Kipróbáltuk: Pentax K-m teszt

Felépítés I.

Képérzékelő

A K200D tesztje során azt vizionáltam, hogy feltételezhetően az a gép lesz az utolsó, amely még CCD-t használ képérzékelőként. Jóslatom nem vált be, hiszen itt a K-m, amely ugyanazt a 10 Mpixeles CCD-t használja, mint ami már a K10D-ben is szerepelt. Érdekes megfigyelni, hogy a Pentax nem először alkalmazza ezt az elvet, vagyis hogy a szenzorokat a lehető legtovább tartja piacon lévő gépeiben. Annak idején, a K100D Super volt a legutolsó tükörreflexes gép, ami még 6 Mpixeles szenzorral jött ki (2007. június végén!). Nyilván ennek meg is van az oka, hiszen anyagilag sokkal kevesebb terhet jelenthet egy, már megtervezett rendszert finomítani, mint egy vadonatúj szenzor köré új megoldásokat építeni.
Visszatérve a képérzékelőnkre: a K-m szenzora 23,5×15,7 mm méretű, így 1,5×-es képkivágás faktorral kell számolnunk az objektívek gyújtótávolságát. A CCD felületén összesen kb. 10,75 millió képpont található, ebből mintegy 10,2 milliót használ fel a gép a képalkotásra.

Legnagyobb felbontásban 3872×2592 pixeles képeket készíthetünk, de ha szükségét érezzük, kisebb felbontást is beállíthatunk. Az érzékenységet ISO100 és 3200 között változtathatjuk (a béta állapotú gépnél még ISO6400 is rendelkezésre állt, a végleges modellből azonban ezt a lehetőséget kihagyták). Az egyes értékek 1/3 Fé lépésekben követik egymást.
Most már szinte biztos, hogy a K200D-nél működési hiba volt az, hogy a gép kikapcsolása, majd bekapcsolása után az érzékenység visszaállt ISO Auto-ra. A K-m ezt a hibát nem örökölte.
A képek veszteségmentes RAW vagy veszteséges JPEG formátumban menthetők el SD vagy SDHC kártyára, illetve választhatunk RAW+JPEG módot is.

A JPEG képeket hűáromféle tömörítési fokban menthetjük el, ezek közül a legkisebb méretű, *-gal jelölt már igen erősen tömörített, amely az árnyalatok elvesztésével jár, így ennek használatát mi nem javasoljuk.

A szenzortisztítás a korábbiakban már alkalmazott módszerrel történik, vagyis a CCD erőteljes megrázásával. Ezt egészíti ki a Pentax SP (Super Protect) bevonat a szenzor előtt, amely portaszító hatású, így védve az érzékelőt a lerakódásoktól. Amennyiben mégis por kerülne a felületre, következhet az automatikus tisztító folyamat, amely az érzékelő nagy sebességű rázásából áll. Ezt beállíthatjuk automatikusként is, ilyenkor a gép bekapcsolásakor aktiválódik majd, de indíthatunk külön portalanítást is. Külön bekapcsolva tovább tart a szenzor vibrációja és érezhetően erősebb, mint bekapcsoláskor. Az automatikus szenzortisztítás vizsgálatára már több alkalommal sort kerítettünk, de eddig még nem találtunk olyan gyártót, amely a FourThirds rendszerben alkalmazott módszer hatékonyságát megközelítené. A harmadik megoldás a kézi tisztítás, amelynek során a menüben való kiválasztás után a tükör felcsapódik, így adva utat a szenzor manuális tisztításának.

Dust Alert

A K20D-ben vezették be először a Porjelzés (Dust Alert) funkciót. Ehhez csupán egy csatlakoztatott AF objektívre és egy SD kártyára van szükségünk. A folyamat bekapcsolásakor a gép végtelen fókusszal és szűk blendével képet készít (célszerűen homogén felületre kell irányítanunk az objektívet), majd a felkontrasztosított képből meghatározza a nem kívánatos porszemek helyét, amit egy képen rögzít. A képet kártyára is elmenti, s a kézi tisztítás során meg is jeleníti. Ha felcsapjuk a tükröt, a készülék mindig megmutatja a legutoljára készített portérképet, így könnyebben megállapítható, hogy mely területeken keressük a legtöbb szennyeződést.

A RAW képek konvertálására a gyári Pentax Photo Laboratory szoftvert kapjuk. Ennek használata könnyű, kezelőfelülete jól áttekinthető. Minőségben közel azonos képeket készít, mint a gép belső processzora, viszont az élesítése kevésbé erőteljes, s a zajszűrést sem lehet benne teljesen kiiktatni (annak ellenére, hogy létezik erre szolgáló kapcsoló).
Ezúttal is megnéztük, hogy az Adobe Lightroom-mal milyen konverziók születnek. Ezek a gyári konverterhez képest kevésbé telítettek (főleg vörösben). Persze kinek melyik tetszik. Valahogy a Lightroom képei egyenletesebb tónusmenetet mutatnak, mint a gyári szoftveré.

Optika

A gépvázra a Pentax KA, KAF és KAF2 bajonettes, valamint DA jelzésű, csak APS-C-re rajzoló objektívjei illeszthetők. Ezen felül az ultrahang motoros, SDM jelzésű optikák is használhatók. Az ehhez szükséges két csatlakozó pont jól látható a bajonetten belül, amely a K100D-nél még hiányzott.

Az SDM csatlakozói

Sorozat fényképezés

lassú RAW
Kattintson a képre!

gyors RAW
Kattintson a képre!

lassú JPEG
Kattintson a képre!

gyors JPEG
Kattintson a képre!

Ez az egyetlen szolgáltatás, amely terén a K-m számszerű előnyre tett szert a K200D-hez képest. Legalábbis papíron a korábbi 2,8 kép/mp-es sorozat lehetősége 3,5 kép/mp-re gyorsult. A sorozatfelvételt gyári adatok szerint 4 RAW képig képes tartani a fényképezőgép. A puffer telítődése után a sorozat természetesen nem áll le, csak lelassul, s amint egy képnek elegendő hely felszabadul a kártyára írás során, máris készülhet az újabb kép.

Tesztünk során sajnos a 3,5 kép/mp-et nem sikerült elérni, sőt, a 2,8 kép/mp átlépése is csak JPEG formátumban sikerült, de ott is jelentéktelen mértékben, pedig 1/400 mp-cel is fotóztunk.
A gép kínál lassabb sorozatot is, ekkor 1,1 kép/mp-es sorozatsebességet használhatunk gyári adatok szerint. Ilyenkor a készíthető képek száma is több, bár a különbség RAW formátumnál nem túl szignifikáns (1 kép), JPEG-nél viszont akár 13-15 képig is tartó sorozat is készíthető. A mért érték itt már sokkal jobb, az 1,15 kép/mp kicsit meg is haladja a gyártó által közölt értéket.

Használhatunk automatikus expozíció-sorozatot 3 kép hosszban, 1/3-tól 2 Fé fényerőkülönbséggel (1/3-ad vagy 1/2 Fé lépésekben állítható). Ez az üzemmód a gép kikapcsolása után is kiválasztva marad.
Ha RAW, illetve RAW+JPEG formátumban készítünk expozíció sorozatot, majd ezt követően egy újabbat készítünk, akkor a második sorozat mentésénél már érezhető a kis puffer és az írási sebesség hatása, az utolsó kép már késleltetve készül el.

A kártyára írás sebességét két gyors kártyával vizsgáltuk. A SanDisk Extreme III SDHC és a Panasonic Class 6-os SD-je (amely kb. 20%-kal lassabb a SanDisk kártyánál) igen hasonlóan teljesített. A RAW formátumban 7-8 MB/s, illetve JPEG képeknél 5,2 MB/s nem nevezhető túlzottan gyorsnak, tekintettel arra, hogy ezek a kártyák más gépekben 10-12 MB/s-mal képesek írni. Ebből arra lehet következteni, hogy már maga a gép küldi lassan az adatokat. Pontosabban az írást jelző lámpa villogásából az a konklúzió, hogy a gép képfeldolgozása lassú, s emiatt lesz az átlagos írási sebesség alacsony (egy-egy kép feldolgozása kb. annyi idő, mint annak effektív kártyára írása).
Ez csak a sorozat puffer telítődés utáni sebességénél fog korlátozni, egy-egy kép mentése ugyanis kellően gyors.