Kipróbáltuk: Samsung EX1 teszt

0

Optika I.

Kromatikus aberráció

Az eddigi tapasztalatok alapján a nagy fényerejű objektíveknél többnyire sokkal határozottabban jelentkezhet színi hiba, mint a kevésbé fényerős változatoknál. Ebből adódóan a Samsung EX1-nél számíthatunk arra, hogy komoly kromatikus aberrációt fedezünk majd fel.
A nagylátószögnél maximális blendenyílással készített tesztfotó bizony valóban komoly színi hibákkal terhelt, amely azonban rekeszeléssel gyakorlatilag teljesen eltüntethető. Tele állásban már nyitott rekesznél sem jelentkezik számottevő színi hiba.
A kromatikus aberrációt megvizsgáltuk RAW-ból konvertált képeknél is, sajnos ezt csak a gyári szoftverrel tudtuk megtenni. Azonban már itt is látszik, hogy a gép belső képfeldolgozása már korrigál, hiszen RAW-ból sokkal inkább színhibás fotókat kapunk. A nagylátószögű képen egyértelműen látszik ez a hatás. Örömteli viszont, hogy tele állásban sincs óriási kromatikus aberráció, a lilás-zöldes elszíneződés már a másodlagos spektrumból való, amelyet alacsony szórású tagokkal is igen nehéz csökkenteni.

Egy szó, mint száz, az EX1 optikája a vártnál sokkal jobban teljesít. Komoly színi hibára csak nagylátószögnél, nyitott blende használatakor kell számítanunk, ekkor a legrosszabb esetben is 8-10 pixel széles kék elszíneződést kapunk (10×13 cm-es képnél ez 0,3 mm-t jelent), de csak RAW formátumnál, ugyanis a gép belső feldolgozó rendszere hatékonyan csökkenti ezt a hibát, így a gép saját JPEG-einél minimális a probléma.

A tesztképek F1,8/2,4 és F6,7/6,9 blendékkel készültek.