Felépítés II.
Ergonómia
A Sony DSC-R1 külsőre leginkább talán a Konica-Minolta DiMage Z sorozatára hasonlít, csak annál sokkal nagyobb. Legalábbis ha a gép alsó ívét hátulról, vagy a markolatot felülről tekintjük, biztos másnak is feltűnik a hasonlóság. A jelentősen nagyobb tömeg miatt a kézben tartott gép kissé balra húz, a fogás azonban így is kényelmesnek tekinthető, főként a hüvelykujjunknak biztosított támaszték miatt. A markolat egyébként kellően vastag, ujjunk bőven elfér a markolat és az objektív között, emiatt talán lehetett volna még vastagabbá tenni.
LCD és kereső
A fényképezőgép LCD-je igen érdekes kialakítású, nem az elforgatható dizájnja miatt, inkább annak megvalósítása okán. A kijelző ugyanis nem a gép hátlapjára került, ahogy azt normál esetben megszokhattuk, hanem a tetejére. Ráadásul ott is furcsa megoldást alkalmaztak, hiszen nem elég az LCD-t csak kinyitni, azt 180 fokkal elfordítva magunk felé is kell hajtani. Tény, hogy a hozzánk közel eső tengely miatt a fej fölül fotózás így valamelyest könnyebb, bár a kijelzőt nem tudjuk teljesen lefelé hajlítani. Vélhetően kényelmesebb használatot biztosított volna, ha a kijelzőt a hátlapra szerelik, bár ekkor jópár kezelőszervnek kellett volna új helyet találni, valamint a gép mérete is kissé megnőtt volna. A kijelző 2″ képátlójú (hasznos képátló: 5,0 cm, a 3:2 oldalarányú fotók visszajátszásakor 4,7 cm). Felbontása nem túl nagy, a 134.000 képpont miatt a kép közelről már kissé pixelesnek látszik. Az LCD betekintési szöge sem túl nagy, a merőlegestől kissé felfelé vagy lefelé eltérve már jelentősen csökken a kontraszt. A háttérvilágítás fényerejét három lépésben állíthatjuk, amely szűken bár, de lehetővé teszi, hogy erős napsütésben is valamelyest látható képet kapjunk.
Napos időben és kellő fénynél egyébként is célszerűbb az elektronikus keresőt használni, mivel ennek felbontása is nagyobb, és színei is élénkebbek. A 235.200 pixeles elektronikus keresőt dioptria korrekcióval is ellátták, ennek mértékét sajnos nem találtuk a gép kezelési útmutatójában sem. A Konica-Minolta rendszeréhez hasonlóan itt is lehetőségünk van az LCD és az EVF közötti automatikus váltásra: ha az LCD nyitva van és közelítünk az elektronikus keresőhöz, kb. 5 cm-re tőle már bekapcsol az EVF, az átállás pedig gyorsan megtörténik.
Mindkét kijelzőn a keresőkép 100%-os lefedettségű. Hisztogramot az élőképen és lejátszás módban is kérhetünk, amely már megszokott a komolyabb digitális fényképezőgépek körében, az azonban ritka, hogy a kiégett részeket az élőképen is jelzi a gép. Szintén unikumnak számít az a megoldás, mely a kiégett részeket nem villogtatja, hanem zebramintát csúsztat el rajta. Az élőképen a Sony gépekre jellemző módon jelennek meg a gép beállításai, az érzékenységet, a rekesz- és záridő értékét, valamint az expozíció-kompenzációt az SLR-ekhez hasonlóan alsó információs sávon láthatjuk. A képernyőre harmadoló segédrácsot hívhatunk elő, ezt a SetUp-ban állíthatjuk be.
Élességállítás
A hibrid megoldás miatt az élességállítás nem a tükörreflexeseknél megszokott fáziskülönbség elven alapul, hanem a kompaktoknál elterjedt – az élőképet is biztosító – képérzékelővel működő, kontrasztérzékelésű. Ennek hátránya a D-SLR-ekkel szemben, hogy jóval lassabb, kevés fénynél jelentősen romlik a hatásfoka és a pontossága sem 100%-os. A nagy képérzékelőhöz és a jó fényerejű, kis mélységélességet biztosító optikához viszont kiváló fókuszrendszer szükséges. Bonyolult témáknál sajnos többször előfordult, hogy a kontraszt AF egy előrébb, vagy hátrébb lévő részletet hitt főtémának, így az élesség a gép pozitív visszajelzése ellenére sem volt jó.
Az automatikus élességállítás többféle módon történhet: alapesetben a gép 5 fókuszterületet figyel, de beállíthatjuk, hogy csak a középsőt használja, vagy akár szpot fókuszt is alkalmazhatunk. Ez utóbbi esetben a fókuszterületet szabadon megválaszthatjuk, majdnem a kép teljes felületén. A fókusz üzemmód háromféle lehet: egyszeri, monitor vagy folyamatos. Egyszeri élességállítási módban a fókuszrendszer csak az exponáló gomb félig lenyomott állapotában működik, az élesség beállítása után pedig a fókuszpontot rögzíti a gép. Monitoring módban az élességállítás a normál élőképen folyamatos, elősegítve ezzel az exponáló gomb félig lenyomásakor a gyorsabb beállítást, mely után szintén rögzül az élesség helye. Folyamatos AF-nél pedig mind az élőképen, mind pedig az exponáló gomb félig lenyomott állapotában élességet állít a gép.
Kézi élességállítást szintén a kép majdnem teljes felületén végezhetünk. A fókuszterületet ez esetben is a joystick-kel lehet elmozgatni, a terület kiválasztása után pedig az elektronikus élességgyűrű elforgatásával digitálisan 2x-esre nagyított, teljes méretű élőképen állíthatjuk be a szükséges élességet (csak kiterjesztett fókuszmódban, ld. SetUp).
Gyenge megvilágítás esetén a vaku mellett elhelyezett narancssárga AF segédfény lép működésbe (ha ezt a SetUp-ban engedélyeztük), amely a kép közepét világítja meg. Talán furcsának tűnhet, hogy a cég korábbi csúcskompaktjából (a DSC-F828-ból) nem örökölte az R1 a Sony különleges, lézeres segédfényét, a hologram AF-et, amelyet annyira megszerettünk. E modellbe csak egy egyszerű, narancsszínű LED-es megoldás került. Ennek hatótávolsága nagylátószögnél 4-5 méter, tele állásban 3-4 méter. Ez esetben a fókuszálás természetesen sokkal lassabban történik, mint megfelelő megvilágítás esetén. A segédfényt a felhelyezett napellenző csak igen kis mértékben árnyékolja, jelentősebb árnyékolással csak teljes tele állásban kell számolnunk.
Vaku
A beépített vaku felpattintását egy nyomógombbal végezhetjük, de a SetUp-ban beállított értéktől függően a fényképezőgép is felnyithatja. A felpattintott villanó az optikai tengelytől 6,5 cm-re emelkedik ki. A vaku üzemmódjai között a szokásos automatikus, derítés, és vörösszem-hatás csökkentő módokon kívül megtalálható a hosszúszinkron is, amely mind első, mind hátsó redőnyre szinkronizálható. Örömteli, hogy végre a vörösszem csökkentést (a többi Sony géppel ellentétben) nem a menüben kell beállítanunk, hanem konkrétan a vakumódok között találhatunk ilyen üzemmódot. A vörösszem hatás csökkentése a szokásos vaku elővillantásos technikával történik, az elővillantások viszonylag nagy fényerővel történnek, így a vörösszem csökkentés hatékony lehet (ld. tesztképek között). A villanás fényteljesítményét -2..+2 Fé között korrigálhatjuk, amelyre normál esetben nincs szükségünk, hiszen az automatika még makró módban is kiválóan végzi a dolgát, egyenletes megvilágítást biztosít túlvilágítás nélkül. Vakuzáskor a napellenzőt célszerű fordított állásban visszahelyezni az objektívre, mivel normál állásban kb. 50 mm-es gyújtótávolságig jelentősen takarja a villanófényt.
A gépre külső rendszervakut és középpontos érintkezőjűt villanót is feltehetünk. A vakupapucs az LCD elhelyezése miatt nem kerülhetett az optikai tengely fölé, ehelyett a markolaton kapott helyet. Ennek hátránya a fotókon kialakuló árnyékhatás, amely elsősorban közelebbi felvételeknél lesz látható.
Csatlakozók, akku, memóriakártya
Az állványcsavar az optikai tengely alatt található, természetesen fémből készült, hogy a nagy tömegű gépet jól rögzíteni tudjuk. Állványra helyezett gépnél mind a memóriakártyák, mind az akkumulátor cserélhető marad.
A csatlakozókat a fényképezőgép bal oldalán egy műanyag ajtó mögött találjuk. Ide került a külső vakuhoz esetleg szükséges szinkronkimenet (Sony vakuhoz), a Hi-Speed USB 2.0-s soros port, a videókimenet és a hálózati tápegység bemenete.
A gépet elektromos energiával egy NP-FM50 7,2 V-os, 8,5 Wh-s (1180 mAh) InfoLithium akkumulátor látja el. Bár ez nem tűnik túl izmosnak, és a képérzékelőt is folyamatosan működtetni kell az élőkép létrehozása érdekében, a CMOS technológiának köszönhetően a szenzor kis áramigényű, így a fényképezőgép is sokáig bírja egy feltöltéssel. A kompakt gépek között valóban kiemelkedőnek számít a 6 óra 15 perces üzemidő (LCD-t használva, folyamatosan bekapcsolt élőképpel). Az akku töltését a fényképezőgép végzi, ha azt a hálózati adapterhez csatlakoztatjuk. E megoldás hátránya, hogy pótakkumulátort is csak a fényképezőgéppel tölthetünk. A teljesen lemerült a akkumulátort 3 óra 20 perc alatt tölthetjük fel.
A felvételeket Sony géphez hűen MemoryStick Pro-ra menthetjük, de a félprofi kategóriában megszokott módon a CompactFlash kártyák is használhatók. A fényképezőgép gyári csomagolása nem tartalmaz memóriakártyát.
Az akkumulátort a markolatba kell behelyeznünk, a fedél kinyitása után az akku még nem esik ki, hiszen azt egy rugós retesz védi. Szintén a markolatnál találjuk a kártyafoglalatot, melynek kinyitását a fényképezőgép érzékeli, emiatt ha a kártyaajtót véletlenül letörjük, a gép használhatatlanná válna. Erre azonban nincs túl sok esély, mivel a kártyaajtót szerencsére erős fémlappal erősítették meg.
