Kipróbáltuk: Leica S2 teszt

Bevezetés és újdonságok

Bevezetés

A Leica azon legendák egyike, akinek sikerült átmentenie nevét a XXI. századba. Mondhatnánk, hogy jó gépeket csinálnak, ami valóban tény, de sok nagy gyártónak mindez kevés volt a túléléshez. A Leica ezen kívül ügyes marketingjének köszönhetően tudott legenda maradni az új időkben is. Ha neve feltűnik egy objektíven, arra oda kell figyelni, ha egy fényképezőgépen, arra még inkább.

Talán sokaknak furcsa volt a jól ismert név mellett két éve feltűnt S2 típusjelzés, pedig valóban egy sorozat új darabjáról beszélhetünk. Igaz, több mint egy évtized telt el az előd óta, amit a gyártó alkalmazottain kívül nagyon kevesek ismertek, és még kevesebbek engedhettek meg maguknak. Az S2 nagyobb reklámot kapott, köszönhetően a digitális fotózás azóta megingathatatlan térhódításának, de az eltökélt és sikeresebb profikon, néhány ügynökségen és hollywoodi sztáron kívül ez a modell sem lesz sokak játékszere.

Leica S1

Az 1996-ban bejelentett Leica S1 volt a német cég első digitális fényképezőgépe. A gyártó meglepő módon nem a kisfilmes-távmérős szegmensben, hanem a középformátumban debütált vele. Egy igazi műtermi gép volt, rendkívül lassú szkenner CCD-vel, mely egy képet több mint 3 perc alatt tapogatott le. Nem csoda, hogy csak tárgyfotóra volt alkalmas. 36 x 36 mm-es CCD érzékelőjén akkoriban hihetetlennek tűnő, 26 millió pixel kapott helyet (5140 x 5140p), és fix ISO50 érzékenységen működött. A Leica R szériás objektívek mellett több ismert gyártó bajonettjével is kínálták, sőt adapterrel nagy formátumú optikák is felhelyezhetők voltak. Külsejét tekintve inkább egy túlméretezett versenyautó kormányra hasonlított mint fényképezőgépre, így jogos az a felvetés is, hogy az S2 – bár nevében a sorozat folytatása – valójában egy új Leica termékvonal első hírnöke.

Az S2 megjelenésével a Leica teljesen új alapokra helyezte a rendszert, többek között egy új objektívpark bevezetésével. Ez a korábbi modellnél jóval mobilabb berendezés, melyet akár terepen is viszonylag kényelmesen használhatunk. Nem túl fiatal típusról van szó, hiszen a 2008-as Photokinán jelentették be és 2009 augusztusától kapható.

Mivel az évtizedes különbség miatt az elődjével való táblázatos összevetés értelmetlen lenne, ettől most inkább eltekintünk.

Konkurensek

Nem túl sűrűn jelennek meg középformátumú fényképezőgépek, hát még az ehhez hasonló beépített szenzoros darabok. A többség még mindig a cserélhető hátfalra esküszik, mely fölött most nem törnénk pálcát hisz annak is meg van a maga előnye. A saját szenzoros modellek egyik előfutára volt a jó pár éve kiadott és mára már elfeledett Mamiya ZD modell. A legnyilvánvalóbb jelenlegi konkurensként talán a Pentax 645D-t jelölhetjük meg. Nézzünk egy rövid összehasonlítást a három gép legfontosabb tulajdonságaival.

A következő táblázatban pixelméret alapján hasonlítottuk össze néhány konkurensével és kisfilmes géppel.

És egy másik fontos szempont, a méret – hiszen ezt a gépet nem csak műterembe, de külső helyszínekre is szánják.