelzőkre jellemző háromszög formába.
Az EVF nem ad túl nagy képet, színezete pedig kissé a kék-bíbor tartomány felé csúszott el, valamint kontrasztja is gyengébb, mint a hátsó LCD-é. Az EVF és az LCD között egy gombnyomással válthatunk át, az aktuálisan használt kijelzőt a fényképezőgép megjegyzi a következő bekapcsoláskor is. A keresőben megjelenített kép 18°-os szög alatt látszik, amely megegyezik azzal a látószöggel, ahogyan egy 17″-os LCD monitort 106 cm-ről látunk (vagy 55 cm-es TV 131 cm-ről). Ez az érték az elektronikus keresővel ellátott gépek között átlag felettinek számít (közelítően a Canon PowerShot S5 IS keresőméretéhez hasonló). Az EVF-et dioptria korrekciós lehetőséggel is ellátták, ennek dioptria értéke sajnos nem ismert.
A megjelenítők minőségével tehát nincs különösebb probléma, az EVF lehetne egy kicsit nagyobb kontrasztú és színhelyesebb, de a hátsó LCD-vel semmi problémánk nem lehet.
A kijelzőkön a fotózás legfontosabb paraméterei ellenőrizhetők, úgymint üzemmód, zársebesség, rekeszérték, expozíció-kompenzáció, tömörítési fok és felbontás, hátralévő képek száma, sorozatmód, fehéregyensúly, érzékenység, fénymérés, valamint az akkuállapot. Újdonság, hogy kérhetünk státusz kijelzést a hátsó LCD-re, amely az Olympus tükörreflexes gépeihez hasonlóan könnyedén engedi módosítani az egyes paraméterek értékeit: csupán ki kell választanunk a négyirányú navigáló billentyűkkel a változtatni kívánt paramétert, majd a vezérlőtárcsával beállíthatjuk a kívánt értéket. Ezen aktív státuszkijelzés során az elektronikus kereső automatikusan bekapcsol, vagyis az exponáló gomb félig lenyomására a státuszkijelzés nem kapcsolódik ki, a komponáláshoz az EVF-et kell használnunk.
Mindkét megjelenítőn közelítőleg 99,5%-os lefedettségű élőképet láthatunk. A pontos értéket elég nehéz meghatározni, de az biztos, hogy 99% feletti, de nem egészen 100%-os. Így az élőképen nem látunk mindent, ami a végső fotón is megtalálható lesz, a különbség persze igazán minimális. Lejátszáskor maximum 10×-es nagyítás érhető el, mivel a gép csak és kizárólag a saját maga által létrehozott képeket hajlandó megjeleníteni a szokásos tesztünk ezúttal elmaradt. Szubjektív úton megítélve a nagyítás jó minőségű, segítségével hatékonyan ellenőrizhető a képélesség. A képekbe történő belenagyítás a vezérlőtárcsa használata miatt több lépésből áll, a maximális nagyítást kb. 2 mp alatt érhetjük el JPEG képeknél, míg RAW formátumnál a hosszabb betöltési idő miatt ehhez 6 mp-re van szükség.
A képre segédrács is helyezhető, amely harmadoló vonalakat vagy a képátlót mutathatja. Ezen kívül lehetőségünk van hisztogram megjelenítésére is, sőt arra is van mód, hogy az élőkép mutassa az elkészítendő felvétel kiégett és bebukott részeit egyaránt (piros és kék színnel). Lejátszás során is ellenőrizhető a hisztogram, illetve a kiégett és bebukott részek is (közvetlen hisztogram kijelzést kell beállítani a setup-ban).
Az LCD fényereje elvileg ±2 értékkel változtatható, de ez nem a háttérvilágítás erősségét módosítja, hanem az élőképen hajt végre digitális módosítást. Ennek következménye, hogy világosabb képernyőnél az is kiégettnek tűnhet, ami valójában nem az, ill. sötétebb képernyőnél a kiégett részek nem fehérben, hanem világosszürkében jelennek meg. Feltételezhetően az új kijelző nem támogatta a háttérvilágítás mértékének módosítását, ezért nyúltak a fejlesztők ehhez az áthidaló megoldáshoz.
Élességállítás
Az automatikus élességállítás négyféle üzemmódban működhet: iESP, szpot, terület, valamint arcfelismerő. Az első módban a fényképezőgép választ 9 terület közül automatikusan, a második módnál csak a középső fókuszterületet használja a gép, míg az utolsó esetben a fotós választhatja ki azt a területet, ahol az élességállításnak történnie kell. A kiválasztható 143 fókuszpont 13×11-es mátrixban helyezkedik el.
Az arcfelismerés is javult a korábbi modellhez képest, míg ott a 45 fokban elfordított arcot nem ismerte fel a gép, az SP-570UZ-nél ezt is megoldották.
Ha az automatikus élességállításhoz nincs elegendő fény, a fényképezőgép LED-es AF segédfénye aktiválódik, amely narancs színnel világítja meg a témát. Ilyenkor természetesen az élességállítás jóval lassabb lesz, de akár 3 méteres tárgytávolságnál is hatékony fókuszálást eredményezhet.
Az élességet kézzel is beállíthatjuk, ezt a módot az objektív tubusán elhelyezett kapcsolóval választjuk ki, a manuális fókuszt választható módon gombnyomással, vezérlőtárcsával vagy a zoomgyűrűvel végezhetjük. A kézi élességállítás során távolságskálát, és a kép közepének nagyítását láthatjuk. A nagyítás digitális úton történik, 4×-es mértékben, a kijelző területének negyedén.
Vaku
Az Olympus SP-570UZ vakuját egy gomb megnyomásával lehet felpattintani, sajnos ezt a fényképezőgép teljesen automatikus üzemmódban sem teszi meg helyettünk. Automatikus és témamódokon kívül felnyitott vakunál még ki kell választanunk a használni kívánt üzemmódot, ahol egyébként furcsa módon a vakutiltás üzemmód is megtalálható.
A rendelkezésre álló üzemmódok a következők: automatikus, automatikus vörösszem hatás csökkentő, derítés, derítés vörösszem hatás csökkentéssel, vakutiltás, lassú szinkron, lassú szinkron vörösszem hatás csökkentéssel, lassú szinkron a második redőnyre. A felpattintható vaku 6 cm magasra emelkedik fel az optikai tengelytől, amely kisebb tárgytávolságoknál kellő védelmet nyújt a vörös szemek ellen. Ha a fotózott személy nagyobb távolságra (kb. 2 m fölött) található, a vörös szemek ellen a vaku elővillantásával védekezhetünk (vörös szem csökkentő mód). Ha ennek ellenére vörös szem alakul ki, a gép lehetőséget biztosít ennek utólagos javítására, a lejátszás/javítás (perfect fix) menün belül. Az így kijavított képek nem tűnnek élettelennek, a korrekció természetesnek hat (lásd képszerkesztés oldal).
A vaku teljesítményét ±2 Fé tartományban módosíthatjuk, melyet a menüben kell megadnunk. A vaku feltöltése az alkalmazott ceruza akkuk miatt sajnos lassú, két vakus kép között átlagos felvételeknél is 5-6 mp-nek kell eltelnie, de maximális teljesítménynél akár 10 mp-ig is várnunk kell.
A fényképezőgépre külső vakut is helyezhetünk, az ehhez rendszeresített vakupapucs az Olympus rendszervakuit fogadja, de középpontos érintkezőjű villanó is csatlakoztatható.
A külső vaku kezelését FL-50 jelű Olympus rendszervakuval próbáltuk ki, amely remekül együttműködött a vázzal, s tökéletes teljesítménnyel sült el.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
Az állványmenetet immár fémből készítették, az optikai tengely vetületétől 1,5 cm-re helyezték, nagyjából a gép súlypontja alá. Állványra helyezett fényképezőgépnél az akkumulátorokat nem tudjuk cserélni, a memóriakártyát viszont oldalt kell behelyeznünk, amelyet nem zavar az állvány talpa.
A csatlakozókat a fényképezőgép bal oldalán találjuk egy puha gumilap mögé rejtve, itt helyezték el az AC hálózati adapter bemenetét ill. a kombinált USB/AV kimenet aljzatát.
A fotókat és a videókat a gép belső, 45 MB-os memóriájába, vagy opcionálisan megvásárolható xD memóriakártyára menthetjük. Memóriakártyából maximum 2 GB-ost kezel a fényképezőgép. A kártyafoglalat a gép jobb oldalán található, a kártyaajtó nyitását mikrokapcsoló figyeli, így az ajtó letörése a gép használhatatlanságát eredményezi. A fém tengelyen kihajtható műanyag fedlapot fém megerősítéssel is ellátták.
A gép áramellátását 4 db AA méretű ceruzaelem vagy NiMH akkumulátor szolgálja. Tapasztalatom szerint az Olympus SP-570UZ is kellően energiatakarékos ahhoz, hogy ne kelljen magunkkal több kiló csereakkumulátort cipelnünk. A géphez a gyári csomagolásban alkáli elemet adnak, de célszerű ehelyett két szett akkumulátort és külső töltőt beszerezni.
