Manfrotto 190XPRO3 állvány és MHXPRO 3D fej

0

Vannak elkoptathatatlan, alap dolgok, mint a Túró Rudi, melyeknek évtizedek múltán is ugyanolyannak kell lenniük, mert így szeretjük őket. Ilyen például a fotóállvány gyártás egyik legismertebb márkanevénél – a Manfrottonál – a 190-es széria. Alap.

A szintén népszerű 055-ös sorozat mellett az olasz gyártó egyik húzóneve azok számára, akik megbízható és sokat tudó középkategóriás minőségre vágynak állvány fronton. Magam is nyúzok egy ilyet egy ideje, meglehetős megelégedettséggel. Külön öröm volt hát, hogy a széria újabb darabját is kipróbálhattam.

A Manfrotto 190-es széria már egy újabb generációjánál tart. A nálunk vendégeskedő állvány az 190XPRO3 típusszámot viselte, de 190XPRO4 néven létezik egy ugyanilyen teherbírású és méretű, kissé nehezebb, valamint 190CX jelöléssel két könnyített, karbonszálas változat is. A könnyített itt kb. 40 deka mínuszt jelent a 2 kiló körüli alumínium változathoz képest. Az állvány mind a négy változatának lábai 135 cm-re nyithatók és kb. 7 kilós teherig vannak hitelesítve. Az XPRO 3 egyébként összecsukva 59 cm, középoszlopát is kihúzva 160 cm-es. Ehhez jön még a külön megvásárolható fej, mely kb. 15 cm-rel növeli a magasságot. A fényképezőgép keresőjének betekintő nyílása tehát simán felemelhető egy termetesebb férfi szemmagasságáig. Kicsivel tehát nagyobb és nehezebb az újabb változat a klasszikushoz képest, de magasabbra húzható ki és 2 kilóval nagyobb teherbírású.

Ami legelőször feltűnik az új 190-essel kapcsolatban, hogy az olaszok most sem hazudtolták meg magukat, sokat adtak a külcsínre is. Az én ízlésemhez viszonyítva egy kicsit talán túl sokat. Most már nem csak az itt-ott áramvonalas kialakítás volt szempont, de a Ferrari-piros fémbetétek, a műgonddal tervezett kioldógombok, csatok és gumiborítások, sőt még a dizájnos fej felfogató platni is, melynek hideg fém felületébe a cég logóját marták, és amit amúgy a rácsavart fej miatt nem is látunk.

Ezen a változaton többnyire minden alumíniumból készült, néhány műanyag csavar kivételével. A kicsit túldizájnolt lábszekció kioldó csatok is műanyagból készültek, de a minőségi fajtából. Kellően nagyok ahhoz, hogy a tekintélyes szorítóerejük ellenére könnyen kipattintsuk őket a lábak villámgyors kihúzásához, sőt akkorák, hogy az összes csat egyszerre megmarkolva egy határozott mozdulattal nyitható. Hátsó végük viszont sajnos fájdalmas pillanatokat okozhat a véletlenül arra tévedt ujjainknak – erre amúgy a használati utasítás külön figyelmeztet. Szorítóerejük egy imbuszkulccsal szabályozható.

A 26-19 mm vastag lábak három szekciósak (a 4-es típusszámúnál négy) és végükön fix gumisaru található a csúszásmentesség érdekében. Minden láb felső részére vastag gumiborítás került a korábbi polifoam habos megoldás helyett. Kissé ridegebb, de talán kevésbé kényes a koszolódásra és strapabíróbb az újabb változat.

Ahogy azt a 190-es szériánál is megszokhattuk, a tetejükön lévő kioldógombokkal ezúttal is négy fix szögben terpeszthetők a lábak, egészen 88 fokig. A lábakat tartó fém főcsonkon most is a középoszlop kioldására szolgáló műanyagfejű csavart és táska- és vállpánt-akasztót találjuk, újdonságként pedig egy gumidugasszal betapasztott 3/8″-os menetet, melyhez kiegészítő Manfrotto kar csatlakoztatható. Ennek végére például lámpát, vagy kiegészítő monitort erősíthetünk.

A Manfrotto 190-esek sajátossága a 90 fokban kifordítható és így körbeforgatható középoszlop az új szérián is megmaradt. Az elődök középoszlopot szorító közdarabját egy kecsesebb, de működésében sokkal bonyolultabb, minden porcikájában fémből készült alkatrészre cserélték, melyen szintén visszaköszön a vörös szín. Kezelése alig bonyolultabb a réginél, de ugyanennyivel ésszerűbb is. A középoszlop alján lévő (szintén piros) gombot lenyomva teljesen feltolható a konzol magasságáig az oszlop, majd magától beakadva 90 fokban lebillenthető az állvány főtengelyével merőlegesen. Természetesen ebben az állásban bármely irányban körbe is forgathatjuk, a szorítócsavarral pedig rögzíthetjük a kívánt pozícióban. Bonyolultabb csak annyiban lett, hogy visszaemelve csak egy pozícióba forgatva csúsztatható vissza a helyére, de így legalább elkerülhető, hogy kioldva felejtve a felerősített géppel együtt huppanjon vissza.

A fejet felfogató talprészen a csicsás fémplatni mellett egy 3/8″-os csavar kapott helyet. Oldalát és alsó részét gumiszegély védi a fent említett „huppanást” csökkentendő. A szegély kiálló részén egy vízmérték is található, mely tetszőlegesen körbeforgatható vele együtt.

Ízlés dolga, hogy a külsejében és funkciójában is megújult 190XPRO-t szépnek vagy túlzónak találjuk-e, de az biztos, hogy szolgáltatásaiban előnyére változott, hiszen magasabbra nyitható és stabilabb lett. Ára most bruttó 49 900 Ft a Tripontnál. A négy lábszekciós változat 2 ezer forinttal többe kerül, cserébe 10 centivel kisebbre (49 cm) csukható.

A Manfrotto 190XPRO3 főbb paraméterei:

Min. magasság középoszloppal 9 cm
Max. magasság 135 cm
Max. magasság kihúzott középoszloppal 160 cm
Összecsukott hossz fej nélkül 59 cm
Legnagyobb csőátmérő 26 mm
Legkisebb csőátmérő 19 mm
Szekciók száma 3
Terhelhetőség 7 kg
Tömeg 2 kg

MHXPRO 3-way fej

A Manfrotto 190XPRO3-ra bármilyen 3/8″-os csatlakozású fej felcsavarható, de „Cipőt a cipőboltból, fejet a Manfrottotól” alapon érdemes a hozzá készült változatokkal próbálkozni.

Az MHXPRO 3-állású állványfej pont az új szériához készült, amit a kissé merész, bár a tripodhoz képest visszafogottabb külseje is mutat. Igen bátor vonalakat, hajlatokat, a kevésbé fontos részeken pedig az állvány színeihez passzoló ezüst-piros berakásokat álmodott ide a gyártó.

A fej fontosabb részei mind fémből készültek, leszámítva néhány apróságot. Ilyen például a döntéshez és forgatáshoz használatos két nagyobb kar, mely nagyon masszív műanyag, gumiborítással fedve. Szárai persze fémből vannak, így a strapabírósággal nem lesz gond.

Az MHXPRO, ahogy neve is mutatja 3 irányban mozgatható, ún. 3D fej. A vízszintes svenkelés egy kisebb, de így is kényelmesen megmarkolható gumírozott gomb kioldásával érhető el. Az alsó rész finoman fordul a piros fémszegélyes talpon. Elfordulását egy középen kiképzett fokskálán ellenőrizhetjük.

A már említett két nagyobb kar az előre-hátra és oldalirányú billentést oldja ki, egymástól függetlenül. Ehhez a karok elforgatásával jutunk, a szorítóerő pedig a mellettük lévő, fémszínű „Friction” gombokkal is fokozható.

A kritikus előre és oldalra 90 fokos döntés adott, de az ellentétes irányba jóval visszafogottabb, mindössze 30 fok az elmozdulás. Akinek több kell egy gömbfejjel jobban jár. A 3D fej viszont könnyebben vízszintezhető, ez a változat már csak azért is, mert a felső részére három szintező libella is került.

A felső, gépet felfogató részre a Manfrotto saját rendszerű (200PL) gyorstalpa csatlakoztatható, mely több hasonló kategóriás állványának is alap tartozéka, így ha elveszik vagy tönkre megy könnyedén vásárolhatunk cseredarabot. Ez a tönkre menetel persze csak képletes, hiszen elég atombiztosnak tűnik ez a fém öntvény. Ugyanilyet használok egy másik fejen évek óta, és ha akarnám is nehezen találnám ki mivel lehetne elpusztítani. A tetején természetesen csúszásmentes gumiberakás és a gépek szabványához igazodó, 1/4″-os csavarmenet található.

A talpat kioldó mechanizmus kényelmes, mint a korábbi verzió. Az erős, rugós kioldókar mellett hüvelykujjunkkal egy nagy műanyag lapot is le kell tolnunk, mely a véletlen kioldás miatt került ide, gátolva a kar teljes elfordulását. Nem tudom mennyit bír majd ki ez a folyamatosan igénybe vett műanyag lapka, de a gyártót ismerve valószínűleg sokat.

Az MHXPRO fej 1 kilós pluszt jelent az állvány számára, saját teherbírása 8 kg, magassága pedig 13 cm. Ára most bruttó 34 520 Ft.

A termékeket a Tripont webáruház bocsátotta rendelkezésünkre. Köszönjük!