Kipróbáltuk: Panasonic Lumix DMC-TZ100 teszt

4

AF, sorozat, videó

Élességállítás, fénymérés

Nagyot gyorsult az élességállítási rendszer a mikroNégyHarmados rendszerből megörökölt DFD (Depth-From-Defocus) technológiának köszönhetően, amely tényleg pillanatok alatt állít élességet, még teljes tele állásban is. Pont úgy, ahogyan azt a Panasonic MILC gépeinél már megszokhattuk.

A fókuszterületek közül a gép is választhat, de mi magunk is megadhatjuk érintéssel azt a pozíciót, ahol szeretnénk, hogy élességet állítson a TZ100. Ehhez a teljes képterület rendelkezésünkre áll, ráadásul nyolc féle méretű fókuszkeret közül is választhatunk, sőt, szpot fókusszal is dolgozhatunk. Az érintéssel történő fókuszterület kiválasztás akkor is működik, ha az elektronikus keresőt használjuk.

A lehetséges AF mező módok a következők:

  • Arcfelismerés: legfeljebb 15 emberi arcot érzékel a rendszer, és ezek alapján állít élességet. A korábbról már ismert arcazonosítás itt is elérhető, ennek a funkciónak köszönhetően 6 családtagot vagy ismerőst regisztrálhatunk, akiket prioritással kezel majd az élességállítás során (rájuk fókuszál).
  • Mozgáskövető: az expo gombot félig lenyomva rögzíthetjük a fókusz egy tetszőleges témán, amely után a fotóalany vagy a gép elmozdulását is figyelembe veszi a gép és a fókuszmezőt igyekszik mindig a beállított témán tartani. Ezt érintéssel vezérelt témakiválasztással is kombinálhatjuk, amely hasonló az AF-mező választásához. A sikeresen „befogott” témát apró sárga kerettel jelzi a fényképezőgép. Fontos tudnunk, hogy ez csak élességállítás előtt működik, azaz az exponáló gombot félig lenyomva már nem követi tovább a témát a képmezőn, hiába mozdul el. AFF módnál azonban folyamatos fókuszálás történik, persze a keretet ekkor sem mozdítja el az exponáló gomb félig lenyomását követően. .
  • 49-mezős: A fényképezőgép 49 AF-mezőt használ. E módban automatikusan választ közülük egyet, vagy akár többet, többnyire egy kontrasztos témán.
  • Egyéni többmezős: egy vízszintes sor, egy függőleges sor, rombusz, vagy teljesen egyéni elrendezés is választható. Utóbbi esetben mi határozhatjuk meg, hogy a 49 fókuszmezőből melyik legyen aktív, melyeket vegye figyelembe a rendszer (több is kiválasztható). Az egyéni beállításaink mentéséhez három regiszter áll rendelkezésünkre.
  • 1 mezős: a bal nyílgombbal elérhető képernyőn tetszőlegesen beállíthatjuk a kívánt AF-pontot. A fókuszmező nagyságát 8 lépésben szabályozhatjuk a hátsó vezérlőtárcsával, így a legkisebb méretű területet választva 103×76, a legnagyobbat beállítva pedig 58×31 fókuszpont áll rendelkezésre a teljes képmezőben. Beállításuk az iránygombbal, vagy érintéssel lehetséges.
  • Hajszálpontos: az AF-pont pixelpontos beállításának lehetősége. A kívánt AF pont a képmező középső negyedén jelölhető ki, akár gombokkal, akár a sokkal egyszerűbb érintéssel. A Pinpoint szolgáltatásnak köszönhetően a kiválasztott pont környezetét ki is nagyíthatjuk, hogy a kép bármely hajszálpontos részletére ráirányítsuk az AF rendszer figyelmét.

Többféle működési mód is beállítható, a megszokott egyszeri (AFS), folyamatos (AFC) mód mellett ún. AFF (AF Flexible) opció is választható. A „flexibilis” mód egyszeri (AFS) beállításként viselkedik, tehát az exponáló gomb félig lenyomásakor rögzül a kívánt témán. Abban az esetben viszont, ha a téma váratlanul elmozdul a rendszer azonnal átvált folyamatos élességállításra (AFC) és korrigálja a beállítást.

AF segédfény
AF segédfény

A gép elejére narancs fényű AF segédfény LED-et építettek, amely gyenge fénynél néhány méter távolságig nyújt megvilágítást az autofókusz működésének megsegítésére.

Kézi élességállításnál az objektív fókuszgyűrűjét használhatjuk. A gyűrűt megmozdítva azonnal megjelenik a képmező kinagyított részlete, ahol a nagyítás 3-6× lehet. A képnagyítás nem digitális elvű, azaz részletgazdag, valós képkivágást kapunk, így a kézi élességállítás gond nélkül elvégezhető. A kinagyított rész az élőkép egy részére, vagy a teljes LCD felületre is választható. Lehetőségünk van a kézi élességállításkor élkiemelést is igénybe venni.

A fénymérés az eddig megszokott három üzemmódban használható: többmezős, középre súlyozott és szpot. A gép által mért értékeket expozíció korrekcióval bírálhatjuk felül, ±5 fényérték tartományban, 1/3 Fé lépésközzel.

Sorozat fényképezés

Sorozatot többféle sebességgel is készíthetünk. Teljes felbontásban folyamatos autofókusszal 2 kép/mp, rögzített fókusszal élőképpel 6 kép/mp, élőkép nélkül 10 kép/mp is választható, míg 5 Mpixeles felbontásnál 50 kép/mp is elérhető . Teljes felbontásban még lassú kártyával is 35 JPEG képig vagy 14 RAW képig bírja a sorozatot, ezt követően a sorozatkészítés a kártyaírás sebességének függvényében lelassul. 50 kép/mp-es sorozat esetén 60 képig készül a sorozat, majd a puffer telítődése után megáll.

Az automata képsorozatok közül csak a jó öreg expozíció sorozat választható, amellyel 3, 5 vagy 7 kép menthető, 1/3, 2/3, vagy 1 Fé lépésközökkel.

A le nyílgombbal önkioldó is választható, amelynél a megszokott 2 és 10 mp-es késleltetésen kívül 3 képet készítő, 10 mp-es késleltetést adó mód is elérhető.

Videófelvétel

Videókat akár UltraHD felbontásban is készíthetünk, ekkor azonban csak 25 vagy 24 kép/mp frissítéssel dolgozhatunk (100 Mbps), s a konténer is csak MP4 lehet. AVCHD módban FullHD a maximális felbontás, a képfrissítés 24, 25 vagy 50 kép/mp lehet, utóbbi interlace (váltott soros – 17 Mbps) vagy progresszív módú (28 Mbps). 1280×720 pixelnél szintén 50 kép/mp érhető el, de csak progresszív módban. A videók hossza UltraHD-ben max. 15 perc, FullHD-ben 20- 30 percben maximálták.

Az állóképeknél is használt Intelligens felbontás technológia, valamint a színeffektek mozgókép módban is működnek.

Videózás közben működik a teljes optikai (és digitális) zoomtartomány, a fénymérés, valamint az automata élességállítás is. Utóbbinál megszabhatjuk, hogy normál (egyszeri), vagy folyamatos legyen az állítás. Az optikai stabilizátor itt is hatékony segítséget nyújt, emellett pedig kérhető a vízszintre korrigálás is, amely kis mértékű elfordulást képes kompenzálni UltraHD-nél kisebb felbontás esetén. 4k élő vágás néven található az a funkció, amely 20 vagy 40 mp-es klipek készítésére használható, általunk előre beállított digitális zoommal.

A mozgóképek mellé persze hang is rögzül, mégpedig sztereóban, a gép tetején lévő mikrofon párnak köszönhetően. A menüben szélzaj csökkentést is engedélyezhetünk, illetve zoom mikrofon funkció is aktiválható.

Az előző modellekben megtalálható videóvágást itt is megtaláljuk. A lejátszás menüben elérhető funkcióval bárhol megállítható a visszanézett videó, majd e helyen kettévágható.

Az üzemmód tárcsa Manuális videó állásában választhatjuk a Nagy sebességű mozgókép módot is. Sok fényképezőgépben található már meg slow-motion (lassított mozgású) videók készítésének lehetősége, ez azonban általában kis felbontásra korlátozódik, jó esetben eléri a HD felbontást. A Panasonic Lumix DMC-TZ100-nál a slow-motion videó FullHD felbontásnál érhető el, ami már bőven használható. Ekkor 100 kép/mp képfrissítéssel dolgozik a szenzor, a videó visszajátszáskor pedig 25 kép/mp frissítésű lesz, azaz 4×-es lassítást jelent. Hangfelvétel ekkor nem készül.

3840×2160 pixel, 25 fps, MPEG-4 AVC, 30 mp, 334 MiB, ~96500 kbps
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

teszt videó sportcsarnokban, 3840×2160 UltraHD
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

UltraHD videó kékórában
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Fókuszpont állítás videófelvétel közben az érintőképernyőn
Eredeti videó letölthető: ide kattintva

Slow-motion (lassított) videó, 100 kép/mp
Eredeti videó letölthető: ide kattintva