Meike 85mm f/1,8 – teszt

0

Felépítés

A digitális tükörreflexes fényképezőgépekhez külső gyártóként jó ideig csak a Sigma, Tamron, illetve Tokina készített olyan objektíveket, amelyek automatikus élességállítást is kínáltak. A „triumvirátus” hegemóniáját elsőként a Yongnuo törte meg, azóta azonban már más gyártók is készítenek AF támogatással objektíveket, mint például a Meike is.

Az eddig főképp markolatairól ismert kínai gyártó is régebb óta készít már objektíveket, igaz, ezek kézi élességállítású modellek voltak, főképp APS-C, vagy MikroNégy Harmados MILC-ekhez, full-frame DSLR-hez 2017-ben jelentek meg egy manuális makróobjektívvel. 2018-ban aztán lerántották a leplet az első autofókuszos objektívükről is, a Canon EF bajonettel elérhető 85mm f/1,8 portréobjektívről.

A full-frame szenzort is kirajzoló optika az egyik legkedveltebb portré gyújtótávolságot kínálja, átlagos f/1,8 fényerő mellett. Közelpontja is a megszokott: 85 cm.

A külsőre pofás objektív elsősorban hobbifotósoknak készült. Kívülről a széles élességállító gyűrű és a mögötte lévő távolságskála uralja, de a belsejéről csak a lencsetagok és csoportok számát tudjuk, a különleges lencsetagokról (pl. alacsony szórású tag) nem ad információt a gyártó.

Az élességállítást mikromotor végzi, működését tekintve kicsit hasonló a Canon régebbi micro USM-jéhez, azaz a fókuszgyűrűt AF állásban is minden további nélkül elfordíthatjuk (Full-time manuális fókusz), ugyanakkor automatikus élességállítás során a gyűrű nem fordul el.
A belső élességállításnak köszönhetően az AF során a frontlencse sem mozdul előre-hátra, illetve ez sem fordul el.

Az objektívhez egy puha szütyőt, valamint szirom formájú napellenzőt is kapunk. A frontlencse elé 67 mm-es szűrő tehető.

Meike 85mm f/1,8
Gyújtótávolság 85 mm
Lefedett képterület full-frame
Látószög 28,5°
Legszűkebb blende F22
Felépítés 9 lencsetag 6 csoportban
Fókusz rendszer automatikus
Rekesz 9 lamellából
Közelpont 85 cm
Legnagyobb nagyítás 1:1,8
Szűrőmenet 67 mm
Méretek
(átmérő × hossz)
79,5 mm × 70 mm
Tömeg 370 gramm
Gyári kiegészítő puha tok és napellenző

 

Használati tapasztalatok

A Meike 85mm f/1,8 nem egy nehéz objektív, de ennél a gyújtótávolságnál ez a fényerő nem is igényel nagy tömeget. Méretét tekintve közepesnek mondhatjuk, a Canon 85 mm f/1,8 USM-hez képest 5 mm-rel szélesebb, viszont kb. ugyanennyivel rövidebb. A bajonett kissé meglepő módon krómozott, nem igen találkozni ilyen megoldással (inkább matt hatású szokott lenni a finoman megmunkált felület).

A bajonett csatlakozón kapott helyet egy micro USB aljzat is az esetleges firmware frissítés elvégzéséhez. Bár azt nem tudni, hogy mi a frissítés folyamata, hiszen semmiféle szoftver, vagy bármi útmutatót nem találunk ehhez az objektív dobozában (és a Win10 sem ugrál örömében, hogy felismert egy új objektívet – konkrétan észre sem veszi). A külső kialakítás első ránézésre tetszetős, az objektív elején is krómozott csík fut végig. A kézi élességállító gyűrű azonban lötyög, ami nem kelt túl bizalomkeltő benyomást.
Használat során az első meglepetés akkor ér majd minket, amikor elsőként fogunk fókuszálni az objektívvel, a fókuszmotor ugyanis igencsak hangosnak mondható. Ráadásul a végtelen állásnál valami oknál fogva nincs végállás érzékelés, így ha a gép nem talál fókuszt, szegény objektív ennek ellenére tovább kínlódik. A próbálkozásnak csak akkor lesz vége, ha felengedjük az exponáló gombot és feladjuk a fókuszálást.

Ha a fókuszterület alatt kontrasztos téma van, akkor az élességállítás sebessége megfelelő, még sötétben is.

A fenti videóban az első pozíció során homogén felületre próbáltunk élességet állítani (amire természetesen nem lehet, itt inkább azt kell látni, hogy a végtelent elérve is tovább próbálkozik az objektív). A második pozíciónál részlegesen tartalmazott kontrasztos témát a fókuszmező (annak legszélén volt), így itt a nehéz élességállításnak ez volt az oka (na meg az ellenfény miatt kevés kontraszt). A 3. pozíciónál jó kontrasztú témára próbáltunk élességet állítani, ami jó sebességgel történt.

Az autofókusszal egyébként a teszt során nem volt problémánk, mindig jól tette a dolgát, leszámítva a hangos működését.

Távolságskálát a fókuszgyűrű mögött találunk, ezen méterben és lábban tüntették fel a fontosabb tárgytávolságokat, mint a 85 cm-es közelpontot, az 1; 1,2; 2; 5 métert, valamint a végtelent.

Kapcsolóból mindössze egyet helyeztek el az objektívre, ez pedig az automatikus vagy manuális fókuszt állító AF/MF kapcsoló. Fókuszlégzés itt is jelentkezik, azaz közelre fókuszálva itt kisebb látószöget kapunk, mint végtelen tárgytávolságnál.

Látószög változás a tárgytávolság függvényében