Optika I.
A Panasonic DMC-FZ10 számos alkatrésze közül épp az „muzsikál” a
legszebben, amelyik nem Panasonic. Igen, a Leica objektívről van szó. A DC Vario-Elmarit objektív 8 csoportba rendezett 13 lencsetagból áll, melyek között három aszférikus (két egyoldalas és egy kétoldalas) lencsetagot is találni. A lencsék többrétegű, alacsony szórású fedőrétege minimálisra csökkenti a szellemképek megjelenésének esélyét. Az optika rajzolata kiváló, hibát szinte nem is találni, a kép
sarkai még nagylátószög esetén is élesek maradnak, ezen a téren egészen
kiváló az objektív. A nagy gyújtótávolságú objektívek gyakori hibája az erős kromatikus aberráció. Ez alól ez az objektív sem kivétel. Erősen kontrasztos téma esetén szembetűnő a sötét-világos átmenet közé ékelődő lila sáv. Az FZ10 ezen a téren a kategóriatársakhoz hasonló eredményeket produkált. Kár érte, de az is igaz, hogy egy kevésbé aberráló optika jelentősen megnövelte volna a gép amúgy is viszonylag magas árát.p>
 |
 |
A Leica optika két paraméterében egészen egyedülálló – a kategórián belül, legalábbis. Az egyik a fókusztávolság, amely kisfilmes rendszerbe átszámítva 35-420 mm-nek felel meg. Ekkora zoommal (12x) jelenleg egyetlen gyártó sem gyárt fix (nem cserélhető) objektíves fényképezőgépet a Panasonicon kívül. Ugyanakkor a gép kezdőfényereje is káprázatos, na nem a nagylátószög f/2,8 értékére gondolok, hanem arra, hogy a kezdőfényerő tele állás esetén is ugyanekkora marad!
Mivel sok más ultrazoom géppel ellentétben itt nincs fényveszteség tele esetén sem, részben kompenzáltnak tekinthető az ISO800 hiánya. A legtöbb fényképezőgép objektívének kezdőfényereje kb. 1 Fé-vel kisebb tele állásban, mint nagylátószögben. Az elveszett fény nagyobb érzékenységgel kompenzálható – ezzel szemben az FZ10 nem veszít fényt telében, így azonos érzékenységgel fotózhatunk jobb képminőség – kisebb képzaj – mellett.
A kezdőfényerőhöz hasonlóan a legnagyobb blende is állandó, azaz a teljes gyújtótávolság-tartományban f/8,0, ami egyébként átlagosnak mondható 1/2,5″-s CCD esetén. Az 1/2000 mp-es záridő korlátozott használhatósága, és a f/8,0 legszűkebb rekesz azért igencsak megízzasztott a tesztképek készítésekor – sípályán, tűző napsütésben. A kis mértű CCD másik negatív hatása, hogy igazán kis mélységélesség még minimális tárgytávolság esetén sem érhető el a géppel.
 |
 |
Az FZ10 használhatóságát jelentősen növeli a MEGA névre keresztelt
optikai stabilizátor rendszer. Ez a hagyományos, mozgó lencsetagos
szisztéma nemcsak a 200 mm-nek megfelelő gyújtótávolság feletti tartományban, de kevés fény esetén is jól jöhet. A stabilizálásnak két foka közül választhat a felhasználó. A Mode1 az élőképet is stabilizálja, ugyanakkor ennek hatásfoka kisebb, mint a Mode2-é, amely azonban csak az exponálás pillanatában fejti ki áldásos tevékenységét. Az együtt töltött két hét alatt én szinte kizárólag a Mode2-őt használtam, mivel az látványosan jobban kompenzálta az egyébként gyakorta remegő kezem okozta bemozdulást. Próbálkozásaim során 420 mm mellett a leghosszabb záridő, amellyel még éles képet tudtam készíteni 1/13 mp volt. Azt hiszem, ez magáért beszél.
A fókusztávolság állítására az exponálógombot körülölelő gyűrű szolgál.
Rutinosabb olvasóink most – teljesen jogosan – arra számíthatnának,
hogy egy kis táblázatban összefoglalom a géppel beállítható
gyújtótávolságokat. De a Panasonic és a Leica jóvoltából nekem nem kell elkészítenem
Birdie kollégám jól bevált grafikonját. Történt ugyanis, hogy elkezdtem
megszámolni a fókusztávolságokat, majd mivel 30 billentés után is – a
kijelző szerint – csak 2x-es zoomnál járt az objektív. Ennek fényében azt hiszem nem nagy merészség kijelenteni, hogy a fókusztávolság gyakorlatilag végtelen számú pozícióba állítható. Újabb piros pont a fejlesztőknek. Számolják csak meg, hány gyűlt már össze csak ezen az egy oldalon…
